Fesztivál

Mesterségek Ünnepe

Helyszín:

Budapest

Információ:

Leírás:

Az ország legnagyobb nemzetközi kézműves fesztiválján, a Mesterségek Ünnepén több, mint 800 hazai és határon túli mester mellett több külföldi kézműves mutatja be mesterségét és hagyományos módon elkészített kézműves termékeit. A rendezvényen mesterségbemutatók - nyitott látványműhelyekben, ahol ki is próbálhatóak a látottak -, kézműves-foglalkozások, és - vásár, gyermekjátszók, családi programok, színpadi programok, koncertek várják a látogatókat. A fesztiválra megvásárolt jegyek egész napra érvényesek!

A díszvendég Mongólia, de számos további országból is érkeznek kézművesek: jelen lesznek jakut-földi, szahalin-szigeteki, üzbég, kínai, tadzsik, kirgiz, türkmén, kazahsztáni és algériai mesterek. Így a látogatók megtudhatják, többek között, hogy kik azok a szahák, megismerkedhetnek az egyik leghíresebb jakut mamutcsont faragóval és mesterségével, találkozhatnak üzbég szőnyegszövővel, mongol íjkészítővel, türkmén selyemfestővel és betekintést nyerhetnek abba, hogy hogyan készítenek halbőrből táskát, pénztárcát, szemüvegtokot a Szahalin-szigetekről érkező nyivh, orok és ainu mesterek.

Az idei év kiemelt témája a hímzés, a magyar népi díszítőművészet egyik leggazdagabb ága.

A Reformáció 500 éves évfordulójáról nagyszabású országos kiállítással emlékeznek meg a Budapesti Történeti Múzeumban. 25 fejfát állítanak ki szabadtéri kiállítás keretében "Fa sírfejek, fejfák" címmel, de lesz emlékoszlop faragás is.

Az idei fesztivál egyik különleges programpontja a IV. Nemzetközi Kovácstalálkozó, amelynek fő témája az a különleges és több száz éven keresztül megfejthetetlen tűzi hegesztéses eljárás, amellyel a Notre Dame kapujának vasalatait készítették hajdanán.

A szervezők mindezek mellett táncelőadásokkal, gyermekjátszókkal, koncertekkel várják az érdeklődőket.
Lesz néptánc többek között Baskíriából és Grúziából, a hazai fellépők között pedig ott lesznek Lajkó Félix, a Szent-Efrém Férfikar és Szokolai Dongó Balázs, Csizmadia Anna, az Ifjú Szivek Táncegyüttes, Pályi János, a Tükrös Együttes, a Buda Folk band, a Folk Embassy, Zsikó Zoltán és zenekara, a Bara Zenekar, Kátay Zoltán, a M.É.Z. együttes, Csoóri Sándor és fiai, a Romengó, és még sokan mások. A színpadi programokat, koncerteket mélyen áthatja Kodály Zoltán emléke.



Jegyárak:

Belépőjegy: 2500 Ft
Kedvezményes jegy 4-14 éves korig és nyugdíjasoknak: 1000 Ft
4 éves korig a belépés ingyenes.
Családi jegy
- 2 felnőtt és 2 gyermek: 6000 Ft
- 2 felnőtt és 3 gyermek: 6800 Ft
- 2 felnőtt és 4 gyermek: 7600 Ft
4 napos bérlet: 6500 Ft
4 napos kedvezményes bérlet:2500 Ft

A jegy Clark Ádám téri vagy a Szent György téri információs pavilonokban karszalagra cserélendő, a rendezvény bármelyik napján egyszer váltható be!
A Magyar Nemzeti Galéria valamennyi állandó és időszakos kiállítása kombinált belépőjeggyel kedvezményesen látogatható a Mesterségek Ünnepe idején.
A belépőjegy érvényes a Budapesti Történeti Múzeum kiállításaira.
A jegy ára nem tartalmazza a Sikló jegy és az OSZK lift használati díját.
A rendezvény területén csak sérülésmentes és érvényes karszalaggal lehet tartózkodni.
A jegy vásárlásával a vásárló elfogadja a rendezvény házirendjét.

Vélemény: