Színház

Esőember (Rain Man)

színmű, magyar, 2010.

Értékelés:

31 szavazatból
Szerinted?

Az Esőember a szeretetről szól. Pontosabban annak különböző formáiról, és a vele járó nehézségekről. Hőse tipikus "korunk gyermeke", egy arrogáns és magabiztos yuppie, a vállalkozások bajnoka, aki a körülötte élőket csupán mozaikként illeszti az üzleti tervek és kitűzött célok közé. Mindezt még az sem tudja megváltoztatni, amikor rég nem látott apja meghal - sokkal inkább megrázza a tény, hogy nem ő az örökös. Ki lehet a titokzatos kedvezményezett? Némi nyomozás után fedezi fel, hogy egy intézetben él egy autista zseni, aki az ő testvérbátyja, és akinek a létezéséről sem volt fogalma sohasem - és ő örökölte a milliókat. Elkezdődik egy hosszú, valóságos és lelki utazás, amelynek során két külön világ csiszolódik egymáshoz, és a furcsa, magába zárt autista talán képes megnyitni öccse kérges szívét. Barry Levinson 1988-as, Oscar-díjas filmjét tavaly adaptálták színpadra, és a londoni premieren Josh Hartnett alakította Charlie szerepét. Budapesten parádés szereposztásban mutatkozik be a klasszikussá vált történet.

A(z) Orlai Produkciós Iroda előadása

Bemutató időpontja:

2010. június 25., Orlai Produkciós Iroda

Stáblista:

Szereplők

Raymond Babbitt
Charlie Babbitt
dr. Bruener
Lucy (pincérnő, Iris, kurva)
Mr. Mooney (rendőr/dr. Marston)

Alkotók

Hozzászólások

bababy 2012 ápr. 01. - 21:30:30
Az elmúlt évek egyik legjobb darabja volt. Már kétszer is láttam, de remélem még többször is lesz alkalmam megnézni. Igazán elgondolkodtató a darab.
Bellavita 2011 júl. 18. - 18:58:00
Hát igen, bennem is él a kettõsség, ahogy egy korábbi hozzászólónál is történt. Nehéz egy filmet színházba vinni, magasak az elvárások. Ne feledjük, Dustin Hoffmann Oscart kapott az alakításért, és a legjobb filmet is besöpörték ( még akkor talán ért is valamit az Oscar). Azért ezt nehéz túlszárnyalni. Kíváncsi voltam, hogy a folyaamtos utazást hogy fogják díszletekkel bírni. Egész jól megoldották. Kulka baromi jól játszott, Nagy Ervin néha kicsit "sok" volt a szerepében, s ez a túljátszás nem erõsítette a karaktert, hanem inkább hiteltelenné tette. A hangos zenék, amelyek a díszletváltáskori figyelemelterelést hivatottak megoldani, borzalmasak voltak: oda nem illõ volt a zene és iszonyú hangerõvel szólt. A díszletek és helyszínek folyamatos változása miatt kicsit "feldarabolt"-nak éreztem a feldolgozást, mintha a filmhez hû cselekményábrázolás lett volna a prioritás, de ettõl picit szétesik a darab, néhol üresjáratokkal tarkított, vontatott lesz. A személyiség kibontására emiatt nem is marad idõ, így felszínes, üres és cselekményorientált elbeszélés lett belõle, mintsem egy mélységekbe és magasságokba elutaztató felemelõ történet.
10/10
CinkaPanna 2011 júl. 10. - 00:30:23 10/10
Fantasztikusan jó elõadás,Kulka János és Nagy Ervin óriási nagy alakítást nyújt!Csodálatos este volt,csak ajánlani tudom a darabot!
6/10
cerise 2011 máj. 20. - 19:05:27 6/10
Láttam már régebben a filmet. A darab nem tetszett: Nagy Ervin mûanyag, Kulka Dustin Hoffmann-hoz képest semmi újat nem nyújtott, jobbat pedig végképp nem. Garas Dezsõ csalódás (bár a szerepével nehéz is lenne kitûnni), és a nõi szereplõk kritikán aluliak voltak. Nagy ásításokra, meg az órám nézegetésére emlékszem. Ezért kár volt.
jucus733 2011 márc. 08. - 12:25:18 Előzmény bkuti
Egyetértek! Alpári poénok, ripacskodás. Nagy csalódás volt. :(
10/10
Dysaur 2011 jan. 15. - 18:49:27 10/10 Előzmény surviver
Mi tegnap este néztük meg,többek ajánlására. Telt ház, kiváló közönség, tökéletes elõadás. Már nagyon régen láttam a filmet, nekem egy teljesen más élményt adott!!! Pontosan akkorát játszott mindenki, amekkorát ez a darab lehetõvé tesz! Újra színházba fogok járni!!! Köszönöm az összes résztvevõnek!!!
9/10
surviver 2010 nov. 10. - 19:34:05 9/10 Előzmény puffneki
Jó elõadás.
Ervin kiváló, de Kulka is jól játszott.
Az effektek emelik a színvonalat.
10/10
NEandRM 2010 júl. 19. - 18:40:45 10/10 Előzmény bkuti
én nem tudom maga mit látott. Amit én láttam, egy igazán jól megrendezett, jó poénokkal teli jó színházi darab volt és élményt szerzett. (szinház és élmény erõsen nem iézõjelben.) Nagy úr (hogy úgy fogalmazzak mint maga) a karakterét saját módja szerint hozta. Bár lehet, valakinek kissé túl erõs, de szerintem Charlie karaktere ilyen erõteljes és dúrva az elején majd meglányul és érzelmes lesz, ahogy a színész is játszotta. Kulka úr nagyon szereti a szerepét és ehhez híven játsza szerepét, tegyük hozzá, nagyon jól! Látszik Raymondon a fejlõdés, az átalakulás. Garas úr szintén így van ezzel, s amint nyilatkozta "EGY SZÍNÉSZ AKKOR FOGADJA EL A SZEREPET A TETSZIK NEKI. NEKEM TETSZETT."
Én csak ennyit akartam, de legyen meg az ön saját véleménye.
10/10
dorotti 2010 júl. 05. - 11:31:57 10/10 Előzmény puffneki
Majd mindenképpen írd meg, mi lett az eredmény... :)
puffneki 2010 júl. 02. - 14:07:25 Előzmény bkuti
Ma este nézem meg. Bkuti vagy Dorotti, ez itt a kérdés...
heedvig 2010 júl. 01. - 13:01:34 Előzmény xido
bkuti 2010 jún. 28. - 10:45:52
Skandallum. Cirkuszi bohócok. Életem leglehangolóbb színházi élménye (a "színház" és az "élmény" erõsen idézõjeles). Hatásvadász, gyenge, gyermekded "poénok". Elképesztõen gyenge, monoton, ripacs játék (elsõsorban Nagy úrtól). Garas és Kulka Úr pedig nem is értem, hogy csúfolhatja meg ennyire önmagát egy ilyen produkcióval.
lostbabe 2010 jún. 27. - 22:27:03
xido 2010 jún. 27. - 21:26:54
Mindig Josh Hartnett minden cikkben..de az istenért,mondja már meg valaki,ki volt Raymond a londoniaknál?..Vagy "csak" egy színházi színész volt,akit filmekbõl nem ismerhet a mezei ember?
10/10
dorotti 2010 jún. 26. - 13:06:57 10/10
Volt szerencsém megnézni a premiert és õszinte véleményem, hogy végre-végre igazi színházi élményben volt részem, nagyszerû színészi játékokkal, jó rendezésben.
A zene és a díszlet teljesen rendben volt, értelmetlen lett volna bármilyen kevésbé figyelemfelkeltõ "köztes" zene és egy kicsivel is több díszlet.
A poénok jók voltak, de én várhatóan nem a poénokra fogok emlékezni elsõsorban a darab kapcsán.
De gustibus non est disputandum...
10/10
pipnéni 2010 jún. 25. - 22:24:57 Előzmény palani
ROSSZ ..ÖTLETTELEN .. RENDEZÉS ...SZÉGYEN !!
palani 2010 jún. 25. - 13:35:17
Nekem nagyon tetszett a darab, és az kimondottan, hogy a díszlet nem vonta el a figyelmet a színészi játékról, mégis jól lehetett követni a helyszínek változását.
6/10
Pepsis 2010 jún. 24. - 19:12:39 6/10
Eléggé középszintüre sikeredett darab. A téma adott a film alapján. Egyértelmûen Kulka játéka vitte az egészet, "testvére" kissé túljátszotta a szerepét.
A díszletek elég gyengék, és nem értem, miért játszanak be Fluke - Atom bomb (a Saint zenéje), vagy Fatboy Slim számot. Ezek nem illenek bele.
Azért egy estét megér a darab, sok benne a poén, fõleg a "tánctanítás" jelenet jó.
6/10, nálam.
duranduran 2010 jún. 23. - 15:50:36
Már nagyon várom az elõadást :)