Személy

Fábri Zoltán

rendező, forgatókönyvíró, díszlettervező
Született: 1917. október 15. (Osztrák-Magyar Monarchia, Budapest)
Meghalt: 1994. augusztus 23. (Magyarország, Budapest)

Eredeti neve Furtkovits Zoltán, Kossuth-díjas filmrendező, díszlettervező és színész. Kezdetben képzőművésznek, majd színésznek készült, de miután az 50-es évek elején lehetőséget kapott első filmjének (Vihar, 1952) elkészítésére, már következő filmjével, az 1954-ben készült Életjellel megkapta a Karlovy Vary-i fesztivál fődíját. Nagy nemzetközi ismertséget az 1956-ban elkészült Hannibál tanár úr és különösen a Sarkadi Imre novellájából készült Körhinta hozták a számára. Ezért a filmért Arany Pálmára jelölték Cannes-ban. Fábri Zoltán kezdettől fogva kivételes figyelmet szentelt az irodalmi művek filmes adaptációja iránt.


Sarkadi Imre, Kosztolányi Dezső, Molnár Ferenc, Örkény István, Sánta Ferenc vagy Déry Tibor műveiből olyan felülmúlhatatlan filmes alkotások születnek mint a Körhinta (1956) vagy az ugyancsak Töröcsik Marival forgatott Édes Anna (1958). Itt kell megemlíteni a maga idejében kivételes nézőpontból filmezett Húsz óra (1965), a Molnár Ferenc ifjúsági regényéből magyar-amerikai koprodukcióban készült lebilincselően korhű Pál utcai fiúk (1969) vagy a Sánta Ferenc azonos című regénye alapján forgatott mestermunkája, Az ötödik pecsét (1975) című filmeket. Fábry alkotói korszakának utolsó fejezetében érdeklődése egyre inkább a magyar történelmi múlt felé fordult.


Gyertek el a névnapomra címmel 1983-ban forgatta utolsó filmjét. Színészként mindössze két filmben játszott 1969-ban. Mészáros Márta Holdudvar című filmjében csak kisebb epizódszerepet kapott, de Bacsó Péter Tanú című filmjében egy főszerepet is eljátszhatott (Dániel Zoltánt alakította). Bacsó Péter filmje elkészülte után azonban "dobozba került", ezért több filmszerepet nem vállalt. Talán ennek tudható be, hogy magyar filmes moralistaként rendezői kiteljesedését kelet-közép európai vagy akár magyar kortársaihoz képest a politikai rendszer nem igyekezett gátolni. Özvegye Apor Noémi, 1947-ben házasodtak össze, 1950-ben született fiúk, Fábri Péter.

  • 1983
    Gyertek el a névnapomra 9.1 rendező rendező, forgatókönyvíró (magyar filmdráma, 121 perc, 1983)
  • 1983
    Gyertek el a névnapomra 9.1 forgatókönyvíró (magyar filmdráma, 121 perc, 1983)
  • 1981
    Requiem 7.9 rendező rendező, forgatókönyvíró (magyar politikai dráma, 103 perc, 1981)
  • 1981
    Requiem 7.9 forgatókönyvíró (magyar politikai dráma, 103 perc, 1981)
  • 1979
    Fábián Bálint találkozása Istennel 9.3 rendező rendező, forgatókönyvíró (magyar játékfilm, 105 perc, 1979)
  • 1979
    Fábián Bálint találkozása Istennel 9.3 forgatókönyvíró (magyar játékfilm, 105 perc, 1979)
  • 1978
    Magyarok 8.9 rendező rendező, forgatókönyvíró (magyar filmdráma, 105 perc, 1978)
  • 1978
    Magyarok 8.9 forgatókönyvíró (magyar filmdráma, 105 perc, 1978)
  • 1976
    Az újpesti Villon - Berda József portré rendező rendező (70 perc, 1976)
  • 1976
    Az ötödik pecsét 10 rendező rendező, forgatókönyvíró (magyar filmdráma, 107 perc, 1976)
  • 1976
    Az ötödik pecsét 10 forgatókönyvíró (magyar filmdráma, 107 perc, 1976)
  • 1975
    141 perc a befejezetlen mondatból 7.4 rendező rendező, forgatókönyvíró (magyar filmdráma, 134 perc, 1975)
  • 1975
    141 perc a befejezetlen mondatból 7.4 forgatókönyvíró (magyar filmdráma, 134 perc, 1975)
  • 1973
    Plusz-mínusz egy nap 8.6 rendező rendező, forgatókönyvíró (magyar filmdráma, 92 perc, 1973)
  • 1973
    Plusz-mínusz egy nap 8.6 forgatókönyvíró (magyar filmdráma, 92 perc, 1973)
  • 1971
    Hangyaboly 7.9 rendező rendező, forgatókönyvíró (magyar játékfilm, 95 perc, 1971)
  • 1971
    Hangyaboly 7.9 forgatókönyvíró (magyar játékfilm, 95 perc, 1971)
  • 1969
    Isten hozta, őrnagy úr! 9.4 rendező rendező, forgatókönyvíró (magyar játékfilm, 96 perc, 1969)
  • 1969
    Isten hozta, őrnagy úr! 9.4 forgatókönyvíró (magyar játékfilm, 96 perc, 1969)
  • 1969
    A tanú (1969) – Eredeti, cenzúrázatlan változat 10 színész színész (magyar filmszatíra, 108 perc, 1969)
  • 1969
    A tanú 10 színész színész (magyar filmszatíra, 103 perc, 1969)
  • 1968
    A Pál utcai fiúk 9.3 rendező rendező, forgatókönyvíró (magyar-amerikai játékfilm, 104 perc, 1968)
  • 1968
    A Pál utcai fiúk 9.3 forgatókönyvíró (magyar-amerikai játékfilm, 104 perc, 1968)
  • 1967
    Utószezon 8.8 rendező rendező (magyar játékfilm, 119 perc, 1967)
  • 1965
    Húsz óra 9.0 rendező rendező (magyar filmdráma, 108 perc, 1965)
  • 1964
    Vízivárosi nyár 8.0 rendező rendező (magyar tévéfilmsorozat, 1964)
  • 1963
    Nappali sötétség 8.7 rendező rendező, forgatókönyvíró (magyar filmdráma, 102 perc, 1963)
  • 1963
    Nappali sötétség 8.7 forgatókönyvíró (magyar filmdráma, 102 perc, 1963)
  • 1961
    Két félidő a pokolban 8.5 rendező rendező, forgatókönyvíró, díszlettervező (magyar háborús filmdráma, 122 perc, 1961)
  • 1961
    Két félidő a pokolban 8.5 forgatókönyvíró (magyar háborús filmdráma, 122 perc, 1961)
  • 1961
    Két félidő a pokolban 8.5 díszlettervező (magyar háborús filmdráma, 122 perc, 1961)
  • 1961
    Dúvad 9.1 rendező rendező, dramaturg (magyar filmdráma, 92 perc, 1961)
  • 1961
    Dúvad 9.1 dramaturg (magyar filmdráma, 92 perc, 1961)
  • 1958
    Édes Anna 8.8 rendező rendező, forgatókönyvíró (magyar filmdráma, 84 perc, 1958)
    • Direct One:
      • hétfő (ápr. 1.) 18:20,
      • csütörtök (ápr. 4.) 18:20,
      • szombat (ápr. 6.) 18:35
  • 1958
    Édes Anna 8.8 forgatókönyvíró (magyar filmdráma, 84 perc, 1958)
    • Direct One:
      • hétfő (ápr. 1.) 18:20,
      • csütörtök (ápr. 4.) 18:20,
      • szombat (ápr. 6.) 18:35
  • 1957
    Bolond április 8.2 rendező rendező, díszlettervező (magyar tévéjáték, 81 perc, 1957)
  • 1957
    Bolond április 8.2 díszlettervező (magyar tévéjáték, 81 perc, 1957)
  • 1956
    Körhinta 9.2 rendező rendező, forgatókönyvíró, díszlettervező, látványtervező (magyar romantikus dráma, 90 perc, 1956)
  • 1956
    Körhinta 9.2 forgatókönyvíró (magyar romantikus dráma, 90 perc, 1956)
  • 1956
    Körhinta 9.2 díszlettervező (magyar romantikus dráma, 90 perc, 1956)
  • 1956
    Körhinta 9.2 látványtervező (magyar romantikus dráma, 90 perc, 1956)
  • 1956
    Hannibál tanár úr 9.0 rendező rendező, forgatókönyvíró (magyar filmdráma, 90 perc, 1956)
  • 1956
    Hannibál tanár úr 9.0 forgatókönyvíró (magyar filmdráma, 90 perc, 1956)
  • 1955
    Dandin György, avagy a megcsúfolt férj 8.0 díszlettervező díszlettervező (magyar vígjáték, 80 perc, 1955)
    • M5:
      • szerda (ápr. 10.) 14:50,
      • csütörtök (ápr. 11.) 02:30
  • 1954
    Életjel 8.5 rendező rendező (magyar filmdráma, 99 perc, 1954)
    • M5:
      • kedd (ápr. 9.) 14:40,
      • szerda (ápr. 10.) 02:10
  • 1952
    Erkel 9.0 díszlettervező díszlettervező (magyar játékfilm, 108 perc, 1952)
  • 1951
    Vihar 7.3 rendező rendező (magyar filmdráma, 98 perc, 1951)
  • Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (1977) - Arany Medve jelölés: Az ötödik pecsét
  • Cannes-i fesztivál (1956) - Arany Pálma jelölés: Körhinta
  • Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál (1957) - Zsűri Nagydíja jelölés: Hannibál tanár úr

Hozzászólások

Katalin Balog 2020 nov. 11. - 22:17:17 Előzmény dejodejo
Fábri Zoltán egy zseni volt. Sokoldalù, fantasztikus Művész....kedvencem a Dùvad tőle.
Bán Frigyes és Keleti Márton mellett Fábri Zoltán az aki filmrendezőként háromszor kapott Kossuth dìjjat....Azért nem sokan mondhatják ezt el magukròl. Jelenleg csak egy élő háromszoros Kossuth dìjjas Művészünk van: Törőcsik Mari.
offtopic
Edmond Dantes 2020 szept. 14. - 10:28:22
Elviránál puskáztam (Szörényi Éva), Vitray nem színész. Tímárról pár napja olvastam, hogy Gerstner (József) néven született.
Rojita 2020 szept. 13. - 22:26:30 Előzmény Rojita
Furtkovits Zoltán néven született Fábri. (A többiből Jávor Pál, Karádi, Kabos Gyula az ismerős)
Rojita 2020 szept. 13. - 22:13:30
? Nem kellett volna reagálnom. Elég zavaros volt.
Rojita 2020 szept. 13. - 21:35:41 Előzmény Edmond Dantes
Kösz.
Bocs Fábri Zoltán, természetesen Bacsó Péter rendezte A tanút. Csak annyira elborultam a már törölt topikszennyezőtől, h csak az oldal tetejéről bemásoltam pár, számomra emlékezetes, Fábrihoz köthető filmcímet.
Érdekes ez, h a legtöbb filmrendező, de a színházrendező is, egyben dramaturg és forgatókönyvíró is, (h emellett szakembereknek kell lenniük minden filmmel kapcsolatos munkában, - operatőr, vágó, világosító, az természetes. ) De ismerünk olyan rendezőt, aki maga tervezi a díszleteket, jelmezeket is. Fábri Zoltán is, Bacsó Péter ilyen volt, sokszor dolgoztak közös filmben. Egyikük írta a fk-t, másikuk rendezte.
Az már ritkább, h egy nemszínészi végzettségű rendező szerepet is vállal egy filmben. Fábri is talán csak akkor egyszer, A tanúban játszott egy színész helyett. (Ő volt a megvádolt Dániel Zoltán). Érdekes lenne tudni, h vajon miért vállalta el a szerepet? Esetleg megbetegedett a megbeszélt színész és Ő beugrott a helyére? Ki tudja ezt ma már?


Pár hónapja már itt a porton olykor találkozom hol anonymus74, hol Bullózus pemfigoid (= hólyagképződéssel járó időskori bőrbetegség neve) nicknéven írogató elborult elméjű emberrel. Az hagyján, h szélsőjobboldali nézeteit sűrűn hangoztatja (nyilván azért teszi, mert ezt hallja napjainkban sok tévéműsorban), de emellett nőgyűlölő, mocskos szájú, trágár kirohanásokat okád ki magából mindenfelé. Filmélménye meg az akció és szexfilmekig terjed ki.
Jóindulatúlag ajánlom mindenkinek, h az illető hsz alatt nyomja meg a tiltás billentyűt, h ne lássuk itt mérgező sorait.

Edmond Dantes 2020 szept. 13. - 12:12:42 Előzmény Rojita
A tanu mar csak azert is kivetel, mert n e m Fabri-film ... legfeljebb jatszik benne. Nem ugyanaz..
Rojita 2020 szept. 11. - 20:26:03
Körhinta, Hannibál tanár úr, Édes Anna, Két félidő a pokolban, Húsz óra, Az ötödik pecsét, Isten hozta őrnagy úr, A tanú... Fábri leghíresebb filmjei. A tanú kivételével ezek a filmek súlyos drámák, a magyar történelem nehéz időszakaiból, (bár A tanú is vészes korban játszódik, de szatíraként, könnyedebb hangot ütött meg). Fábri filmjeivel élethű és szép emléket állított 1 - 1 korszakról.
Lehet utálni a régi korokat, lehet próbálni elfelejteni, lehet nem is gondolni rájuk, - azért felmenőink megélték ezeket az éveket.
Nem értem kirohanásodat. Fábri filmjei még csak nem is vmi állítsunk emléket partizánjainknak-, vagy így éltek kommunista hőseink - kategóriák. Csak iszonyúan szomorú, de szép emberi történetek.
Pusztán kíváncsiságból, melyik filmjét nézted végig?
És nevezzél meg 3 magyar filmet, bárkitől, amelyek tetszettek, de nagyon tetszettek neked.
dejodejo 2020 szept. 11. - 09:21:45
A legnagyobb magyar filmrendező. Az egész életmű grandiózus, rajta kívül senki más nem készített ennyi kiemelkedően nagy filmet.
10/10
Suziy 2014 okt. 01. - 10:38:28 10/10
Fábri filmjeivel nem nagyon járhat rosszul az ember, sõt csak TANULHAT. A Körhinta, a Dúvad, a Húsz óra, az Utószezon, a Hannibál tanár úr, az Isten hozta õrnagy úr, Az ötödik pecsét és a Plusz-mínusz egy nap a legjobb filmjei!!
Az persze egy nagy (és megválaszolhatatlan) kérdés, hogy mi lenne, ha Fábri ma is élne és alkotna?
Ha ma is élne, valószínûleg nem jutna õ sem filmezési lehetõséghez, így csinálna valami baromságot a tévénél (nem valószínû), vagy egyszerûen elhallgatna (valószínû), mint Sára és még oly sokan. Vagy menne a színházba ( Nem tudni).
De talán tényleg jobb, hogy nem érte meg ezt a gyalázatot, ami mára kialakult.
A "dekandens" diktatúrákat leszámítva (mint a késõ Kádár-kor) önkritika nem létezett. Vagy kifejezetten propaganda filmek készültek? vagy "politikailag korrekt"? (mennyire más így a szó értelme) filmek! Amiben igazából semmi meglepõ nincs, mert önkritikája eleve kevés embernek van, pláne aki Hatalomhoz jut, és pont onnan ismerszik a diktatúra, hogy az élet minden területére bemászik, még a Kultúrába is.
Ahhoz, hogy valami tiltólistán legyen,még diktatúra sem kell.
A Japán filmgyártásról, az jött le, hogy az volt a legkeményebb a fasiszta diktatúrák közül. 1939-tõl fogva törvénybe volt foglalva, hogy a hõsöket milyen elvek, értékek mentén kell bemutatni.
1945 után Japán amerikai megszállás alatt volt, viszont a Nagy Amcsik a demokráciát erõltették volna. Viszont a Fene Nagy demokráciában nem készülhettek jó sokáig szamurájfilmek, mivel ezeket nacionalista megnyilvánulásoknak tartották. És nem mellesleg nyílt amerikai cenzúra létezett.

Márai Sándor valahol ezt írja a nagy történelmi változásokról:
rendszerek jönnek, rendszerek mennek, csak egy valami nem változik (a lényeg!), az emberi Természet.
Jancsó viszont (most!:) nem jutott volna eszembe, ha csak úgy nem, hogy mennyire hiányzik a kortárs magyar mûvészetbõl, értelmiségbõl egy Fábri Zoltán, egy Sánta Ferenc!
somersby 2012 júl. 05. - 19:31:56 Előzmény Csekély értelmû medvebocs
"Fábri Sándor" y-nal írja a nevét, te... ...értelmes...
10/10
ChelseaForce 2012 júl. 05. - 14:04:46 10/10
Nagyszerû, az egyik legnagyobb magyar filmrendezõ volt!
10/10!
Csekély értelmû medvebocs 2011 jún. 19. - 14:56:10
Van-e valami köze Fábri Sándorhoz vagy névrokonok.
Alex Mahone 2009 jún. 04. - 00:06:40 Előzmény vkindustrial
Vannak kiadva azért DVD-i. Körhinta,2.félidõ a pokolban, Édes Anna, Pál utcai fiúk, Hannibál tanárúr, 5. pecsér és szerintem az Isten hozta õrnagy úr is.
9/10
vkindustrial 2009 máj. 20. - 13:01:35 9/10
Én csak azt sajnálom, hogy alig van kiadva DVD-n pár film tõle. Pedig egy ilyen kvalitású rendezõ mûveinek már egy komplett boxban kellene minden igényes filmrajongó polcán lennie. És hogy nem így van, eléggé sajnálatos annak tükrében, hogy már minden gagyi filmet kiadnak DVD-n.
Még szerencse, hogy létezik a Filmmúzeum, vagy a Duna TV, ahol azért néha leadnak egy-egy kiadatlan filmet tõle.
critixx 2008 okt. 15. - 19:38:19 Előzmény kardamom
Egyetértek. Ez az egyetlen szó mindent kifejez. :-)))
kardamom 2008 aug. 28. - 08:50:12
Zseni.
Miki1900 2008 aug. 03. - 12:42:15
õ egy magyar mester
Miki1900 2008 júl. 20. - 18:14:04
szeretem a filmjeit. lenyûgözõek.