Programkereső

Jazz, bor, Balaton, mi kell még?

Egy hét és Paloznaki Jazzpiknik, egy ugrásra Balatonfüredtől. Fűben ülés, bor a kézben, jazz a fülben, csillagos ég felettünk. Mindez olyan előadókkal mint a Kool & the Gang, Mario Biondi, a Matt Bianco feat New Cool Collective, az Incognito vagy a Random Trip Dés Lászlóval.
Paloznaki Jazzpiknik2017. augusztus 3-4-5.

Hasznos és érdekes

Félúthoz közeledik a Művészetek Völgye

Idén is közel hatvanezren látogattak el az első három nap alatt a Művészetek Völgyébe. Július 21-23. között, a fesztivál első három napján, harmincezren célzottan a programok miatt érkeztek a Völgybe. Az eddigi jegyeladások másfélszeres növekedést mutatnak a tavalyihoz képest. Péntek, szombat és vasárnap este is megtelt a fesztivál nagyszínpadának nézőtere.

Az Acustic Planet és a Muzsik és Volkova nyert a VUF-on

A szerencse idén is az utcán hevert és ezúttal az Acustic Planet, valamint a Muzsik és Volkova mellé pártolt, akik elvitték az 500-500 ezer forintos fődíjakat, de még további nyeremények is gazdára találtak az idei OTP Bank Utcazene fesztiválon.

Jegyajánló

Debreceni Virágkarnevál

2017. augusztus 12.23.
A tavaly 50 éves Debreceni Virágkarnevál impozáns számokkal büszkélkedhet: az eddigi felvonulásokon több mint félezer virágkocsi vett részt, az öt kontinensről mintegy 65.000 fellépő érkezett Debrecenbe, a kompozíciók elkészítésében, a rendezvények lebonyolításában 100.000 fő segédkezett. A virágkocsikhoz a félévszázad alatt több mint 100 millió virágot használtak fel.

Veréb fesztivál

2017. július 27-30.
A jubiláló csornai rendezvény egyik különlegessége, hogy a fesztiválozók akár a medencékből hallgathatják kedvenceiket és mindezt díjmentesen, hiszen 2017-ben minden résztvevőnek ingyenes a strandbelépés. Továbbá, a július utolsó hétvégéjén megrendezésre kerülő fesztivál, születésnapja alkalmából két nagyszínpaddal várja az érdeklődőket és kínál tömény zenei élményt három napon keresztül.

Ördögkatlan Fesztivál

2017. augusztus 1-5.
2008-ban gondolta úgy Kiss Mónika és Bérczes László, hogy barátaikkal létrehoznak Baranyában egy mezítlábas fesztivált, ahol védnöküktől, Törőcsik Maritól lopott mottóval összegyűjtik a "nem normális" embereket, azokat, akik nagyonis normálisak, csak éppen "korszerűtlen" módon a nyitottságot, kíváncsiságot, személyességet és minőséget képviselik, és akiknek értékrendjében előbbre van az emberség és a szeretet, mint a haszon.

Erre a hétre ajánljuk

EYOF - Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál 2017

Július 23-29., Győr
Magyarország első olimpiai eseménye, a XIV. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál, melyre ötven országból 2500 sportoló érkezik. A 14-18 év közötti fiatalok 10 sportágban - úszás, atlétika, torna, kerékpár, kajak-kenu, judo, tenisz, kézilabda, kosárlabda, röplabda - mérik össze tudásukat.

LB27 Reggae Camp

Július 25-29., Ceglédfürdő
A Reggae Camp egy békés és családias fesztivál, ahol a jamaicai reggae muzsika kedvelői és művelői jönnek össze öt napra évről-évre. A legfontosabb üzenete a béke és a szeretet, a tisztelet és összefogás nagyon jellemző a rendezvény hangulatára.

East Fest

Július 25-30., Mezőtúr
Gyönyörű, árnyékos liget tele több évtizedes fákkal. Ehhez jön a magyar könnyűzenei élet krémje, a kimagasló minőségű színpadtechnika, a fesztivál idejére Mezőtúrra költöző, sajátos hangulatú építmények sokasága és a már-már meghökkentően alacsony árak.

Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó

Július 25-29., Debrecen
Gyere el és indítsd a napot a különféle stílusú reggeli áhítatok egyikén, vitasd meg a délelőtti főelőadáson hallottakat a saját kiscsoportodban, délután válassz kedvedre a több száz izgalmas program közül, az esti áhítaton gondold végig a napodat, a nap végén pedig látogass el a koncertekre barátaiddal!

Póni Európa-bajnokság 2017

Július 25-30., Kaposvár
A Póni Európa-bajnokság az utánpótlás korosztály fontos és nagy tömegeket megmozgató eseménye. Különlegességét az adja, hogy egy időben három szakág - díjlovaglás, díjugratás, military - lovasai versengenek az egyéni- és csapatbajnoki címért. A résztvevők fiatal kora és a lovak méretbeli korlátozása ellenére rendkívül magas színvonalú versenyről van szó.

Anna Estek Balatonfüreden

Július 26., Anna Grand Hotel, Balatonfüred
Anna napon, az Anna örök programra három különleges Anna: Ráckevei Anna színművész, Götz Anna színművész és Trokán Anna színművész ül egy asztalhoz, hogy kiderüljön: mi a közös a három hölgyben, akik eddig még sosem szerepeltek egy színpadon. Milyen meghatározó szerep és élmény kapcsolódik hazánk egyik legrégibb és legszebb nevéhez, az Annához?

Roma Hősök - I. Nemzetközi Roma Storytelling Fesztivál

Július 27-28., Stúdió K, Budapest
A budapesti nemzetközi roma színházi találkozó fókusza a személyes történetmesélés. A két napos fesztivál programjában szereplő négy monodráma ma is élő roma női hősökről szól, akik képesek voltak változásokat elindítani saját, illetve közösségük életében.

A héten nyitnak

Táncbazár - Szabadtéri táncestek a Várkert Bazárban 2017

Július 20-31., Várkert Bazár, Budapest
A harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Táncbazár közönsége idén is belekóstolhat a flamenco, a tangó, a kortárs és a hagyományőrző magyar táncokba, és még Hollywood kedvencét, a szteppet is a kipróbálhatják a Nemzeti Táncszínház nyáresti, szabadtéri táncestjein.

Művészetek Völgye

Július 21-30., A Völgy
Ízelítő az 1200 programból: Két világhírű francia zenekar, a Nouvelle Vague és a Deluxe, valamint az amerikai Pink Martini. A Fidelio támogatásában megvalósuló Színház Színpad a Katona József Színház, az Újszínház, az Orlai Produkció, a Tünet Együttes, a Jurányi Ház és a kaposvári Csiky Gergely Színház előadásait hozza el.

DumaFüred Fesztivál

Július 21-30., Balaton Szabadidő és Konferencia Központ, Balatonfüred
Egy fesztivál, ami jobb, mint a reklámja! Július 21-én a Duma Jam - Litkai Gergellyel, Hadházi Lászlóval és Kovács András Péterrel - és a Szex és más tabuk című est - Benk Dénessel, Csenki Attilával, Felméri Péterrel és vendégükkel, Tóth Eduval - nyitja meg a tíznapos fesztivált.

Iseumi Játékok

Július 21. - augusztus 2., Szombathely
Négy nagyrendezvény köré épül az Iseumi Játékok: Opera - Mozart: Szöktetés a szerájból Musical - ExperiDance Produkció: Gyöngyhajú lány balladája Rock-szimfónia - népszerű rock slágerek szimfonikus háttérrel hangzanak el Komolyzene - Bogányi Gergely zongoraművész Chopin és Liszt-klasszikusokat játszik

Kalauzok

Fesztiválkalauz - Július

Júliusban is mindenki megtalálhatja saját fesztiválját, és aki eddig bizonytalan volt a nyári programokat illetően, most biztosan kedvet kap! Összeállításunk folyamatosan frissül a legváltozatosabb fesztiválprogramokkal.

Balatoni Kalauz

Ha nyár, akkor Balaton! Összegyűjtöttük, hogy a fürdőzést és nyaralást hol, milyen programokkal tehetjük színesebbé. Érdemes többször visszatérni, mert az összeállítás folyamatosan frissül!

Jön-jön-jön!

Salföldi Dalföld

Július 28-30., Salföld
Immár harmadik alkalommal rendezi meg a Bíró-Gombos Alapítvány, a Fonó Budai Zeneház és a Philidor Intézet partnerségében a Salföldi Dalföld elnevezésű összművészeti hétvégét, amelynek célja, hogy a művészetekre, a tájra és önmagára reflektáló közönséget szolgáljon és neveljen ki az évek során.

Kumánia Retró Fesztivál

Július 28-29., Kisújszállási Strandfürdő
Kisújszállás új fesztiválja nyár közepén egy őrületes RETRÓ hétvégét tartogat mindannyiunk számára. Szállásra is szükség lenne vagy csak bulizni jön? Mindenre van lehetőség! Július végén irány a Kumánia!

Formula 1 Pirelli Magyar Nagydíj 2017

Július 28-30., Hungaroring
A klasszikus pályák közé tartozik, a technikás, kanyargós, egyenesekben nem bővelkedő pályán a versenyzőknek nagy kihívás nyerni. A tavalyi Nagydíjat Hamilton nyerte meg, aki az 5. győzelmével csúcstartó. Még Schumachernek sikerült négy futamgyőzelem Magyar Nagydíjon.

Ördögkatlan Fesztivál

Augusztus 1-5., Villánykövesd és környéke
Kerek születésnaphoz érkezve mindig rácsodálkozunk a múló időre, ez történik most is: 2017 augusztusában a 10. Ördögkatlan következik. Díszvendégek: Krasznahorkai László, Fonó Budai Zeneház, Szkéné Színház, Hajdu Szabolcs, Kolonits Klára és Dinyés Dániel.

Kaszkadőrből lett tenor

A világjáró olasz énekes, Riccardo Massi július 28-án és 30-án a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon A trubadúr címszerepét énekli. Az elfoglalt tenor elárulta, miért dolgozott filmekben fiatalon, és hogy milyen ajándékokat kapott Verditől.

2017. június 8.Balatoni Kalauz Ha nyár, akkor Balaton! Összegyűjtöttük a legjobb programokat.
x