Programkereső

Hasznos és érdekes

Hogyan ne aludjuk át Szent Iván éjjelét

Szent Iván éjszakája hagyományosan nyárközép éjszakája, amely tele van mítoszokkal, titokzatossággal, és már az elején tisztázandó egy, a naptári év, és a csillagászati év eltéréséből adódó félreértés: valójában június 21-én volt a nyár legrövidebb éjszakája.

Feltörekvő fesztiválok TOP 5

Bemutatunk néhány fesztivált, ami családiasabb hangulata miatt ígérhet jó szórakozást, és árfekvésében is a megfizethetőbbek közé tartozik, vagy éppen ingyenes. Nézzük meg, még milyen pozitívumok szólnak mellettük!

Balatoni Kalauz

Ha nyár, akkor Balaton! Összegyűjtöttük, hogy a fürdőzést és nyaralást hol, milyen programokkal tehetjük színesebbé.

Jegyajánló

FEZEN Fesztivál

2017. augusztus 2-5.
20. évfordulójához érkezett idén a székesfehérvári FEZEN Fesztivál! A jubileumi rendezvényen nem kisebb külföldi nevek lesznek ott, mint Alice Cooper,The Offspring, Saxon, Russkaja, Shaggy, House of Main. Melletük jelen lesz szinte a teljes hazai élvonal a Tankcsapdától a Wellhelloig, vagy éppen Ossiantól a Halott Pénzig.

nyereményjáték

Armel Opera Festival

A 10. Armel Opera Festivalt idén nyáron Budapest mellett először rendezik meg Bécsben! Játsszon a PORT.hu-val és legyen ott a Gálaesten a Thália Színházban

Hétvégére ajánljuk

Víz-Hang Feszt

Június 23-25., Budaörs
Kamaraerdőn ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Víz-Hang Fesztivál. A zene mellett sok különféle program is lesz, mint például Vlogger találkozó, poledance, interaktív játékok, Civil Udvar.

Ukk&Roll Motoros Rock Fesztivál 2017

Június 22-25., Ukk
Idén második alkalommal kerül megrendezésre a Megyer Camp megszűnésével kialakult űrt betölteni hivatott motorosbarát rockfesztivál az eredeti helyszíntől 2-3 kilométernyire.

Mátrai Betyárfesztivál és Bazár, Enduro GP, Veteránautó találkozó

Június 23-25., Parádfürdő
A fesztivál ideje alatt a következő programok várják: - Betyár Bazár (mindkét napon a rendezvény ideje alatt) - Enduro GP of Hungary 2017 VB futam és döntő (június 23-25.) - XXXII. Mátrai Veteránautó Találkozó (június 24., szombat, 12:00 - 15:00 óráig) A Mátrai Betyárfesztivál mindenkinek szeretne jókedvet szerezni, így a programokat úgy állítottuk össze, hogy azokban örömüket leljék felnőttek és gyermekek, nagy- és kiscsaládok, baráti társaságok is.

Olimpia Éjszakája

Június 23., Budapest
Aki szeretne több ezred magával együtt futni, zumbázni, kerékpározni, jógázni, vagy tíz másik mozgásformát kipróbálni a kivilágított főváros szívében, annak az Olimpia Éjszakáján a helye!

Nemzetközi Jóga Nap & Gangesz-Duna Kulturális Fesztivál

Június 24-25., több városban
Az Indiai Kulturális Fesztivál célja, hogy tovább erősítse és gazdagítsa a Magyarország és India közötti kulturális kapcsolatokat. A Nemzetközi Jóga Nap célja, hogy felhívja az emberek figyelmét a tudatosan egészséges életmódra és az egészségre való odafigyelésre.

Országos Mentőnap

Június 24., Budapest
A változatos családi programok mellett az életmentés szinte valamennyi fontos szereplőjének (gyermekmentők, vízimentők, mentőkutyások és még számos más partnerszervezet) bemutatói is színesíteni fogják a rendezvényt.

Szent László Napok

Június 23-25., Budapest
Változatos, ingyenes, családi programok a Szent László téren, lesz zene, színház, valamint a Kőbányai pincerendszer megtekintése - aki lemaradt volna az előzőről, most ne hagyja ki!

Idén is Szabihíd!

Június 24-25., Budapest
Június 24-én a budapesti Egyetemek Kötélhúzó Bajnokságát rendezik meg. Ezen a szombaton négy felsőoktatási intézmény hallgatói mérkőznek meg egymással. A Budapest Corvinus Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a Testnevelési Egyetem hallgatói küzdenek majd.

A nyár ízei

Debrecziner Gourmet Fesztivál

Június 24-25., Debrecen
Immár második alkalommal gyűlnek össze az ország legjobb séfjei és éttermei a debreceni Nagyerdőn, hogy a minőségi gasztronómia jegyében megismertessék, megszerettessék az érdeklődőkkel a vidék hiteles alapanyagait, izgalmas ízeit.

Méz és Meggyfesztivál

Június 23-24., Szank
"Szankon édesebb a meggy, mint máshol a cseresznye!" A fesztiválon mézet, meggyet, meggybólét, meggypálinkát, meggyes-mézes süteményeket kóstolhatnak a látogatók, megismerhetik a meggylekvár készítés fortélyait. Lesz Meggykirálynő választás, Mézkirály vetélkedő és Aranytepsi díj.

Szőlős Pákozd Gasztro-találkozója

Június 23-24., Pákozd
Harmadszor kerül megrendezésre a Szőlős Pákozd Gasztro-találkozója. - "Ahol az étel a bor és a jókedv találkozik!" - a település múltjára épülő halászati és szőlészeti hagyományaihoz kapcsolódóan.

FröccsTorony 2017 I. Fehér és Habzóbor Fesztivál

Június 23-25., Debrecen
A nemrég nagy sikerrel debütált rozé fesztivál után ezen a hétvégén a fehér- és habzóborok kerülnek a középpontba. A látogatók több mint 20 hazai bortermelő fehér- és habzóborait, valamint a Törley Terasz pezsgőkülönlegességeit kóstolhatják meg a Víztorony teraszán és emeletén.

ChardonnÉJ

Június 24., Ettyek
ChardonnÉJ az Etyeki Kúriában Szentivánéj szombatján 17.00-21.00 - Sétáló kóstoló, korlátlan Chardonnay fogyasztás 21.00-23.00 - Koncert: Random Trip, Fábián Juli, Big John Whitfield

Szent Iván - éj

Szent Iván -Éj

Június 23., 19:00, Budapest
Észtországban is nagy hagyománya van Szent Iván napja megünneplésének, így az Észt Intézet is készül az estére - a következő ingyenes programokkal: Pastacas koncert Rövdfilmek (a tallinni BFM végzős filmművészeti hallgatóinak filmjei, eredeti nyelven magyar felirattal) Máglya

Szentendrei Ivan Dan

Június 23-25., Szentendre
Szentendre - a Horvát Önkormányzattal együttműködésben - három napos fesztivállal ünnepli június utolsó hétvégéjén a nyári napfordulót, Szent Iván napját, a szentendrei dalmátság hagyományos ünnepét: az Ivan Dan-t.

Több program

Hogyan ne aludjuk át Szent Iván éjjelét

Szent Iván éjszakája hagyományosan nyárközép éjszakája, amely tele van mítoszokkal, titokzatossággal, és már az elején tisztázandó egy, a naptári év, és a csillagászati év eltéréséből adódó félreértés: valójában június 21-én volt a nyár legrövidebb éjszakája.

Jön-jön-jön!

Double Rise Fesztivál

2017. június 29. - július 2.
Erdély legnagyobb zenei és összművészeti fesztiválja az új évadban nemcsak az erdélyi és a magyarországi zeneipar legjobbjaival, hanem nemzetközi fellépőkkel is bővíti terítékét.

Benczúr Kerti Esték

2017. június 28. - szeptember 7.
Budapesten kevés az olyan bensőséges nyári játszóhely, amilyen a Benczúr utcai patinás épület kertjében található. 2017. júniusától a szabadtéri színpad megújulva, különleges nyári koncertekkel, színházi előadásokkal várja a látogatókat.

X. Armel Opera Festival

2017. június 28. - július 4.
A Fesztivál a kanadai-amerikai popsztár, Rufus Wainwrigh, Prima Donna című operájának magyaroroszági bemutatójával indul Budapesten, a Thália Színházban. Külön öröm, hogy a szerző megtiszteli jelenlétével az Armel Opera Festivált, ezen belül saját művének budapesti bemutatóját.

Balaton Fesztivál

2017. június 29. - július 2.
A Balaton Fesztivál minden ízében új és formabontó. Páratlan balatoni környezetben és belépőjegy nélkül. A rangos zenei programok mellett street food utca, különleges termékek - és minőség várja az érdeklődőket az első nagy balatoni gasztrofesztiválon.

Váci Nemzetközi Gregorián Fesztivál

2017. július 6-9.
Vác néhány napra ismét Közép-Európa gregorián fővárosává lesz! A VII. Váci Nemzetközi Gregorián Fesztiválra érkezők több napon keresztül merítkezhetnek az énekhang szépségében, a legszentebb ének által.

JÁTÉK

Nyerjen jegyet Alföldi Róbert új rendezésére!

június 28-án indul a 10. Armel Opera Festival az amerikai popsztár, Rufus Wainwright: Prima Donna című operájának magyarországi bemutatójával, Alföldi Róbert rendezésében. Játsszon a Fidelióval és legyen ott az előadáson!

Kapolcs képekben

Tíz nap egy békés völgyben valahol vidéken, ahol egyszerre élheti ki a vakációzó gyermeki énjét és a komoly vagy komolytalan kultúrafogyasztási igényét. Mutatjuk, mire számítson, aki július 21. és 30. között a Kapolcs-Taliándörögd-Virántpetend háromszögbe vetődik. Galéria!

Ez az évtized hazai régészeti felfedezése!

Bronzkori arany lábvértre bukkant Szeged határában egy férfi. A lábvért újabb töredékeit már a szegedi Móra Ferenc Múzeum régészei találták meg. Magyarország területén korábban még soha nem fedeztek fel ilyet a szakemberek.

2017. június 13.PIM Nyári Fesztivál Június 25. és július 14. között a zene, a képzőművészet és a színház lesz az irodalom társa.
x