Színház

Görgey

dráma, magyar, 2015.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

GÖRGEY ARTÚRRÓL

Régi adósságomat törlesztem ezzel a drámámmal. Betöltve a nyolcvanat, írói aktivitásom birtokában, húszegynéhány színdarabbal a hátam mögött úgy éreztem, tartozom az általam is megfogalmazott történelmi igazságnak e dráma megírásával. A történettudomány objektív és politikai kurzusoktól független, tisztességes része már kellőképpen a helyére tette a szabadságharc árulójaként megbélyegzett, megrágalmazott fővezér szerepét. Aki nem vesztett csatát soha, de a túlerő reménytelenségének küszöbén Kossuth minden hatalmat átadva neki, rábízta a világosi szomorú vég lebonyolítását. Majd elsőként elmenekült az országból. És elsőként nevezte Görgey Artúrt, immár külföldről, árulónak.
Sajnos a politika, és sok évtized kötelező iskolai doktrínája több generáción keresztül sulykolta az áruló Görgey Artúr torzképét, mely még ma is százezrek tudatában él. A történészek, és néhány irodalmi alkotás igazságtétele mellett nekem is kötelességem volt a színház közönségformáló erejével beleszólni e történelmi perbe. Egy rossz nemzeti mítoszt oszlató kemény történelmi szembenézés, melyre sajnos kevéssé vagyunk hajlamosak e hazában.
De nem hiányzik a buffó - vonal sem. A téma komoly drámaiságát - mint általában minden darabomban - itt is átszövi az irónia.

Görgey Gábor, író


Görgey Artúr tábornok személye, a nevéhez kapcsolódó világosi fegyverletétel, az 1848-49-es forradalom- és szabadságharc nemzeti gyászba fordulásában neki tulajdonított szerep, az "ítélet, vagy felmentés" ma is ellentmondásokkal teli.
Van-e értelmes önfeladás? Lehet-e, kell-e vállalni a felelősséget az utolsó magyar hadsereg megsemmisüléséért, vagy a talán még lehetséges, de jóval távolabbi jövő életlehetőségét kell-e választani? Van-e vállalható kompromisszum?
A döntés egyszemélyi felelősség. Görgey Artúr honvéd tábornok döntött.
A döntés megítélése, pro és kontra, máig ható vita tárgya. Több analógia ismert azóta történelmünkben. 1919 és az azt követő események...1945,...1956? Megtorlások, kitelepítések, ellehetetlenített élethelyzetek - kontra élni akarás, életben maradás, megélhetés, karrier. Magyarázatra, feloldásra, feloldozásra váró tragikus életpéldák.
Görgey Gábor drámája mélyen átélhető, emberi feleletet ad.

Blaskó Balázs

A(z) Gárdonyi Géza Színház előadása

Bemutató időpontja:

2015. március 27., Gárdonyi Géza Színház

Stáblista:

Szereplők

Görgey Artúr
Joskó (veterán huszár)
Terka (házvezetőnő)
Perczel Mór
Andrássy Norbert
Széchenyi István
Kossuth Lajos

Alkotók

Hozzászólások