Helyszín

Ciróka Bábszínház

Elérhetőség:

Termek:

Leírás:

A Ciróka Bábszínház 1960-ban alakult. Huszonhat év amatőr tevékenység után 1986-ban a vidéki együttesek között elsőként vált hivatásos bábszínházzá. Kezdetben a Katona József Színház bábtagozataként, majd 1991-töl önálló városi költségvetési intézményként működik tovább.

A Bábszínház évente átlagosan 5 bemutatót és 250 előadást tart mintegy 30.000 nézőnek. Hét közben iskolás és óvodás csoportoknak játszik bérletes rendszerben, vasárnaponként pedig a hétvégi közönségnek nyújt programot. A székhelyi előadások mellett tájelőadásokat is tart, nem csak a megyében de az ország más területein is. A hagyományos produkciók mellett az óvodás korosztály számára rendszeresen készít foglalkoztató, beavató előadásokat. Repertoárjában ifjúsági és felnőtt előadások is szerepelnek.
Tovább a(z) Ciróka Bábszínház előadásaira
2017. június 8.Balatoni Kalauz Ha nyár, akkor Balaton! Összegyűjtöttük a legjobb programokat.
x