Személy

Hirtling István

színész, szereplő
Született: 1958. március 20. (66 éves) (Magyarország, Budapest)

Jászai Mari-díjas magyar színész, érdemes művész. Színészi tanulmányait 1976-ban a Budapesti Gyermekszínház színészképző stúdiójában kezdte. Tanára Nyilassy Judit, a színház igazgató-főrendezője volt. 1979-ben felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1984-ben szerezte meg diplomáját Kerényi Imre, Huszti Péter és Versényi Ida osztályában. Már főiskolásként játszott több budapesti színházban, így a Játékszínben, a Radnóti Színházban, a Vidám Színpadon, az Arizona Színházban, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, a Merlin Színházban és a Pince Színházban.


1982-től a Nemzeti Színházban kezdett el játszani, amelynek 1990-ig volt a tagja. 1990-től egy évig a Madách Színház tagja volt, majd szabadúszóként továbbra is ott játszott. 1992-től a Művész Színház és az abból alakult Thália Társaság tagja, majd alapítója a Kelemen László Színkörnek. Tagja a szolnoki Szigligeti Színháznak, játszott a Dunaújvárosi Bartók Színházban, a Játékszínben, és a Veszprémi Petőfi Színházban. A budapesti Új Színház tagja volt 2012-ig. A 2012-13-as évadtól a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja.

Hozzászólások

MACSKADOMB44 2022 márc. 20. - 09:36:03
Örömteli szülinapot!