Személy

Horváth Lajos Ottó

színész
Született: 1963. augusztus 16. (60 éves) (Magyarország, Zirc)

1963-ban Zircen született, 1989-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Szirtes Tamás osztályában, évfolyamtársa volt mások mellett Kökényessy Ági, Kautzky Armand, László Zsolt, Györgyi Anna és Schnell Ádám. 1991-ig a szolnoki Szigligeti Színházban játszott, ezt követően másfél évtizeden keresztül szabadúszó volt, 2006-ban a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött. 2010-től 2013-ig a Magyar Színház tagja volt, 2013 óta a Nemzeti Színházban játszik. Legismertebb filmszerepe az Üvegtigris, melyben Sanyit alakította. Jászai Mari-díjjal kitüntetett érdemes művész, felesége Ráckevei Anna színésznő.


 

Hozzászólások

zolf 2018 júl. 29. - 09:10:41
Annyira hitelesen adta elő a Sanyit az üvegtigrisben (15 évesen láttam először) hogy utána évekig abban a meggyőződésben éltem, hogy tényleg egy ilyen súlyos értelmi fogyatékkal élő embert sikerült beszervezniük a rendezőknek a forgatásra (nem foglalkoztam akkor még a magyar színészettel). Amikor aztán egyszer megláttam őt egy videóban öltönyben, megfésülködve, normális emberként megnyilvánulni, majdhogynem leestem a székről döbbenetemben. Ez is azt bizonyítja, hogy mennyire hihetetlenül zseniális és tehetséges színész, csupán elismeréssel és tisztelettel tudok róla beszélni!
mulao 2012 ápr. 25. - 19:26:47
A Marslakókban a fõszereplõk közül õ játszik a legjobban.
PengeBoris 2012 ápr. 25. - 19:25:27
Legjobb Magyar színész szerintem.
Az Üvegtigris miatt felejthetetlen perceket szerzett.
Valamiért a többi filmben amiben szerepelt furcsa volt, hogy olyan komoly. Nekem már csak Sanyi marad:)
far vik 2011 máj. 01. - 18:36:43 Előzmény far vik
de. Rupnik Károly képe csúszott be egyik képe helyett.
far vik 2010 dec. 02. - 23:17:24
Nagyon jó volt a Lócsiszárban is. Néztem, hogy tényleg õ játssza-e, ismerõs volt az arca, hát igen. Széles skálán mozog, tetszik nagyon!
8/10
Semprini 2009 okt. 06. - 23:15:22 8/10
Meg is érdemelte, az alakítása tényleg zseniális volt!
Sanyííí a kiráááály!
mulao 2009 okt. 06. - 06:10:11
Na, a Horváth Lajos Ottó, amit az Üvegtigrisben mûvelt/alakított az nem semmi, VoxCar díj, legjobb magyar férfi alakításnál kezdõdik.:)