Programkereső

Színház

Kizárólag az utókor számára

6szín, április 21., 19:00

Janikovszky Éva fiatalkori naplója alapján. „Ha valami rém okos bácsi, mondjuk, egy pszichoanalitikus megfigyelné az életem, egész biztos rém unalmasnak és egész hétköznapinak találna, és nem pocsékolná rám az idejét, hanem visszatérne háromszemű és kétorrú hercegnőjéhez, akinek lelki problémáit biztos sikerrel oldaná meg. De én mégis olyan beképzelt alak vagyok, és azt hiszem, hogy velem annyi érdekes dolog történik, hogy azt föltétlenül szükséges megörökíteni az utókor számára.” Janikovszky – lánykori nevén Kucses – Éva tizenkét és tizennyolc éves kora között, 1938-tól 1944-ig vezette a naplóját. Negyedik naplófüzetének borítóján ceruzával írva ez áll: „Kizárólag az utókor számára.” A bejegyzésekből kibomlik egy különlegesen érzékeny lány története, aki a világháború éveiben vált felnőtté, ebben az időszakban volt először igazán szerelmes, és miközben igyekezett derűvel szemlélni az életet, szembesült a vészkorszak legdurvább intézkedéseivel, amelyek saját családját is érintették. A leendő írónő hol kacagtató humorral, hol szívszorító iróniával mesél barátairól és szerelmeiről, kíméletlenül elemzi saját magáról – miközben a háttérben végig ott ketyeg a világtörténelem kegyetlen órája

Még egy kört mindenkinek

Belvárosi Színház, április 23., 19:00

Igaz, hogy mindannyian fél ezreléknyi véralkoholhiánnyal születünk? Legalábbis ezt állítja egy híres pszichiáter merész feltevése. Négy jó barát, akik kicsit mintha elveszítették volna ifjúi lelkesedésüket és lendületüket, erre alapozva kezdenek kísérletbe. Megpróbálnak úgy élni, dolgozni és szórakozni, hogy ez a bizonyos fél ezrelék soha ne hiányozzon. De vajon ez a megoldás a régi kedv és vidámság visszaszerzésére? A hatalmas sikerű dán film alapján készült színdarab nagy beleérzéssel és humorral szembesít bennünket azzal, milyen eufóriával és milyen fájdalmakkal jár, ha az ember megpróbálja elengedni a kontrollt. A film elnyerte az összes jelentős európai és tengerentúli díjat, köztük a legjobb külföldi filmnek járó Oscart (2021). Plakáttervező: Csáfordi László

Igenis, miniszterelnök úr!

Átrium, április 21., 19:00

Anglia, a 21. században, az Európai Unión már éppen kívül, de még egy kicsit belül. Az egész Európát fenyegető energia-, gazdasági és az angliai kormányzati válság tetőpontján a miniszterelnök azzal szembesül, hogy egy keleti ország kormánya erkölcsileg megkérdőjelezhető és hatalmas diplomáciai botránnyal veszélyeztető, ám gordiuszi megoldást kínál Európa összes problémájára. Milyen áldozatot lehet hozni a politika és közgazdaság oltárán, a fenekedő bulvárlapok szenzációra éhes újságíróinak gyűrűjében, mégis mindig megfelelve a nép, az istenadta nép tetszésének? Mi történik, ha a kormányunortodox megoldásokhoz folyamodik? Mit tehet a hatalom egy háborús veszélyhelyzetben? Hogyan rontja a helyzetet a globális felmelegedés? Mi lesz a brexittel? Hogyan válik a kormányfő a világpolitika meghatározó szereplőjévé? Nagy-Britannia és Európa nem sejti, hogy sorsa egy fiatal lányokra éhező külügyminiszter és egy bevándoló magyar szakácsnő kezében van, és ezen az éjszakán minden eldől...

Álom luxuskivitelben

Radnóti Színház, április 23., 19:00

Truman Capote amerikai író Álom luxuskivitelben című kisregénye 1958-ban jelent meg, majd pár évvel később, a filmváltozatot is bemutatták; Audrey Hepburn alakítása nyomán a főszereplő Holly Golightly figurája ikonikus nőalakká vált. A fülledt-züllött New Yorkban a szerencséjét és önmagát kereső naivan bájos, dörzsölt és varázslatos lány, aki maga a féktelen szabadság, aki nem tartozik senkihez, egy nap talán megtalálja azt, akihez tartozhat. Addig pedig issza a koktélokat és tördeli a férfiszíveket. Elsősorban Fredét, a pályakezdő íróét, aki kitartóan és odaadóan igyekszik megszelídítenie ezt a megzabolázhatatlant tüneményt. A Radnóti Színház őszi bemutatójában Sodró Eliza és Rusznák András játssza a főszerepet, az előadást Valló Péter rendezi.

Irodai patkányok

Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, április 25., 19:00

Zenés munkahelyi revü. Előadásuk hihetetlen kalandra, nagyszerű felüdülésre invitálja a nézőt: elkalauzolja a munkahelyére, egy ablaktalan irodába. Az ízléstelen nyakkendők, a görbe hátak és lapos seggek, a kornyadozó páfrányok, átláthatatlan excel táblázatok, az agyzsibbasztó kollégák és a mindent felörlő hiábavalóság birodalmába. És hogy miért érdemes megismerni a történet hőseit? Mert olyan szánalmasan tengetik napjaikat, hogy Ön, kedves néző hozzájuk képest garantáltan jobban fogja érezni magát. Szerdareggelenként dalolva fog munkába menni akármilyen rémes helyen is dolgozik!Énekelni egyébként a mi figuráink is fognak, mert az előadás zenés, vagyis ez is benne van a munkaköri leírásukban! Az előadás a DUMASZÍNHÁZ, FÜGE és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésében jött létre

Koncert

Mozart: Il re pastore (A pásztorkirály) - koncertszerű előadás

Müpa (Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem), április 16., 19:00

Km.: L'Arpeggiata, vezényel: Christina PluharSzereplők:Alessandro: Rolando VillazónAminta: Baráth EmőkeElisa: Elena Sancho PeregAgenore: Zachary WilderTamiri: Tamara Ivanis Mit csinál egy tizenkilenc éves fiú? Túl van az érettségin, első évét tölti az egyetemen - vagy már belevetette magát a felnőtt életbe, dolgozik. És ha azt halljuk: tizedik operáját írja? A válasz: ilyen nincs! Ma valóban nincs - de volt. Az Il re pastore, Mozart műve a Christina Pluhar vezette L'Arpeggiata előadásában - világsztár énekesek, köztük a régizenei repertoárban is egyre többször megmerítkező tenor, Rolando Villazón és a hazai játszóhelyek után a legjelentősebb külföldi operaházakat és koncerttermeket is szélsebesen meghódító szoprán, Baráth Emőke közreműködésével - kivételes élménynek ígérkezik, hiszen ez a páratlan régizenei együttes mindig különleges és hézagpótló produkciókkal rukkol elő. Wolfgang Amadeus tízévesen, 1766-ban kezdett zenés színpadi műveket komponálni, így juthatott el tizenkilenc esztendős korára e műfajban alkotott tizedik darabjához. A pásztorkirály kétfelvonásos kompozíció, és a serenata műfajmegjelölést viseli. Az elemzők a „komoly opera” (opera seria) kategóriájába sorolják, cselekményéről megjegyezvén, hogy a két szerelmespár négyese és a megkérdőjelezhető hűség mozzanata a zenehallgatónak önkéntelenül is a zeneszerző egy kései remekét, a Così fan tuttét idézi emlékezetébe. Az énekesgárdából a bámulatosan sokoldalú, Mozart iránt különleges affinitással rendelkező Villazón mellett Baráth Emőke a régizene világszerte csodált előadója, de a spanyol szoprán, Elena Sancho Pereg, az amerikai tenor, Zachary Wilder és a horvát szoprán, Tamara Ivanis eddigi életrajzában is nagyszerű eredmények sokaságát találjuk. A nemzetközi muzsikusgárdát magába tömörítő európai régizenei együttes, a L'Arpeggiata 2000-ben alakult meg a grazi születésű teorbás, hárfás és karmester, Christina Pluhar vezetésével. Mindig az ismeretlent keresik, specialitásuk az egyediség, az izgalom, a felfedezés. A koncertet 18 órai kezdettel, Előhang címmel Fazekas Gergely zenetörténész műismertető előadása előzi meg, melyen a fellépő művészekkel és a műsoron szereplő művekkel ismerkedhetnek meg közelebbről a koncertre jeggyel rendelkezők.  

Abul Mogard (IT), swanasa, Zságer Balázs - Trenscendent Waves

Trafó, április 18., 20:00

Abul Mogard Guido Zen, Londonban és Rómában élő olasz elektronikus zenész és producer még 2010-benkitalált magának egy alteregót. Abul Mogard, az általa életre keltett fiktív személyiség egy olyan belgrádi nyugdíjas vasmunkás, aki egyszer csak rádöbben arra, hogy munkásélete alatt hallott minden zaj, zörej, eltűnt körüle. És bár nem volt képzett zenész, rájött, hogy elektronikus zenei eszközökkel újra tudja alkotni mindazt, ami hiányzik neki. Szintetizátorokkal és más eszközökkel kezdett dolgozni, melyek közül néhányat az elmúlt évek során maga épített. Zságer Balázs – Aqua Obscura "Figyeltem a tavat, a szemem előtt száradt ki. A vizet tűz emésztette fel, és bennem meghalt valami.Figyeltem a tavat, olvadó ezüst töltötte ki.A tüzet víz öntötte el, és bennem feléledt valami." Zságer Balázs első szólólemezének tematikája a vízről szóló meséken és rituálékon alapul. Az élet forrása, a víz központi szerepet játszik számos legendában és mítoszban. Az Aqua Obscura kompozicióit az ősi magyar folklór, valamint az északi és pogány mitológia ihlette. A szerző mitikus lények, okkult rituálék és túlvilági jelenségek sgítségével vezeti a hallgatót ködös erdei tavakon és a hetedhét-tengeren túl. Az album egy számában Takács Dorina (Дeva) is közreműködik és a koncerten is vendégszerepel. Zságer több mint húsz éve a hazai elektronikus zenei színtér vezető egyénisége. Számos zenei projekt, album és filmzene fűzödik a nevéhez. A szakmai elismerések mellett igazi erénye a folyamatos megújulás, változni tudás. A Žagar tagjaként eltöltött 20 év után elindította saját szólóprojektjét, amellyel inkább az ambient és a kisérletező kedvű elektronikus zenék felé kalandozik. Az immár két éve tartó Transcendent Waves eseménysorozat házigazdájaként nagy szerepe van a hazai ambient-színtér felélesztésében. Élő fellépésein többnyire álom- és meseszerű hangzásvilágot alkot, szintetizátor textúrákkal és lassan változó folyamatokkal. Kompozíciói gyakran éppoly erőteljesek mint organikusak és gyengédek, miközben igyekszik folyamatos hipnotikus flow-érzetben tartani hallgatóit. Zságer Balázs – elektronikaTakács Dorina - énekKarczis Gábor - visualKatona Kati - visualZságer-Mészáros Szandra - visualidézet: Balla Ágnes - Tűzben éledő víz

Padam - Kárász Eszter Piaf-Sanzonestje

RS9 Színház, április 21., 19:30

Francia sanzonest, amelyben közismert és közkedvelt Edith Piaf-sanzonok és önéletrajzi vallomások elevenítik fel Piaf szenvedélyekkel, nagy mélységekkel és magasságokkal teli életét, és idézik elénk Párizs, valamint a Montmartre hangulatát.Kárász Eszter - énekWagner-Puskás Péter - harmonika, zongora„Eszter borzongatóan bársonyos éneke és egyszerre törékeny és vad, kétségbeesett és gyöngéd színpadi lénye megrendít és magával ragad.”(Szabó T. Anna)“22 év és néhány nap. Ennyi idő alatt nem volt még olyan közönségsiker nálunk, mint Kárász Eszter Edith Piafot idéző sanzon estjén. A több, mint egy órás program szinte minden dala után vastaps köszönte a Piaf/Kárász dalokat! Piaf zseniális volt: tudtuk. Eszter zseniális: megtudtuk. Eszter zenekara: Esztert segítő, félelmetesen profi.”(Polgár József – Esztergom)

Blahalouisiana

Budapest Park, április 25., 18:00

A Budapest Park '24-es évadának első fellépője: A BLAHALOUISIANA!Szeressetek, Túl távol, elég közel, Szívemet kitépted - csak néhány ikonikus dal abból a repertoárból, amivel Schoblocher Barbiék begyújtják a rakétákat április 25-én a Park színpadán! Ez erős lesz, további meglepetések és infók hamarosan!

Honeybeast

Budapest Park, április 26., 18:00

A Honeybeast egyedisége abban rejlik, hogy a popzenét rengeteg különféle irányból közelítik meg - hol vidám, hol szomorú, hol pörgős, hogy lassú, koncertjükön az érzelmek széles skáláját élhetjük át együtt. Ráadásul folyamatosan újdonságokkal lepik meg rajongóikat - legutóbb 2023 nyarán jelentkeztek új dallal és videoklippel, de kollaboráltak már Paulinától kezdve Palya Beán át egészen a New Level Empire-ig. 

Kiállítás

Indiánok. Lelkek. Túlélők. Claudia Andujar fotókiállítása

Néprajzi Múzeum, június 30-ig

Indiánok. Lelkek. Túlélők. címmel Magyarországon először látható Claudia Andujar magyar származású fotóművész munkássága, a São Pauló-i Vermelho Galéria közreműködésével. A kiállítás kihagyhatatlan élmény az etnográfia, a távoli kultúrák és a kortárs fotóművészet kedvelőinek is, miközben az amazóniai esőerdők világáról is megrázó üzenetet hordoz.A Néprajzi Múzeum Magyarországon elsőként ad otthont a 92 éves Claudia Andujar átfogó fotóművészeti tárlatának. Bár a világ számos ismert közgyűjteménye őrzi képeit, és nemzetközi fotográfiai események rendszeres szereplője, munkáit a régióban még kevesen ismerik. Az anyai ágon svájci, apai ágon magyar származású fotográfus 13 éves koráig Nagyváradon élt. A holokauszt elől menekülő, budapesti és bécsi kitérőkkel Svájcba, majd New Yorkon át Brazíliába érkező fiatal nő az 1950-es évektől került közelebbi kapcsolatba a kortárs művészettel és a fényképezéssel.A 124 fotográfia, nagy méretű analóg nagyítások és digitális nyomatok, illetve a további vetített képanyag egyedi megvilágításban tárja a látogató elé az életmű egy fontos szeletét. A kronologikus felépítésű kiállításon a Brazíliába érkezést követő magazin fotós időszaktól és kísérletezésektől jutunk el az évtizedeken át a janomami indiánok között készített művészi és aktivista képekig, majd az életmű időskori feldolgozásáig.Andujar fókusza azokra az emberekre irányult, akik kívül rekedtek a többségi társadalom figyelmén. A női alkotókra jellemző, érzékiséggel telített látásmóddal, kevésbé megszokott felfogásban mutatja be a kultúrák és közösségek tereit, mindennapjait. Fotóriporterként éppolyan magabiztosan és nagy tehetséggel nyúlt a különböző ábrázolási lehetőségekhez, mint művészként és aktivistaként.Claudia Andujar nemcsak fotóművész, hanem nemzetközileg elismert aktivista is, aki majd fél évszázada küzd az Amazóniában élő janomami indián törzs jogaiért. Az általa alapított szervezet munkájának és Andujar fotóinak fontos szerepe volt abban, hogy 1992-ben a brazil kormány kijelölte a Janomami Őslakos Terület határait, ami lehetőséget ad kultúrájuk és az amazóniai esőerdő megvédésére.S hogy miért van helye egy kortárs fotóművészeti tárlatnak a Néprajzi Múzeum falai között? A képek többségének középpontjában egy kis amazóniai őslakos népcsoport áll. Andujar elsősorban nem az etnográfiai jelenségek dokumentálására törekszik: fotóin keresztül sokkal inkább egy személyes történetet ismerünk meg saját útkereséséről és a janomamikkal folytatott párbeszédéről. Ez a személyesség egy tágabb antropológiai nézőpontba, a kulturális találkozás, a megismerés, a megértés és a bemutatás témakörébe helyezi a képeket, és egy fontos történetet is elmond arról, miként válhatnak a fotók egy amazóniai indián közösség megmentéséért vívott aktivista harc eszközévé.A kiállítás megrendezésével a Néprajzi Múzeum a janomami indiánok érdekvédelmi munkáját is támogatja.

Időgép - Válogatás a Ludwig Múzeum gyűjteményéből

Ludwig Múzeum, december 31-ig

"Az időgép egy olyan, egyelőre csak elméletben létező szerkezet, melynek segítségével a múltba vagy a jövőbe repíthetjük fizikai testünket. A Ludwig Múzeum új kiállítása nem az időutazás tudományos-fantasztikus lehetőségével foglalkozik, hanem az idő és a művészet viszonyát vizsgálja különféle szempontokból, és magukat a műveket tekinti olyan időgépeknek, melyek lehetővé teszik számunkra a mentális utazást. A kiállítás a világjárvány rövid szünetében, rendkívüli körülmények között jött létre, így nem hagyhatta figyelmen kívül az elmúlt időszak tanulságait sem. A múzeum mintegy 800 darabot számláló gyűjteményéből olyan műveket válogattunk, amelyek a személyes, a művészi és a történelmi idő különböző aspektusait tárják a néző elé, a kurátor személyes nézőpontjából. A kiállítást az idővel, az idő múlásával és nevezetes dátumokkal kapcsolatos művek vezetik be, majd családi fotókon, naplókon keresztül kapunk betekintést egyéni életsorsokba és családtörténetekbe, a közép-kelet-európai privát történelembe. A műveken mint dokumentumokon keresztül megismerhetjük a közelmúlt történelmét, a hétköznapokat és a sorsfordulókat, így többek között a kelet-európai rendszerváltást és ennek összefüggéseit a történelmi avantgárddal. Elgondolkodhatunk az emlékművek sorsáról, valamint a művészet, társadalom és politika összefüggéseiről. Szó esik a társadalmi utópiákról és azok kudarcáról, forradalmakról és háborúkról, illetve irodalmi utópiákról és inspirációkról, jelszavakról és fogalmakról. A nem túl távoli disztopikus jövő, illetve futurisztikus jelenünk az orvostudománnyal, valamint az emberi testtel és pszichével foglalkozó installáció, valamint a legújabb kori hadviselés, a háborús traumák és a virtuális valóság témáját bemutató film is bemutatásra kerül. Kiemelt figyelmet kapott a halál pillanata mint az emberi sors, életpálya végpontja és lezárása. A művek felhívják a figyelmet az emberi lét törékenységére és megismételhetetlenségére, a háborúk és a mindennapok abszurditására is. Bemutatjuk azokat a valóságos és elképzelt technikai eszközöket, melyek célja a pillanat, a valóság minél tökéletesebb fotográfiai rögzítése. Vizsgáljuk továbbá állókép és a mozgókép, valamint (sajtó)fotó és festmény viszonyát, miközben rávilágítunk a fotórealizmus kritikai aspektusaira is. Picasso kapcsán felidézzük, hogy miként reflektálnak nagy elődeikre, a festészet történetére a huszadik század legnagyobb újítói, láthatatlan hálót szőve korok, művek és művészek között, de megnézzük azt is, hogyan látja a „kívülálló” a nyugati művészet. Végül megvizsgáljuk a „műbe zárt” időt is, felsorakoztatva azokat a műveket, melyek a szokásosnál hosszabb idő alatt, számtalan részből, variációból, munkából állnak össze egy-egy monumentális alkotássá, így bemutatásukra csak ritkán adódik alkalom."

ez+az

A modern kert festői: Monet-tól Matisse-ig

Várkert Bazár, április 20., 18:00

angol dokumentumfilm, 93 perc, (12)magyar felirattalA kert a modern festészet fontos témája, ihlető forrása. A londoni Royal Academy of Arts 2016-os kiállítása mintegy 120 remekmű segítségével mutatja be e közkedvelt motívum szerepét, alakváltozásait az 1860-as évektől az 1920-as évekig, az impresszionizmustól az avantgárdig. Rendező: David BickerstaffSzereplők: David Bickerstaff Vitathatatlan, hogy a korszak alkotói közül Claude Monet volt a téma legnagyobb festője, de az fontos szerepet kapott Van Gogh, Bonnard, Pissarro, Klimt, Nolde vagy akár Matisse és Kandinszkij művészetében is. Az Exhibiton on Screen tárlatot bemutató filmje révén megismerkedhetünk mind az alkotásokkal, mind a műveket ihlető kertekkel, ígyl Monet giverny-i kertjével is. A kiállítás egyik szenzációja a mester 13 méter hosszú Agapanthus-triptichonja. A nílusi vízililiomokat ábrázoló panorámaképet az idős mester 1915-től 1926-ig, haláláig festette, a mű személyes válasza volt a háború tragédiájára. Az 1950-ben szétdarabolt és részletekben értékesített mű újraegyesítése a tárlat megkoronázása. A film adatlapja

Klimt: A csók

Várkert Bazár, április 27., 18:00

Gustav Klimt Csókja a világ egyik legismertebb és legtöbbet reprodukált festménye. Talán ez a legnépszerűbb poszter a diákkollégiumok falán Pekingtől Bostonig.Az 1908 körül Bécsben festett, ismeretlen ölelkező párt ábrázoló, szuggesztív kép elkészültétől fogva megigézi a nézőket titokzatosságával, érzékiségével és káprázatos anyagaival. De mi is áll a festmény vonzereje mögött; és ki is volt az alkotója?A festmény – a valódi arany, a díszítő minták, a szimbolizmus és a forrongó erotika – alapos tanulmányozása során utunk a figyelemre méltó századfordulós Bécsbe vezet, amikor egy új világ küzdött a régivel.A Frida Kahlo és a Mary Cassatt - A modern nő portréja rendezőjétől és a Vermeer: A valaha volt legátfogóbb életmű-kiállítás producereitől egy erőteljes, lebilincselő és szenvedélyes új film érkezik.Klimt a szecessziós mozgalom titánja volt, aki dekadens új világokat teremtett, amelyekben a gyengéd érzékiség, az ősi mitológia és a radikális modernitás egyesült.Fedezze fel a világ egyik kedvenc festménye mögött rejlő botrányos életű alkotót és az őt érő rendkívüli hatások gazdag szövevényét!angol dokumentumfilm. 90 percKorhatár:12Rendező: David BickerstaffForgalmazó: Pannonia Entertainment A film adatlapja

Csillagok-Égbeli tűk

Fővárosi Nagycirkusz, szeptember 22-ig

Mozgalmas, pörgős időszak: gőzerővel készül a Fővárosi Nagycirkusz a „Csillagok, égbeli tűk” című előadásra. 2024. április 6-tól egészen szeptember közepéig lesz látható a Fővárosi Nagycirkusz tavaszi-nyári showja, ami a „Csillagok - égbeli tűk” címet viseli. Az égbolt, a Hold, a Nap és a csillagok minden ősi kultúrában különleges jelentőséggel bírtak és még a királyok legfontosabb jelképei között is szerepeltek. A csillagok mítoszai még a Bibliában is megjelennek, de a mesék fő elemei között is ott vannak, elég, ha csak Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg című meséjére vagy a népmesékből ismert csillagszemű juhászra gondolunk. Egy biztos, hogy a cirkuszban a csillagok mind összegyűlnek majd. A XV. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál és a Fesztivál Plusz - Világsztárok Budapesten című előadás gigantikus sikereit követően a porond óriási planetáriummá alakul és megannyi csodát látatunk a Fővárosi Nagycirkuszban. A műsor káprázatos és pazar szuperkoncertté változik, amelyben az artista és táncos koreográfiák új értelmezést és dimenziókat adnak a legjobb magyar és világslágereknek! Rúzsa Magdi és a Queen, Anna and the Barbies és David Bowie, Cseh Tamás és Michael Jackson dalai talán soha nem szerepeltek még együtt, egy koncerten – kiegészülve artistákkal, táncosokkal, élő zenekarral, videoklipes videó- és fénytechnikával! A Fővárosi Nagycirkusz „Csillagok, égbeli tűk” című nyári műsora a bolygónkról szól, és a bolygónkért aggódó csillagokról, a minket féltő Napról és Holdról, a ránk, emberekre gondos szülőként tekintő egész univerzumról! Csillagok, égbeli tűk karcolják rá a szemünkre, baj van a földön, gond van az égen, és mi emberek valamit nagyon elszúrtunk. Nem vigyáztunk a ránk bízott kincsekre, a Földre, a természetre, az állatokra, a növényekre, és nem vigyáztunk egymásra sem. Az utolsó előtti percben vagyunk, és ha nem kapunk észbe, az ég ránk szakad és a Föld néptelen lesz, mi pedig szomorkodhatunk, hogy miért nem szólt ránk időben senki! De még van egy percünk, most, és észbe kaphatunk, hogy megmentsük magunkat és újra megtanuljunk jól vigyázni minden értékünkre, minden kincsünkre, a földünkre, a szeretteinkre, az örökségünkre és az emberiségre! Az előadásban olyan világsztárok lépnek a porondra, mint Ifj. Simet László, Hortobágyi Károly-díjjal, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével, a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett Érdemes Művész, artistaművész, aki cirkusztörténelmet írt azzal, hogy 63 évesen egy 22 milliméter vastagságú, 300 méter hosszúságú drótkötélen Magyarországon elsőként kelt át biztosítókötél nélkül a Duna egyik partjáról a másikra. Ifj. Simet László a világon egyedülálló produkcióval tér vissza hozzánk ismét, hogy egy, a halálkereket és a magasdrótszámot ötvöző, 8 méter magas forgó rekviziten érzékeltesse velünk az űrbéli súlytalanság állapotát. A porondra lép a fantasztikus Antony Cesar, ötödik generációs cirkuszi belga artistaművész, akinek választott zsánere a gurtni, emellett hat szeren is képzett szertornász. Kanadában, a montréali École Nationale de Cirque-ben tanult, stílusát a modern jazz és a kortárs tánc iránti szenvedélye határozza meg és ő nyerte el a XV. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál White Show – Lyrical Circus Late-Night Show Arany Díját. Igazi szenzációnak ígérkezik a Lettországból érkező Andrejs Fjodorovs műrorszáma. Andrejs az állatok szerelmese, galambjai és kutyái jelentik számára a családot, szinte minden idejét a róluk való gondoskodás, a közös játék és tanulás tölti ki. Produkciója ember-állat harmonikus együttélésének tökéletes példája, madarai szinte bármilyen trükköt végrehajtanak, nem kérhet tőlük lehetetlent. Legutóbb a magyar közönség 2018-ban, a Győztesek Karneváljában láthatta őt. Az előadásban a közönség ismét találkozhat az ukrán artistanövendékeinkkel, s hogy még kikkel? Hamarosan erre is fény derül. Mi a közös bennük? Mi a közös bennünk? Ők mind megérezték, amit mi is: csak rajtunk múlik, hogy megóvjuk egymást és szeretett bolygónkat. És hogy nekünk, embereknek mi a felelősségünk, amikor észrevesszük Földünk arcán a lassan legördülő könnycseppet: „Vigyázz a madárra, ha a válladra repül…”

Henri Gonzo és a Papírsárkányok

Várkert Bazár, április 27., 20:00

"A narancsvörös sátrak is/Mint a káprázat karikái/Vagy mint izzó gömb-madarak/Kezdtek az időn kívül szállni”Henri Gonzo a Fran Palermo zenekar vezetőjeként már több mint egy évtizede a hazai popzenei élet meghatározó kulcsfigurája, április végén új felállásban lép színpadra. A Henri Gonzo és a Papírsárkányok együttessel most először magyarul énekel, korábban kizárólag angol nyelvű számokat adott elő. Tavaly tavasszal jelent meg az új felállás debüt LP-je, A Cementkert, amit az év egyik legjobb magyar lemezeként emlegettek az online platformok. Az új dalok klasszikus hangszerelésűek, csendesebb, befelé figyelő zenei világ jellemzi őket. Henri szövegeit Virginia Woolf-tól Julio Cortazar-on át Juhász Gyula, Nemes Nagy Ágnes valamint az ókori görög versekig számos irodalmi hatás inspirálta.A zenekar magja három évvel ezelőtt kezdett formálódni, amikor Gonzó Farkas Zazie billentyűssel és Issiaga Camara basszusgitárossal zenélt együtt hónapokon keresztül. Később csatlakoztak hozzájuk klasszikus zenészek, a Fran Palermóból Árvay Gábor, valamint a The Colibris frontembere, Németh Máté, de gyakran beállt közéjük Naim Tichiti hegedűművész is.Ezúttal vendégekkel kiegészülve, neoklasszicista hangszereléssel mutatják be különleges világukat – az eddigi repertoárt új dalokkal bővítve.

Vagyok, aki vagyok - Magyar képzőművészet 1945 után - Válogatás a Jáky-gyűjteményből

Várkert Bazár, június 28-ig

Az YBL6 Művészeti Tér a Várkert Bazár új kiállítási helyszíne a Déli palotában, amely nemcsak a művészetekkel való találkozást kínálja a közönségnek, hanem időszaki kiállításokon nyújt teret a hazai képzőművészet legkiválóbb alkotásainak. A 21. századi látogatói igényeket is kielégítő új helyszínen mutatkozik be a hazai műgyűjtés egyik legismertebb kollekciójának válogatása. A Jáky-gyűjtemény alapkarakterét a párbeszéden alapuló értékteremtés friss lehetőségei, valamint azok láthatóvá tétele jelenti. A gyűjtemény válogatott anyaga hat tematikus termen keresztül mutatja be a magyar képzőművészet történetének félmúltját 1945-től az 1990-es évekig. A tárlat három alappilléren nyugszik, gerincét az Európai Iskola hagyományai, az úgynevezett Iparterv-generáció meghatározó figuráinak életműve, valamint az 1980-as és az 1990-es évek Új szenzibilitása adja.Megtekinthető 2024. június 28-ig, hétfőtől-vasárnapig 10:00-18:00 óra között.  

Bemutatók Összes bemutató