Aszfaltdzsungel

Bakancslistához adom
The Asphalt Jungle
amerikai krimi, 108 perc, 1950

Értékelés:

23 szavazatból
Szerinted?

Hét kilátástalan sorsú, szebb napokat is látott férfi, akik a pitiáner bűnözésből már nem tudnak megélni, ezért egy utolsó, nagy akcióra készülnek: kirabolni egy széfet, amely félmillió dollárt rejt, drágakövekben. Az ötlet a keménykalapot viselő elegáns öregúr, "Doki" agyában születik meg, aki hét év börtön után egy utolsó akcióval szeretné nyugalmát biztosítani. A munkához egy profi csapatot szervez össze, a nagy Alonso Emerichről azonban hamarosan kiderül, hogy ellenük dolgozik. Dix jó erőben lévő csendes, harmincas férfi, nagyvárosi lúzer, aki ült már börtönben, lóversenyszenvedélye miatt pedig állandóan pénzre van szüksége, ezért szintén beszáll a tervbe, mindent kockára téve ezzel... A film ezeknek a nagyvárosi férfiaknak a története, akik boldogulásuk módját a bűnözésben keresik, mint ahogy egyikük mondja: "A bűn nem más, mint kisiklott emberi törekvés."
Forgalmazó: Örökmozgó

Stáblista:

Szereplők

Doc Riedenschneider
Dix Handley
Alonzo D. Emmerich
Angela Phinlay
Doll Conovan
Gus Minissi
Hardy rendőrfőnök
Ditrich hadnagy

Díjak és jelölések

  • Velencei Nemzetközi Filmfesztivál

    1950
    Legjobb férfi alakítás: Sam Jaffe
  • BAFTA-díj

    1951
    Legjobb film jelölés
  • Golden Globe-díj

    1951
    Legjobb operatőr jelölés: Harold Rosson
  • Golden Globe-díj

    1951
    Legjobb forgatókönyv jelölés: Ben Maddow
  • Golden Globe-díj

    1951
    Legjobb rendező jelölés: John Huston
  • Golden Globe-díj

    1951
    Legjobb forgatókönyv jelölés: John Huston
  • Oscar-díj

    1951
    Legjobb operatőr jelölés: Harold Rosson
  • Oscar-díj

    1951
    Legjobb forgatókönyv jelölés: Ben Maddow
  • Oscar-díj

    1951
    Legjobb férfi alakítás jelölés: Sam Jaffe
  • Oscar-díj

    1951
    Legjobb rendező jelölés: John Huston
  • Oscar-díj

    1951
    Legjobb forgatókönyv jelölés: John Huston
  • Velencei Nemzetközi Filmfesztivál

    1950
    Arany Oroszlán jelölés: John Huston

Hozzászólások

Szerinted?
7/10
Ocsisonka 2023 jan. 24. - 17:43:44 7/10
Egy igen kellemes bűnügyi film, igen jó karakterekkel, történettel.
danek87 2020 dec. 29. - 10:35:49
A noir-heist filmek egyik csúcsa a Kubrick féle "Gyilkosság" és a Dassin féle "Rififi" mellett.Nekem 10/9
György Kádár 2019 ápr. 27. - 19:10:38
A magyar változatban ebben a jelenetben a második szám, nem az ami az eredetiben.
https://www.youtube.com/watch?v=FXr6nJ77OmM
Olyan zene megy a Dokitól kapott pénzen, ami biztosan nem volt még 1950-ben.
Nem tudja véletlenül valaki, hogy mi volt az?
10/10
Hidetoshi Nakata 2015 jún. 25. - 13:13:16 10/10
remek film.
7/10
Sadenal 2012 júl. 06. - 17:06:14 7/10
Jó kis nosztalgikus film volt. Habár nekem jobban tetszett volna a vége, ha

7/10

SPOILER

egy fekete ló megy oda a földön fekvõ Dixhez, de mindegy.
10/10
neutrinoo 2012 jan. 10. - 16:01:28 10/10
Itt csak mellékszereplõként van jelen a szõke díva,semmi nem indokolja,hogy vastag betûvel legyen a névlistán,és hogy az õ képe legyen elõl. Egyébként én is úgy néztem meg,hogy nem tudtam,hogy õ is szerepel benne. De gynakodtam,hogy õ lesz az, mikor megláttam. A kisugárzása a viselkedése szerintem már akkor is jellegzete volt,mégha a kinézete nem is az érett nõ,ami a köztudatban él.
A film pedig remek. Tetszik,hogy egy abszolút sablonos rabló-pandúros sztorit lélektani módon közelíti meg Huston.A karakterek árnyaltak ,és felvonultat mindenféle emberi gyengeséget,vágyakat ami az adott helyzetekben elõjöhet.Azt is mondhatni,hogy teljesen valószerû,nem idealizált. Itt nem a jó,és a rossz küzdelmérõl van szó. A rendõrök,és a bûnözõk is rendelkeznek jó és rossz tulajdonságokkal,amikkel hol szimpatiát,hogy unszimpátiát váltanak ki belõlünk. Ugyanakkor a film erénye,hogy a végére mégiscsak úgy érzi az ember,hogy a bûnözõk végsõ soron elnyerik a méltó büntetésüket,nem csap át relatíviuzmusba.Ha egy ideig még drukkolunk is,hogy sikerüljön kereket oldaniuk,mégis elégedetten vesszük,hogy helyreállt a rend.
A mozi kulcsmondata körülbelül úgy hangzott az egyik szereplõtõl,hogy a bûnözõk sem különbözõek,mint akármelyikünk,és a bûn nem más,mint félresiklott emberi akarat.
lszl139 2011 nov. 24. - 12:43:47 Előzmény neutroman
Nekem megvan a gyûjteményemben.
neutroman 2007 nov. 26. - 12:51:49
igen! végre egy kis film-noir! :D
gyakrabban is lehetne...