Programkereső

Máté evangéliuma

Bakancslistához adom
Il vangelo secondo Matteo
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott olasz-francia filmdráma, 130 perc, 1964

Értékelés:

27 szavazatból
Szerinted?
15 hozzászólás
Jézus élete Máté evangéliuma alapján Pasolini kamerájával...
"Az Evangélium feldolgozása során, természetesen teljes mértékben hű akartam maradni Mátéhoz, mert így láttam helyesnek, elsősorban esztétikai, de történelmi okok miatt egyaránt... Később, a film forgatásakor mégis megpróbáltam erőszakot tenni az anyagon, hogy az aktualitásokhoz közelítsem..." Pasolini
Forgalmazó: Örökmozgó

Stáblista:

Szereplők

Enrique Irazoqui
Krisztus
Margherita Caruso
a fiatal Mária
Susanna Pasolini
az idős Mária
Marcello Morante
József
Settimio Di Porto
Péter

Alkotók

Hozzászólások

Spoiler
Szerinted?
offtopic
Hauser1000 2019 nov. 02. - 17:37:34
Az utolsó 15 perc is rendben van. Úgy jó a film ahogy van. Felesleges számonkérni keresztúti stációkat a filmtől, azok nincsenek bene az evangéliumokban azok csak vallásos hagyomány hordalékai. Igaz kimaradt Jézus megostorozása, s talán ezért fanyalognak némelyek hogy rövid ideig nem egy összevert Jétzus viszi a keresztet, de nem is ő viszi mert nem képes rá és más valakinek adják át . Az sem zavar hogy foradalmár Jézus, mert az egy eszköz hogy mint kiáltványt , vagy bejelentésként mondja el beszédeit, mivel ezek nem emberi vélekedések , vagy gondolatok, hanem Isten beszédei amelyek mint a szikla , változatlanok, míg a vilagunk elmúlik. A fekete fehérben forgatott film, minden salang nélkül egyszerüen mutatja be az evangéliumot, és ezért is erős drámai alkotás. A zenék és képek öszhangja mesteri. A legerősebb és legmagasabb művészi film a Jézus filmek közül.
Válasz
Hauser1000 2019 nov. 02. - 15:27:11
Sssss
Válasz
wim 2009 máj. 31. - 21:25:22 Előzmény Vinogradov
Én is örültem a szerencsének. Neked köszönhetõen újra felfedeztem magamnak ezt a filmet, és még jobban megszerettem.
Válasz
Vinogradov 2009 máj. 31. - 17:41:11
Mindenekelõtt köszönöm ezt a remek vitát - mindig élvezet ilyen értelmesen diskurálni, különösen ilyen kitûnõ témában.



"Hogy Jézus egykedvû vagy sem, ezt annyira szubjektíven ítéljük meg, inkább hagyjuk.
A záró események bántó naivitásában van igazság, ezt eddig sem vitattam. Hogy miért nem kellõképp intenzív – igen, biztosan lehetne intenzívebb – az a rendezõ szabad választásán múlott. Te azt mondod, érthetetlen számodra, „ami a film utolsó tíz-tizenöt percében zajlik”, elbagatellizálásnak érzed, én mentegetni próbálom."

Örülök, hogy mentegetni próbálod - valójában nagyon tetszetõs az okfejtésed, sõt, könnyen lehet, hogy igazad van.



"A mû egészének ismeretében nem lehet szó bagatellizálásról, ekkorát nem változhat a rendezõ attitûdje a végére."

Nem tudatosan bagatellizál - természetesen. Az utolsó tizenöt perc csakúgy beleillik koncepciójába, mint az elõtte lévõ egypár.

Még sem mûködik...



"Én inkább azzal az általános naiv szemlélettel magyarázom, amit magára venni igyekezett, amitõl a film sokszor élõképek sorára emlékeztet."

Én is: szerintem tökéletesen ráéreztél a film egyik legfontosabb összetevõjére, amelyet egy pillanatig sem ad fel.

Ám talán éppen ennek a szempontnak mindenekelõtt való szerepetetése árt annyira a film végének.



"Másrészt hiába a vége a legfontosabb az evangélium egészében, ez még nem jelenti azt, hogy Pasolini számára is ez volt a legfontosabb. Nekem úgy tûnik, érdekesebb számára az élõ Jézus, a szenvedélyes forradalmár, a kereszthalál már kevésbé; de leginkább az azt követõ, ráadásul természetfeletti eseményeket látva az ember azt érzi, hogy csak a teljesség kedvéért vannak megmutatva, mintha P. le akarta volna tudni. Ezért sokkal erõsebbek azok a részek, ahol J. aktív szereplõ. És jó, hogy övé az utolsó szó (az evangélium szerint is), így túltehetjük magunkat azon az ominózus 15 percen."

Bevallom, ilyesmi szinte eszembe sem jutott, pedig most, ahogy olvasom, szinte kézenfekvõnek tûnik - ragyogó érv.

Ez eléggé combos mentõkörülmény az utolsó szekvenciasorra vonatkozóan. Rendesen elbizonytalanítottál, ami azt illeti - de ne hidd azt, hogy ezzel tökéletesen akceptábilissá vált számomra Pasolini filmjének zárlata.

Sõt továbbra is vallom: nem mûködik...
Válasz
wim 2009 máj. 31. - 15:03:29 Előzmény Vinogradov
Hogy Jézus egykedvû vagy sem, ezt annyira szubjektíven ítéljük meg, inkább hagyjuk.
A záró események bántó naivitásában van igazság, ezt eddig sem vitattam. Hogy miért nem kellõképp intenzív – igen, biztosan lehetne intenzívebb – az a rendezõ szabad választásán múlott. Te azt mondod, érthetetlen számodra, „ami a film utolsó tíz-tizenöt percében zajlik”, elbagatellizálásnak érzed, én mentegetni próbálom. A mû egészének ismeretében nem lehet szó bagatellizálásról, ekkorát nem változhat a rendezõ attitûdje a végére. Én inkább azzal az általános naiv szemlélettel magyarázom, amit magára venni igyekezett, amitõl a film sokszor élõképek sorára emlékeztet. Másrészt hiába a vége a legfontosabb az evangélium egészében, ez még nem jelenti azt, hogy Pasolini számára is ez volt a legfontosabb. Nekem úgy tûnik, érdekesebb számára az élõ Jézus, a szenvedélyes forradalmár, a kereszthalál már kevésbé; de leginkább az azt követõ, ráadásul természetfeletti eseményeket látva az ember azt érzi, hogy csak a teljesség kedvéért vannak megmutatva, mintha P. le akarta volna tudni. Ezért sokkal erõsebbek azok a részek, ahol J. aktív szereplõ. És jó, hogy övé az utolsó szó (az evangélium szerint is), így túltehetjük magunkat azon az ominózus 15 percen.
Messze nem vagyok olyan tájékozott a filmet illetõen, mint te, sõt sok éve láttam utoljára, tegnap csak belenéztem, hogy felidézzem. Azért a szándékolt amatõrizmussal én is tisztában vagyok. Éppen azért írtam, hogy annyira nem is amatõr – a sugalmazással ellentétben. A beállítások megválasztásában nagyon is tudatos. Pl. az általad is említett Pilátus-jelenet kitûnõ példa erre, de számos esetben tetten érhetõ a tudatos komponálás is. (De nem a Mel Gibson (és sokan mások) -féle közhelyes-grandiózus centrális kompozíciók! Annál jobb ízlése volt, egyébként is konyított kicsit a képzõmûvészethez.) Sokszor nagyon is megválasztja, hol helyezze el szereplõit, vagy hogyan érje õket a fény.
Hogy a lélektani elem ki lenne iktatva, azt nem állítottam, sõt én is épp a Getszemánét hoztam fel példának.
„Az akció szinte mellékes” – számomra; ezt továbbra is tartom, olyan erõs az egyes szereplõk kisugárzása. De ez magyarázható azzal is, hogy régen láttam a filmet.
Tényleg azt írtad, hogy eltér a szöveg az eredetitõl, erre továbbra is kíváncsi vagyok.
A romokat illetõen nem tudok nyilatkozni, könnyen megeshet, hogy belelátható, amit írtál, ezt nem vitattam, csak én annak idején nem gondoltam erre. Különben világos, amit írtál róla, nincs ebben semmi félreérthetõ.
Válasz
Vinogradov 2009 máj. 31. - 09:51:44
"Hogy "elbagatellizálná" a szenvedéstörténetet - lehet, hogy te így érzed, ennek az ellenkezõjérõl valószínûleg nem tudlak meggyõzni. Na jó, az a szikla kicsit viccesen dõl ki, de nekem ez a legdurvább."

A szikla NAGYON viccesen dõl ki, növelve a film végének szerintem igencsak észrevehetõ összecsapottság-érzését.

Minden tiszteletem Pasolini-é és e, akárhogy is vesszük, kitûnõen sikerült kísérletéé, de a film utolsó két percét a földön való fetrengéssel töltöttem - a röhögéstõl...



"Ez Máté evangéliuma, és nem a Passió. Ahogy M.G. filmjébe nem köthetünk bele, amiért kizárólag a szenvedéstörténetet ábrázolja, Pasolininek sem róhatjuk fel, hogy nem szánt több idõt/intenzitást annak bemutatására. Máté sem szánt."

Az idõvel semmi bajom sincs - lehet egy percben is olyan intenzív élményt adni, amit az ember sosem fog elfelejteni.

Az intenzitással viszont igen is bajom van. Ami pedig Mátét illeti, kikereshetem a pontos erre vonatkozó részletet, ám olyat tuti, hogy nem írt, hogy Jézus egykedvû fejjel felvitte a keresztet a Golgotára.



"Oké, hogy az alaptörténet legsúlyosabb része mégiscsak a szenvedés-halál-feltámadás, de a lényeg itt, ebben a filmben maga az evangélium egésze."

Ha az evangélium egésze a lényeg, akkor cselekményének csúcspontja, meg egyáltalán, oka és miértje (evangélium = örömhír) nagyobb hangsúlyt kellett volna, hogy kapjon, nem gondolod?



"Mégpedig amatõrökkel, a maga naivitásában, egy egyszerû plebejus szemével láttatva. Engem az egész egyfajta népi passiójátékra emlékeztet (aminthogy az is), ahol nem várhatunk el életszerû színészi játékot, korhû jelmezt, mindez mellékes."

Ez így van. De a Bibila Pauperum egyik legfontosabb eleme Jézus kereszthalála: a népi vallásosságnak ez az egyik alapja. Így bizonyos az, hogy a keresztvitelt, a Kálvária stációit mindenképpen hitelesebben adtak elõ egy misztérium- vagy egy passiójáték alkalmával, mint Pasolini filmjében.



"Ezért nem számít, milyen viccesen hat a papok szalmakalapja, az egybeácsolt kereszt stb., mindennek úgyis csak jelzésértéke van."

Ebben egyetértünk. De ezt írtam is, mikor felhívtam a figyelmet Pasolini filmjének sajátságosan olasz, (sõt, nem vagyok benne biztos, de úgy rémlik, késõ középkori-kora újkori) mivoltára is.



"A fõ a kellõ alázat illetve bizonyos ikonográfiai – de nem történeti vagy lélektani – hitelesség. Pasolini szándékoltan nem akar megfelelni ez utóbbi szempontoknak, holott filmen bõven lett volna lehetõsége rá."

Igen, de a népi passiójátékok keresztvitele - még elmondhatom ötvenszer - jobban hasonlít a valóságosra, mint Pasolini-é. Pasolini Jézusa nem szenved, sõt, nagyon egykedvûen csinálja végig a dolgokat (ez minden, csak nem kellõ alázat).

Pasolini pedig nem csupán ikonográfiai hitelességre törekedett (nagyon soványka törekvés lenne ez!) - nem tûnt fel, hogy a lélektani elem kifejezetten erõteljesen ki lett volna iktatva a filmbõl (ld: Getsemáné kert, a leprás meggyógyítása stb.).



"Jézus méltóságteljesen viszi a keresztet"

Hát ez az, hogy pont nem: Jézus unottan és egykedvûen viszi a keresztet.



"Mondom, a lényeg itt az evangélium, vagyis a szöveg. És ami közvetíti: az arcok. Errõl nem beszéltél, talán nem tartod olyan fontosnak, de számomra az arcok fõszerepet játszanak. Nem tudom, Jézust is amatõr játssza-e (ha igen, csodálkoznék), mindenesetre lenyûgözõ."

Én írtam az arcokról (Szalóme táncánál, vagy a filmben többször felbukkanó angyal androgün mivoltáról is pl.). Jézust pedig, igen, amatõr játssza, ahogy a többieket is. Az amatõr alakítások ereje a rendezõ koncepciójának erejétõl és képességeinek mértékétõl függ. Pasolini kitûnõen instruálta amatõr színészeit, sõt, alighanem a filmtörténet leghitelesebb Jézusát sikerült begyûjtenie - épp ezért érthetetlen számomra az az izé, ami a film utolsó tíz-tizenöt percében zajlik.



"Az akció szinte mellékes."

Az állításod érdekes - mégis, túl sok minden történik Máté evangéliumában (és a filmben is), hogy ezt az állításodat cáfoljam.



"Azt mondod, a szöveg eltér az eredetitõl, ez meglep¸ érdekelne, hol és miben."

Majd megnézem, hogy mit írtam, mert nem emlékszem már rá pontosan - de meglep, ha ilyesmit állítottam. A szöveg eltéréseirõl én nem tudok, viszont kimaradt eseményekrõl igen.

Többrõl is.

Kikereshetem neked, ha gondolod.

Ja, és nem mellesleg - egyébként - ez sem válik a film hátrányára (kivéve a végén, ahol tutira maradtak ki részek), mindössze érdekes lenne utánanézni, hogy pontosan mely apróbb epizódok nem kerültek be Pasolini kész alkotásába.



"Képi világa egyáltalán nem amatõr, errõl is bõven lehetne írni, de most nem errõl volt szó."

Nem tudom, mennyire vagy tisztában vele, de elmondanám, hogy az ötvenes évek elejétõl egyre általánosabbá válik a kézi kamera, és a kevésbé költségigényes felvevõgépek alkalmazása Nyugat-Európában.

Iyen felvevõeszközök híján többek között a francia újhullám sem lett volna ilyen termékeny.

Valahol, egy terjedelmesebb kritikában olvastam - majd utánanézek, hogy pontosan hol is - hogy Pasolini filmjét egy, olyan kamerával rögzíttette, amely, mind a belehelyezendõ film, mind a képminõség tekintetében silányabb, a megszokott profibb, mûvészi felvételek elkészítésére alkalmasabb felvevõ-készülékeknél - de nem is kézikamera.

Ez pontosan az események vízió, álomszerûségét kívánta kihangsúlyozni, tökéletesen beleillett a rendezõi koncepcióba és a film ábrázolásmódjának komprimált amatõrizmusát támasztotta alá.

Úgyhogy, igen, a film látványvilága legalább olyan amatõr, mint egy akármilyen tucatpiktor által festett "Mária a kisgyermekkel" vagy egy "Jézus megkeresztelése" kép. Nem véletlenül - Pasolini pont ezt szerette volna elérni.

Ez a film nagy erénye, nem hibája.



"Szerinted nem jön át sem a lelki, sem a testi szenvedés. Lelki: Getsemáne nekem elég meggyõzõ (a fenti logika értelmében nem érdemes számon kérni a színészi teljesítményt). Testi: a keresztre feszítéskor az egyik lator szenvedését elég közelrõl szemlélhetjük, ehhez képest Jézus szenvedését csak közvetve mutatják, de a megfelelõ elõkészítés után nincs is szükség többre. Ha neked ez kevés...Kicsit gyanús vagy nekem."

Remek jeleneteket hoztál példaként, csakhogy: számomra az a probléma, hogy Jézus unottan és egykedvûen viszi fel a keresztet a Golgotára, a Feltámadás-jelenet pedig enyhén szólva kacagtató.



"Látom, hogy olvasatunk alapvetõen különbözik. Én a romokban is csak az esetlegességet látom (kéznél levõ, stílusos helyszín), nem pedig a „széthulló civilizáció”képét. Bár ez az értelmezés még belefér, ezzel nem is vitatkoznék."

Na, majd akkor hamarosan részletesebben is kifejtem, hogy mi van ezekkel a romokkal, mert vagy én írtam túl keveset errõl, vagy te értettél félre.
Válasz
wim 2009 máj. 30. - 22:51:40
Hogy "elbagatellizálná" a szenvedéstörténetet - lehet, hogy te így érzed, ennek az ellenkezõjérõl valószínûleg nem tudlak meggyõzni. Na jó, az a szikla kicsit viccesen dõl ki, de nekem ez a legdurvább.
Ez Máté evangéliuma, és nem a Passió. Ahogy M.G. filmjébe nem köthetünk bele, amiért kizárólag a szenvedéstörténetet ábrázolja, Pasolininek sem róhatjuk fel, hogy nem szánt több idõt/intenzitást annak bemutatására. Máté sem szánt. Oké, hogy az alaptörténet legsúlyosabb része mégiscsak a szenvedés-halál-feltámadás, de a lényeg itt, ebben a filmben maga az evangélium egésze. Mégpedig amatõrökkel, a maga naivitásában, egy egyszerû plebejus szemével láttatva. Engem az egész egyfajta népi passiójátékra emlékeztet (aminthogy az is), ahol nem várhatunk el életszerû színészi játékot, korhû jelmezt, mindez mellékes. Ezért nem számít, milyen viccesen hat a papok szalmakalapja, az egybeácsolt kereszt stb., mindennek úgyis csak jelzésértéke van. A fõ a kellõ alázat illetve bizonyos ikonográfiai – de nem történeti vagy lélektani – hitelesség. Pasolini szándékoltan nem akar megfelelni ez utóbbi szempontoknak, holott filmen bõven lett volna lehetõsége rá. Megmutatja nekünk az evangéliumot a szereplõk, vagyis egyszerû emberek nézõpontjából. (Végül is Máté sem cifrázza.) Itt a papok óriási fejfedõt viselnek, Mária úgy hordja kendõjét, mint a szentképeken, Jézus méltóságteljesen viszi a keresztet, a Golgotán jól ismert elrendezésben ott a három feszület, és a katona éppen úgy nyújtja fel az ecetes szivacsot a szomjazónak, mint a bibliaillusztrációkon látható. Mégis, mitõl lesz elviselhetõ, sõt jó mindez?
Mondom, a lényeg itt az evangélium, vagyis a szöveg. És ami közvetíti: az arcok. Errõl nem beszéltél, talán nem tartod olyan fontosnak, de számomra az arcok fõszerepet játszanak. Nem tudom, Jézust is amatõr játssza-e (ha igen, csodálkoznék), mindenesetre lenyûgözõ. És a szereplõkbõl áradó méltóság. Kivétel nélkül. Az akció szinte mellékes.
Azt mondod, a szöveg eltér az eredetitõl, ez meglep¸ érdekelne, hol és miben.
Képi világa egyáltalán nem amatõr, errõl is bõven lehetne írni, de most nem errõl volt szó.
Sajnos, utóbb olaszul láttam, tudtam követni (csak pár szót tudok olaszul, inkább az eredeti szöveget ismerem), ezért nem is igényeltem a fordítást. Áruld el, hol vannak eltérések!
Szerinted nem jön át sem a lelki, sem a testi szenvedés. Lelki: Getsemáne nekem elég meggyõzõ (a fenti logika értelmében nem érdemes számon kérni a színészi teljesítményt). Testi: a keresztre feszítéskor az egyik lator szenvedését elég közelrõl szemlélhetjük, ehhez képest Jézus szenvedését csak közvetve mutatják, de a megfelelõ elõkészítés után nincs is szükség többre. Ha neked ez kevés...Kicsit gyanús vagy nekem.
Látom, hogy olvasatunk alapvetõen különbözik. Én a romokban is csak az esetlegességet látom (kéznél levõ, stílusos helyszín), nem pedig a „széthulló civilizáció”képét. Bár ez az értelmezés még belefér, ezzel nem is vitatkoznék.
A Teorémáról majd írok a saját topikjában, úgy érzem,itt már elég szót ***-tam.
Válasz
Vinogradov 2009 máj. 30. - 12:44:54 Előzmény wim
"Miért teszed idézõjelbe Jézus nevét, amikor a keresztvitelrõl írsz?"

Eléggé szégyellem magam, de, mea culpa, nem emlékszem, hogy miért tettem idézõjelbe...

Valószínûleg valamilyen tévedésrõl lehet szó, mindenesetre tény: a szinoptikusok nem véletlenül foglalkoznak részletesen Jézus keresztvitelével - ez a szenvedéstörténetének az egyik legfontosabb periódusa.

És pont az a baj ezzel a filmmel, hogy, nem tudom, akarva vagy akaratlanul, de elbagatellizálja, sõt, nevetségessé teszi ezt az eseménysort, vagyis bizonyos értelemben hiteltelenné is azt, ami utána következik.



"Persze, hogy P. "összecsapta" ezeket a grandiózus jeleneteket. Direkt nem akar megfelelni az elvárásoknak, amket a közönség ált. egy passió-filmmel szemben támaszthat. Nemhogy naturalizmust - még realizmust sem érdemes rajta számonkérni. Lehet, hogy "pléh-kereszt" - na és?"

Na és???

Hát akkor mi értelme a filmnek, ha pont a tárgyának lényegét bagatellizálja el, bizonyos értelemben kicsinyíti le.

Nem a naturalizmust, sem nem a realizmust kérem számon rajta - a Máté evangéliuma a filmtörténeti modernizmus egyik alapfilmje. A modern film pedig számtalanszor él elidegenítõ eszközökkel nem csupán a történeten belül, de még a legalapvetõbb cselekmény-panelek a kész struktúrába, a szüzsébe beemelése során is - pl. Antonioni "Kaland"-jában eltûnik egy Anna nevû hölgy, s a film elején látszólag ez adja az alapkonfliktust, de aztán a közepétõl teljesen más irányba megy el a fabula, s a végére már egyáltalán nem számít hová is tûnt Anna (ami egyébként azóta sem derült ki).

De mégis: mit kezdjek én egy olyan Jézus-filmmel, ahol Jézus egykedvû képpel felviszi a keresztet a hegyre, oszt kész?
Sem a lelki, sem a testi szenvedésébõl nem jön át semmi, hol ott ez az áldozatvállalásának a lényege, mindenféle keresztény vallás és felekezet hitének alapja?



"Magad is elismered, hogy a legjobb Jézus-film."

Így igaz.

Ám ez nem biztos, hogy akkora dicséret: nem hiszem, hogy a Jézus-jelenségrõl egyszerû lenne filmet készíteni, így, aki a legközelebb jut az igazsághoz, valójában az is milliárd fényévekre van tõle...



"Egyébként ha már a Teorémát említetted, az számomra legalább annyira közvetíti az evangélium szellemiségét, mint '68-ét."

Érdeklõdéssel várom, hogy ezt az állításodat kifejtsed, mert én nem éppen ezt az üzenet olvastam ki a Teorémából...
Válasz
wim 2009 máj. 29. - 14:08:56 Előzmény Vinogradov
Miért teszed idézõjelbe Jézus nevét, amikor a keresztvitelrõl írsz?
Persze, hogy P. "összecsapta" ezeket a grandiózus jeleneteket. Direkt nem akar megfelelni az elvárásoknak, amket a közönség ált. egy passió-filmmel szemben támaszthat. Nemhogy naturalizmust - még realizmust sem érdemes rajta számonkérni. Lehet, hogy "pléh-kereszt" - na és? Magad is elismered, hogy a legjobb Jézus-film.
Egyébként ha már a Teorémát említetted, az számomra legalább annyira közvetíti az evangélium szellemiségét, mint '68-ét.
Válasz
Hungarorum 2009 máj. 29. - 13:00:20
Ha kikerülted volna a szakszavakat és nem lettél volna ennyire hozzáértõ, talán végig is olvastam volna a hozzászólásodat...
Válasz
Vinogradov 2009 jan. 18. - 10:42:24
Zseniális ötlet: játsszák el kikötõi halászok és egyéb, a "periférián élõ" karakterek Jézus történetét.

Látom a rendezõ nevét: a mitológiai ornamentalizmus csúcsteljesítményével, a Oedipus-szal és a Médeával, '68 liberális szellemének alighanem egyik legütõsebbre sikeredett keverékével, a Teorémával, vagy az olyan pikáns, ám mélyenszántó irodalmi adaptációkkal a tarsolyában, mint a Dekameron, a "Máté evangéliumából" mégsem sikerült egy strukturálisan hiánytalannak mondható alkotást létrehoznia.

A szándék megvan: XXIII. János pápa emlékének ajánlja mûvét, s alighanem már csak utódja, VI. Pál Egyházi Tanítóhivatalának áldása hiányzott róla, ám több helyen is eltér az eredeti szövegtõl, ráadásul - mint majd arra késõbb kitérek - ha igazán van alapja az egyházi áldozatvállalásnak és jelenlétnek kétezer év után ebben a világban, hát a "Máté evangéliuma" éppen azt az alapot húzza ki alóla...



Számomra a film elsõ húsz perce, egészen Jézus megkeresztelkedéséig, egyfajta "élõkép-gyûjteményként" is értelmezhetõ. Mintha egy rendhagyó képeskönyvet lapozgatnék, amelyben meglehetõsen újszerû módon, egyszerû, nem patetikusan átszellemült arcú, hétköznapi alakok játsszák el Jézus történetét - nem is akárhogy.
Talán az angyal az egyetlen, aki kiemelkedik közülük androgüni mivoltával - végig eldönthetetlen, hogy fiú vagy lány, de ennek ellenére úgy néz ki, mint ha fél perccel ezelõtt hozták volna be a calabriai utcákról...

Bámulatos ez a szekvencia: ha csupán ezt készíti el Pasolini, panaszra nem lehetne okunk - az egyszerûen, a lehetõ "legplainair-ebben" fényképezett, puritán képek, és a remekül kitett hangsúlyjelek önmagukért beszélnek...

Utána azonban egyre torzulnak-csúsznak az arányok, s bár többségében még mindig zseniális montázsok és jelenetsorok láthatóak - pl. a tanítványok meghívása, a leprás meggyógyítása, Salomé (az egyszerû Reggio di Calabriai szatócsbolti eladónõ) tánca (a valószínûleg kb. mûvezetõi pozícióban ténykedõ Heródes elõtt), Jézus bevonulása és tanításai Jeruzsálemben, és maga az utolsó vacsora leplezetlen, kétségbevonhatatlan, ünnepi-áhítatos egyszerûségével - végül csak eljutunk a keresztre feszítés jelenetéig, amely számomra valószínûleg csak megmosolyogtató, a keresztények számára viszont minimum meglepõ, akár "megbotránkoztató" is lehet...



Szerintem ugyanis, ha van értelme evangéliumok létrejöttének, a szinoptikusok ténykedésének, hát az elsõsorban az, hogy bemutassák azt a szenvedéstörténetet, amelynek során megtörténik az újjászületés, a feltámadás, az a kozmoszt megrázó eseménysor, amely, ugye, a kereszténység fundamentuma kellene, hogy legyen - evangélium = gör. örömhír...

Pasolini filmjében viszont, bár a keresztútig, ha lehet mondani, minden rendben van, sõt, a szubjektív kameraállásból felvett Pilátus-féle tárgyalás és ítélethirdetés remek és újszerû megfogalmazása a problémának (egyike azon jeleneteknek, amikor az erõsen lekövetõ funkciójú kameramozgás és a nézõponti kameraállás sejteti velünk, hogy most valóban Máté szemén keresztül látjuk az eseményeket - pedig elvileg végig "az õ evangéliumát olvassuk"), utána viszont annál kevésbé...

Jézus kálváriáját Máté ugyan maga is meglehetõsen szûkszavúan írja le, s ezért nem marasztalhatjuk el a filmet sem, de az azért mulatságos, ahogy "Jézus" viszi a (nyilván pléh) keresztet, majd lazán átpasszolja Cirenei Simonnak, aki szintén elég lájtosan viszi fel a maradék úton a Golgotára...

Az utána következõ eseménysor még furcsábban összecsapottabbnak tûnik számomra: az egész kereszthalál, a feltámadás (jé, kidõlt a szikla, és hujujj, nincs ott!) eléggé szûkszavúan lett bemutatva, bár az utolsó jelenet dinamikája kifejezetten szép, mûvészi, az aláfestõzenérõl - amely egyébként végig nagy erénye a filmnek - már nem is beszélve...

Ez a teljesen rapszodikus történetvezetés lehetne pozitív jellemzõje is a mozinak, de inkább csak hátráltatja annak befogadását, mivel a tempó váltakozását legtöbbször egyáltalán nem érezzük indokoltnak...



A "Máté evangéliuma" ennek ellenére valószínûleg a legjobb Jézus-film, amelyet valaha készítettek...

Újszerû, személyes hangvételû ábrázolásmódja rendkívül közel hozza és újfajta perspektívában láttatja a korszakot.

Számomra a már említett zene mellett talán a legkifejezõbb a romok látványa, a kizárólag romos épületek szerepeltetése, amellyel egy leáldozóban lévõ civilizáció széthulló mivoltára mutat rá (ahogy pl. a Heródes lakomáján serénykedõ fiúk sminkje is - ez egyébként Fellini bámulatosan, gyönyörûen, romlottan erotikus Satyriconjára is emlékeztet). Nyoma sincs itt a valóságban akkor még teljességében pompázó Jeruzsálemi nagytemplomnak, vagy Nagy Heródes Cesarea Flippi-i építkezéseinek - mindenhol csak romok és lassan, ám biztosan dolgozó erózió...

A másik rám nagy hatással lévõ, a kiüresedõ tradíciók világát érzékeltetõ eleme a filmnek az öltözködés - mármint a fõpapoké, farizeusoké és szaduceusoké. Az Itália történetének szinte minden létezõ (ezúttal azonban szalmából készült!) fejfedõjében felvonuló vallási elit önmagát teszi nevetségessé, a guelf-ghibbelin harcok korának ütött-kopott katonai viseletében felbukkanó Jézust és Szent Jánost ide-oda kísérgetõ landschnektektrõl már nem is beszélve...

Ebbe a kétségbeejtõen menthetetlen közegbe érkezik Jézus, ez az a világ, amelyet meg kell mentenie...

A baj csak az, hogy míg Pasolini a közeget tökéletesen feltérképezi, a megmentés feladatának ábrázolásakor épp ott hagyja el magát, ahol a legkevésbé kellene...



A film legnagyobb erénye az, hogy szerzõnk párhuzamot von...
Széthulló, erodálódó civilizációnkra emlékeztet minket e széles történelmi perspektívából láttatott, mégis mindig sajátságosan olasz reminiszcenciáival Jézus életérõl.

A kérdés: van-e bennünk elég bátorság, hogy mi is észrevegyük - nem kevésbé sivár romokon tengetjük napjainkat, mint az õ "tanítványai" és nem kevésbé megmentésre váró civilizáció a mienk sem...
Válasz
critixx 2008 okt. 20. - 18:47:39
Hát igen, talán pixelekbõl jobban össze lehetett volna rakni....

Szerintem is nagyszerû alkotás. Nem vagyok egy Pasolini-rajongó, de ez a film, hát ez csúcs! :-)))
Válasz
10/10
Gabriella54 2008 okt. 04. - 01:41:15 10/10
Gyenge?! Szerintem a valaha volt legszebb film, amit Jézus életérõl forgattak - persze ízlések és pofonok!
Válasz
verdeleth 2008 okt. 03. - 23:54:41
Azért azt ne fewlejtsük el hogy ez egy Pasolini film Talán többet nem kell mondanom
Válasz