Színház

Két nő

előadás, magyar, 2015.

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

Két nő, Rozi és Barbi történetében koncentrálódnak a fiatal dramaturg kutatásának eredményei. Felvetések az emancipáció okozta kiszolgáltatottsággal kapcsolatban, a kitolódott gyerekvállalásról és egyéb tényezőkről, amelyek szerepet játszanak korunk nőtagjainak boldogulásában. A történetben egy olyan testvérpár életéhez férkőzünk közel, akik annyira hasonlítanak egymásra, mint azok az ikrek, akik jobban már nem is különbözhetnének.

Életvidám, de kissé esendő és elveszett karakter az egyik, aki Észak-Norvégiában él barátjával egy idegen, hideg világba zárba. A másik egy zárkózott ösztönlény, aki a kilencedik kerület mélyén él férjével és gyerekével. A külföldön élő nővér hazajön húgához, ám az egyáltalán nem biztos, hogy az itthon boldoguló Rozinak van szüksége segítségre...

"Még sosem voltam ilyen izgalmas munkában" mondja Kárpáti Péter az előadással kapcsolatban, ami nem is véletlen, hiszen az előadás nem hagyományos eszközöket használ. Például nem dolgoznak szövegkönyvvel, improvizációk és mozgásanalízis során találta meg a rendező és a társulat a legmegfelelőbb formát az egyes problémák megjelenítésére. A helyzetek adottak, viszont hogy pontosan mi fog történni, az előadásról előadásra változik.

Egyszerű eszközök, egyértelmű jelzések és a problémák finom érzékeltetése hordozza magában a ki nem mondott feszültségeket és meg nem értéseket, amelyekkel mindennapjainkban is szembe kell néznünk. De persze, ahogy Kárpáti Pétertől megszoktuk, mindezt humorba (is) ágyazva. Ami az egyik pillanatban a világ legnagyobb problémájának tűnik, az a következőben bagatell, nevetséges semmiség. De az biztos, hogy valami nem stimmel...

A társulat merészen kísérletezik, már a színészgárda összeállítása sem szokványos szempontok alapján történt: mind különböző területeken dolgoznak. Téri Gáspár a cirkusz és a mozgás felől érkezett, ellentéte az előadás másik férfi karakterének, Gyombolai Gábornak, aki színész-drámatanárként inkább a szavak világában érzi magát otthonosan. Egy lengyel színésznő, Julia Jakubowska is színpadra lép, akinek anyanyelvi beszéde a meg nem értés eszközévé válik a produkcióban. A sokszínűség garantált, különösen, hogy néha váratlanul kóbor kutyák és macskák is feltűnnek a színen.

A(z) Titkos Társulat előadása

Bemutató időpontja:

2015. április 7., Titkos Társulat

Stáblista:

Hozzászólások

Albertinka 2015 ápr. 08. - 09:57:50
Ahhoz képest, hogy látszólag nem történik semmi, nagyon szerethetõ elõadás, érdemes megnézni.
A lengyel lányról mit kell tudni? Kisbabaként nagyon hitelesnek tûnt. :)