Mesés férfiak szárnyakkal (Gagarin)

Ki ne álmodna arról, hogy repül? Ki ne vágyna elszakadni a földtől, a mindennapoktól? Ki ne szeretne együtt repülni az angyalokkal, vagy megtalálni élete értelmét? Önmagát, Istent, a megváltást? Ezer évekkel ezelőtt is program volt ez, és ma is az. Csak éppen - bár a díszletek, a történelmi korok - változnak, az emberi jellemek nem annyira. A Gagarin alcímet viselő előadás több pilléren nyugszik. A történet egyik szála az a heroikus, egyszerre emberfeletti, embertelen (és nagyon emberi!) küzdelem, melyet egykoron a nagy Szovjetunióban folytattak tudósok, mérnökök azért, hogy az űrversenyben megszerezzék az elsőséget. Sztálin elvtársnak ugyanis egyáltalán nem volt mindegy, hogy a Föld légterét először elhagyó rakéta orrán amerikai zászló jele lesz majd - vagy vörös csillag, sarló és kalapács. Ezért küzdött Ciolkovszkij, a modern rakétatechnika és űrkutatás elméleti megalapozója, vagy a két híres, Gulagot is megjárt rakétatervező mérnök, Koroljov és Glusko, akiknek tulajdonképpen a poklok poklában kellett olyan eredményeket produkálniuk, mint amerikai kollégáiknak, akiket viszont saját rendszerük a tenyerén hordozott. S ennek a küzdelemnek voltak hősei és áldozatai az első űrhajósok, Gagarin, Tyitov vagy éppen Nyeljubov. Az ég természetesen nem pusztán anyagi értelemben létezik, hanem a menny szinonimája is, ahova az út a megváltáson keresztül vezet. Az embernek meg kell találnia önmagát, a maga istenét, a maga megváltóját, aki elviszi ebből a pokolból, aki értelmet ad az életének. Az égről ereszkedett alá kétezer esztendővel az űrprogram előtt egy csillag is, mely a megváltó Krisztus eljövetelét jövendölte. Három napkeleti király indult imádni őt - és egy negyedik király. A szláv mitológiából ismerős kiskirály (egy cárevics), aki maga sem hitte, mikor útra kelt, hány évtizeden át fog bolyongani, hogy eljusson az ő Jézusához, az ő személyes megváltójához, miközben semmi mást nem tett, mint igyekezett tisztességesen élni, abban a reményben, hogy méltó lesz a találkozásra. Vidnyánszky Attila rendező egy különös víziót visz színre legújabb előadásában. Történelmi korokon átívelő, színes, szélesvásznú tablójában a néző önmagára ismerhet, és felmérheti: milyen magasra repítették képzelete szárnyai a térben: sikerülhet vajon e fenséges kalandban, az idő súlyát levetnie? (Szénási Miklós)
Bemutató időpontja: 2010. november 26., Csokonai Színház