Színház

Migrénes csirke

előadás, 2004.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Történetek, asztali beszélgetések. Szövegek a világirodalomból, szakácskönyvekből, újságokból, falragaszokból, értekezésekből, kihallgatott trécselésekből és interneten elfogott levelekből, mint amilyen a migrénes csirke receptje. Hogy aztán mindebből lazán összefüggő jelenetek szülessenek meg színészek rögtönzései által, hol hagyományos dramatizálással, hol pedig a szöveg sajátos továbbgondolásával.

Az előadás a Zsámbéki Nyári Színház különleges helyszíneinek egyikére, a gazzal borított rakétakilövő környékére találódott ki egy születő-újjászülető színházi társaság, az AlkalMáté Trupp részére, melynek tagjai tavaly diplomáztak a Színház- és Filmművészeti Egyetem Máté Gábor vezetette színészosztályában. Már másodévesen bemutatkoztak hasonló módon készült előadással. Annak idején tíz napos szombathelyi próbaidőszak után mutatták be Esterházy Péter Egy nő című írása inspirálta improvizációikat, melyet aztán két éven keresztül többfelé játszottak folyamatos sikerrel. A tavalyi záróvizsgájukkal pedig, a Szász János rendezte Platonovval, fődíjat nyertek Varsóban. Akkor ott kezdték tervezgetni, hogy mennyire jó lenne Máté Gábor irányításával ismét valami izgalmas, érdekes és értékes produkciót létrehozni?

Aztán nekiláttak a Migrénes csirkének...

A(z) Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis előadása

Bemutató időpontja:

Stáblista:

Hozzászólások