Színház

Naftalin

bohózat, magyar, 2010.

Értékelés:

16 szavazatból
Szerinted?

A Radnóti Színháznak egy nagy adóssága volt a magyar drámairodalom felé: Heltai Jenő. Pedig kortársainak műveit - Molnár Ferenc, Szép Ernő és Füst Milán drámáit - nagy sikerrel játszotta és játssza a színház, de Heltai, a 20. század első felének egyik legnépszerűbb drámaírója, kabarészerzője, műfordítója és költője eddig hiányzott a repertoárból. A Naftalin Heltai egyik legtöbbet játszott darabja. Premierje 1908. június 6-án volt a Vígszínházban:
"Pont nyolc óra van s a színpadon már játszanak, mikor a néző mit sem sejtve belép a Vígszínház nézőterére. Néhány pillanat múlva ijedt dörömbölés hallatszik egy szekrényből, az a vaskos, kissé pikáns, hogy ne mondjam: vígszínházi dörömbölés, amely a Varsányi Irén ijedelme nélkül is elárulja a helyzetet. A néző rögtön tisztában van vele, hogy itt a mellőzött és parlagon hevertetett udvarló dörömböl. Világos továbbá, hogy itt egy budapesti lakás leeresztett rollói között dörömbölnek egy francia-szabású magyar bohózatban, tehát Heltai Jenő indította meg ezt a zenebonát és végül a szerelemnek az a nyári hímpora, mely itt a bútorok és tükrök felett csillog, elárulja, hogy ennek a bohózatnak Naftalin a címe. Ezután minden félórában kilép vagy belép valaki ebbe a szekrénybe és körülbelül féltíz óráig ez a szekrény úgy húzódik végig a darab cselekményén, mint egy alapeszme a hősköltészetben, vagy mint egy vörös fonál a ragout-levesben. Ez a szekrény viszi itt a vezérszólamot, sőt ez több annál, egy szimbólum. Szimbóluma annak, hogy a szerelem Budapesten szenvedélyes, de igénytelen; dörömböl, ámde elfér egy szekrényben. (...) És éppen az a kedves és ötletes Heltai Jenőben, hogy ő neki egy szekrény és egy jó szó valóságos archimedesi pontok, melyekből egy estére való kacagást tud kifordítani a sarkaiból. Mert ha már a bútor és a cím megvan, a többi igazán mellékes. (...) Heltai Jenő pedig többet is talált: sok-sok tréfát, ötletet, szójátékot, amelyekért ezen a világon kacagás, a túlvilágon pedig bűnbocsánat jár."

A(z) Radnóti Színház előadása

Bemutató időpontja:

2010. március 21., Radnóti Színház

Stáblista:

Szereplők

Dr. Szakolczay Bálint
Terka (a felesége)
Laboda Péter
Dr. Csapláros Károly
Manci (a felesége)
Kabóczáné
Patkány Etus

Alkotók

Hozzászólások

1101825 2014 márc. 09. - 18:29:17 Előzmény eszter0702
Én tavaly (2013) láttam az utolsó elõadást és nagyon sajnálom, hogy már nem játszák. Csak csatlakozni tudok az elõttem szólókhoz: remek elõadás volt. Különösen a dalok szövegei tetszettek.
eszter0702 2012 márc. 10. - 20:10:10
Nagyon jó kis bohózat,érdemes megnézni!Csányi és Szervét nagyot alakít.Végig nevettük!Ajánlom mindenkinek!!!!
10/10
lászló57 2011 dec. 14. - 20:13:54 10/10
Tegnap láttam az elõadást, nagyon jól szórakoztam. Íme, egy példa, hogyan lehet egy egyszerû kis komédiát ízlésesen, tökéletes színészi munkával, jó zenével nagyszerûvé varázsolni. A jó színház bármilyen színházi mûfajban megszülethet.
10/10
Timberio 2011 máj. 07. - 08:43:54 10/10
Szuper! 10 pont!!!
9/10
timea123 2010 nov. 15. - 11:33:06 9/10 Előzmény Mandzsi
Egyetértek az elõttem szólókkal.A darab nagyon jó, intelligens humorral, szerethetõ figurákkal.
10/10
Mandzsi 2010 okt. 19. - 18:48:53 10/10
Tegnap este láttam a darabot és nagyon tetszett....minden korosztálynak ajánlom....tegnap volt sok 16-17 éves fiú és lány és sok 50-es is, és mindenki dõlt a nevetéstõl....annyira aranyosak voltak így együtt a színészek, hogy csuda :))
Kár lenne kihagyni.
10/10
FElepHánt 2010 ápr. 08. - 14:08:42 10/10
Kripli...: a végtelen szériás sikerdarabok utánpótlása itt van! Heltai Jenõ majd száz éve sikerrel futó komédiáját Várady Szabolcs csúcsra járatott dalszövegei, melyek szellemes rímözönébõl hadd említsünk csak egyet: "...retusál" - "Etus áll" és a páratlan Darvas Ferenc, szinte minden számot slágerré turbózó zenéje varázsol teljesen újjá. A stílzsonglõr komponista fantasztikusan tájékozódik a sanzonok, kuplék, foxtrottok és keringõk világában, dalbetétei egy az egyben korhûek, miközben önmaguk paródiájaként is fergetes hatásúak.

A zenekar, a teljes Darvas-dinasztia vezetésével, technika és elektromosság nélkül áraszt békebeli hangulatot. Szabó Máté nagyszerû rendezése az elsõ felvonás lenyûgözõ tempója után sem veszít lendületébõl, bírja szuflával a káprázatos fináléig, melyben a teles társulatot elnyeli ama bûvös szekrény naftalinszagú mélye. A helyzetek és poénok kavargásában boldogan lubickol az együttes, kedvenceink új oldalukat mutatják meg, rég látott arcok bukkannak fel, a fiatalok tarolnak, több, eddig skatulyába zárt aktor végre megtalálja a helyét. Így Csányi Sándor, aki színpadon nem tudott megfelelni a filmszerepei alapján kialakult elvárásoknak, szexepiles férfiú helyett, pókhasú, dörmögõ férjként szerez élvezetes perceket. Értetlenül kacsázik fel s alá, lazán poentíroz, akcselerándó kupléja, õrületig fokozódó tempójával koronázza meg mesteri alakítását. Reméljük, hogy a jövõben erõteljes irányt vesz az ehhez hasonló, avagy még komolyabb karakterszerepek felé...

Meglepetés Szávai Viktória is, aki nemcsak énekben, de mozgásban, játékban is kitûnõen helytáll, - Martin Mártánál ezt már magától értetõdõnek veszzük. Kakasy Dóra és Petrik Andrea, bakfisnak álcázott széplányként dobogtatja meg a színpadi és a nézõtéri férfiszíveket, utóbbi buja csábításait vampos énekléssel is tetézi. A frissen végzett Adorjáni Bálint személyében megszületett az ideális hõs-idol: szépszál fekete legény, atlétikus alkattal, érces hanggal, vehemens elánnal játszik, humora, kedvessége ellenállhatatlan. Jól bírja a bezártságot, több óra szekrénymagány után is képes elegánsan hódítani.

Szervét Tibor különösebb maszk nélkül képes mindig új figurát teremteni, kifinomult gesztusokkal, visszatérõ mozgáselemekkel jellemzi könnyedén öreges figuráját. Songjai cizellált remeklések, tánca maga a legömbölyített formák manifesztuma. Kovács Adél legnagyobb erénye, hogy nem csinál szélsõséges karikatúrát Patkány /így!, még csak nem is -káNYI!/ Etus ziccer-szerepébõl. Mértékletes kezdés után, a fõszerepet kapott "délutáni színésznõ" nagyjelenetét teszi emlékezetessé. Túl a szórakoztató mûfajon, túl a zenés komédián, éjszakai beszélgetésükbõl Borbás Gabi és a Házmester Gyabronka József teremt igazi varázslatot: meghitt társalgásuk csöndes dalolásba fordul, melynek végén zenekari kíséret nélkül, a capella énekelnek éteri tisztasággal, borospoharakon körözõ ujjaikkal létesítve lebegõ hangzatokat. Mindkét alakítás gyönyörûséges színészi teljesítmény!

Nem kell mindig az avangárd, hadd pihenjünk két fárasztó kísérlet között, végül is a recenzensnek is jár egy kis kikapcsolódás... van hol: a Hallo, Hallo! után, íme az elsõ félév másik, 100-as szériára esélyes zenés komédiája!
10/10
sipikingi 2010 márc. 19. - 23:25:45 10/10
Ma este láttuk a bemutató elõtti elõadást... nagyon jó volt!
fõleg Szervét Tibor alakított egy nagyot, de a többiek is. Csányi nem a "szépfiú" szerepében.... és még énekel is. :) Na, nem neki van a világon a legjobb hangja, de beleillett a képbe.
Mindenkinek ajánlom, aki ki akar kapcsolódni, miközben nagyokat nevethet.