Néma csönd

Bakancslistához adom
Das letzte Schweigen
16 éven aluliak számára nem ajánlott német filmdráma, 119 perc, 2010

Értékelés:

44 szavazatból
Szerinted?

A Néma csöndben a cselekmény több párhuzamos szálon fut, melyek gyújtópontjában két fiatal lány megerőszakolása és meggyilkolása áll. 1986-ban a 11 éves Pia piros biciklijét az otthonához közeli búzamezőn találták meg, majd a szomszédos tóban bukkantak a holttestére. Napra pontosan 23 évvel később, ugyanazon a búzamezőn szintén egy piros biciklit találnak az arra járó munkások, és a Wighamm házaspár ráismer 13 éves lányuk, Sinikka kerékpárjára.
Azt semmi szín alatt nem lehet mondani erről a Néma csönd című német krimiről, hogy sablonos, klisét klisére halmozó alkotás lenne. Egy felesége elvesztése miatt félőrült, egzaltált detektív, hasonlóan nem megszokott társaival próbál felgöngyölíteni egy több mint húsz évet átölelő szexuális sorozatgyilkosságot.
Bemutató dátuma: 2011. október 6. Forgalmazó: Mozinet

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?
9/10
Deodato 2021 nov. 06. - 10:30:06 9/10
Jó ez a film; amit nem értettem: Pia édesanyja miből jött rá, hogy a hozzá lakás után érdeklődő, sütivendég lehet a tettes?
xzsoltzsoltx 2021 ápr. 02. - 12:07:49
SPOILER!!!!

Csak nekem esett le, hogy Pia (a 86-ban megerőszakolt lány) anyja a gyilkos a második esetnél? 23 év után elő akarta csalogatni a lánya gyilkosát (mert addig nem bírta feldolgozni), ezért napra pontosan megrendezett egy hasonlót, és tudta hogy erre ugrani fognak! El is mondja a filmben, hogy egyszer látni akarja, hogy néz ki a tettes ( és végül is igaza lesz, mert meglátogatja, bár nem a valódi elkövető). Ill. a második lány nem lett megerőszakolva, na vajon miért?
10/10
Brother Wolf 2021 márc. 15. - 17:14:47 10/10
100% realizmus. Tökéletes film.
Ha ilyet látok mindig örülök, de ugyanakkor annak is, hogy nem csak realista filmek vannak. Mert akkor már rég felvágtam volna az ereimet, ha mindig azt látom a képernyőn, amit a való életben.
6/10
Lucky04 2021 márc. 15. - 11:47:17 6/10
Nem volt rossz film, de a színészek olyan fejeket vágnak, mintha fogyatékosok lennének.
8/10
dr.66 2019 aug. 12. - 20:41:31 8/10
Le a kalappal.Végig fenntartja a feszültséget a film,csak ajánlani tudom.
kis ilona 2018 aug. 27. - 22:32:13 Előzmény tdk
Most láttam a filmet, és többek közt ezek fogalmazódtak meg bennem, mint amiket leírtál.
A film amúgy nekem bejött, a hangulata kicsit hozza a mostani skandináv krimikét, elég életszagú, bár egy feszesebb forgatókönyvvel sokkal ütősebb lehetett volna.

spoiler

Többek között a dns dolgot sem értem.
A fejhallgatón találtak dns-t, de a biciklin és a holttesten nem?

10/10
gladiolus 2018 júl. 08. - 19:09:10 10/10
Köszönöm a védelmet. Kedves tőled. :-)
10/10
gladiolus 2018 júl. 08. - 19:08:27 10/10 Előzmény ihorvath
Amikor egy filmre reagálunk, néha elkerülhetetlen a tartalom említése, mégsem írtam ki szerintem szalagcímként a cselekményt. Így utólag lehet, hogy kellett volna a spoiler, de mostmár sajnos így történt. Miért, te még sosem felejtettél el semmit? Oktondi bugris.

Egyébként ha kicsit lejjebb is olvastál volna, feltűnhetett volna, hogy más is említette már, milyen típusú vége volt a filmnek, és az sem volt spoileres.
ihorvath 2018 júl. 06. - 21:11:28 Előzmény gladiolus
Gratulálok a spoilerhez az első mondatban. Ostoba.
10/10
gladiolus 2018 márc. 18. - 10:12:18 10/10
Ha filmdrámát nézünk, akkor sok esetben benne van a pakliban, hogy nem lesz jó vége. Erre legyen már mindenki nyitott, aki drámát néz. Aki állandóan happy endet vár, az nézzen romantikus vígjátékot.
Ez a film nem attól jó, hogy rossz a vége, hanem attól, hogy reálisabb és életszerűbb, mint a legtöbb film.
Az életben gyakran előfordul, hogy a valódi bűnösöket nem éri utol a büntetés, és helyettük ártatlanok szenvedik el azt, amit nem nekik kéne. Pont ezért értékesebb műfaj a dráma, mint a krimi vagy a thriller. A thrillerek rettentően klisések, a krimik pedig szinte törvényszerűen arra épülnek, hogy a gyilkos megfizet a végén minden esetben.
Hát a drámában ez nem így van, mert a dráma olyan, mint az élet.
Ugyanakkor minden ponton ez a film sem logikus, mert ha logikus lenne, akkor meg nem lehetne belőle történet.
Számomra az az egy nagy kérdés maradt fenn, hogy mennyire lenne lehetséges a való életben összehozni ezt a két gyilkosságot és így. Magyarul lehetséges e, hogy mindkét napon éppen arra biciklizik egy lány, aki alkalmas áldozatnak. Ezt nem érzem reálisnak. És azt sem értettem meg, hogy a gyilkos mit akart pontosan üzenni a társának.Egyáltalán, mit akart a gyilkos a társától tulajdonképpen?
És az is irreális, hogy Timo Friedrich felesége semmit nem vett észre abból, hogy a férje pedofil hajlamú.
Annak, akik esetleg elvesztek a cselekmény követésében, a fiatal rendőr végre remekül és logikusan összeszedte a logikai szálakat, igazából az ő monológja volt a film csúcspontja, és ő volt a legpozitívabb szereplő szerintem.De rajta kívül mindenki olyan eget rengetően hülye volt, és ez elég volt ahhoz, hogy soha ne derüljön ki az igazság. Valamint érdekes módon az esetek többségében a rendőrségnél sosem jó képességű emberek vannak vezető pozícióban.
Drámáknál egyébként egyáltalán nem elvárás a sodró lendület, mert ott a lélekben zajlanak a főbb tartalmak, és ez nem akciófilm volt.
Alapvetően egyedisége miatt jó filmnek tartom, érdekes az ötlet, és élethű az emberi korlátok és gyengeségek felszínre hozatala. Azt hiszem, azt akarták bemutatni, hogy az életben is sokmindenki sokmindent megtehetne a siker érdekében, de nem teszi, mert ilyen az emberi természet, nem vagyunk tökéletesek, gyarlók és bénák vagyunk.Vannak, akik elrontják az életüket, mert így kerek a világ, Vannak sikeres emberek, és vannak sikertelenek-talán az ellenpólusok tartják egyensúlyban a világot.
10/10
bundi8 2017 okt. 27. - 19:48:38 10/10
10/10 hibátlan alkotás, nem értem a negatív kritikákat.
Meril 2016 szept. 25. - 21:27:15 Előzmény tortura
Valószínûleg a negatívumokra. Rengeteg krimisorozat. Zombis vagy ilyen olyan rémséges film. Olvasgatom a kritikákat, egyik sem olyan kiemelkedõ, szóval nincs komoly mögöttes cél. Ijesztõ felszín, nulla mögöttes tartalommal? Kész tortúra lehet végignézni õket.
tdk 2015 okt. 06. - 20:34:57
Én most megnéztem újra, és rájöttem, hogy a múltkor nekem kimaradt egy rész.

SPOILER

Amikor újra találkozik ugyanis a két bûnös, a Peer ad a Timónak egy DVD-t, jelöletlen fehér tokban. Ezt késõbb, az öngyilkossága után megtalálják az autójában. Egy ugyanilyen DVD-t vesz le a Peer lakásában a polcról a nyomozónõ, akinek egyébként gyanús is a figura. Ennek ellenére mégsem fog gyanút a talált DVD miatt, pedig szerintem kicsi az esélye, hogy egy ekkora csapatnál õ pont kimaradhatott volna az információáramlásból.
tortura 2015 okt. 02. - 19:57:40
Gyakran elmélázom ezen a mostani tendencián, hogy ahhoz, hogy meg lehessen dícsérni egy filmet, nem lehet boldog befejezése, mert akkor az rögtön megkapja az "amcsi szar" stigmát.
Milyen fura, régebben az emberek örültek, ha egy filmnek happyend lett a vége, most ez szigorúan tilos, különben lehúzzák. Feltétlenül komor befejezés kell ahhoz, hogy pozitív kritikát kapjon egy film.
Nekem ez nagyon fura tendencia, sõt, kicsit nyomasztó is. Ennyire a negatív dolgokra vagyunk ráhangolódva?
Ezt már a filmtõl függetlenül kérdezem. Arról nem írok semmit, megtették helyettem mások. Jó film, de többször nem nézném meg.
tdk 2015 júl. 20. - 22:29:30
Ez már nem spoiler, lemaradt az elõzõ végérõl:


Ezektõl eltekintve azonban erõs a film, végig nyomott, "vihar elõtti csend"-hangulata van, az elsõ bûntett bemutatása pedig meglehetõsen nyers, így az alaphangulatot is keményen teremti meg, az embert komolyan felháborítja.
tdk 2015 júl. 20. - 22:22:23
Nem terveztem, hogy megnézem késõ éjszaka, épp csak kíváncsi voltam, hogy milyen lehet, de már az elején érzõdött, hogy fajsúlyos, így leragadtam elõtte. Komoly film volt, régebben (2006-2008 táján) adtak ilyesmiket az M2-õn, örültem, hogy újra ment egy ilyen. Néhány helyen talán kicsit sántít, de alapvetõen rendben van.

SPOILER

A vége például nem túl valószerû, mármint hogy egyértelmûen nem logikus a nyomozás vezetõje által felállított teória, mégsem vizsgálják felül az álláspontot. Én nem éreztem ki azt, hogy az illetõ csak pozícióféltésbõl ragaszkodik a saját elképzeléséhez, vagy hogy esetleg szorítja õket több másik várakozó ügy. Ráadásul a nyomozónõ még gyanúsnak is találta a tettestársat, aki teljesen higgadtan fogadta, hogy õt is a gyilkosság miatt kérdezi ki - túlságosan is higgadtan. Igaz, a nõt elõtte kicsit felbosszantották azzal, hogy elviharzottak a társai, neki meg maradt a busszal hazautazás víziója, de azért szerintem a fickó nagyon gyanús volt, nem lehetett volna elsiklani felette még a nap végén sem. Továbbá a fiatal nyomozó ellenérvei is teljesen helytállóak voltak, jól felépített rendszert alkottak, és a kolléganõjének ott azért kapcsolnia kellett volna, hiszen még a piros autót is kinyomozták, amit rögtön az eset után eladott a tettestárs.
10/10
szirgabor 2014 ápr. 10. - 18:01:56 10/10
Rendkívül jó film, és nagyon szomorú. Több köze van a valós élethez, mint rengeteg "szuperprodukciónak".
Az ilyenért éri meg nyersanyagot használni és munkát fektetni bele. Értékes alkotás, akkor is, ha tele van szomorúsággal.
8/10
Edmond Dantes 2014 febr. 05. - 08:24:24 8/10
Kösz, igyekszem fejlõdni, bár (fõleg hozzád képest) már elég koros vagyok. A 7877 hozzászólás(od)tól is ölég messze vagyok egyelõre. Szorgos leszek, igyekezni fogok :o) Most viszont szaporítom ezzel: A néma csönd nekem igencsak tetszett, súlyos, nehéz lélegzetû, nyomasztóan lassú sodrású darab, máskor-máshol talán idegesítene, itt bejött. A végkifejlet olyan, amilyen, nem szokásos, el kellett fogadnom. 10/8
adamnagysweetmovie 2014 febr. 04. - 21:43:33 Előzmény Edmond Dantes
Nem vagy elég agresszív és csalhatatlan ahhoz, hogy elhiggyem...
Valamint az önirónia sem a valódi vadbarmok terepe...
8/10
Edmond Dantes 2014 febr. 03. - 14:12:48 8/10 Előzmény adamnagysweetmovie
"...emeld és oszd!"
magyar fordítást kérek: mit emeljek és mit osszak? észt biztosan nem fogok :o)
Összes hozzászólás