Philip K. Dick

egyébként errõl a sorozatról is jó nagy csönd van itthon:

http://www.imdb.com/title/tt1740299/

pedig az egyik legjobb könyve alapján készült(az ember a fellegvárban)

akit érdekelne:


PHILIP KENDERED DICK
1928-1982
Az író és munkássága majdnem teljesen ismeretlen a magyar, sci-fit kedvelõ olvasóközönség elõtt.
Mindössze ha három elbeszélése jelent meg magyarul, s ezek aligha hívták fel rá a figyelmet. Pedig
Philip K. Dick sokat és jelentõset alkotott, egyik méltatója szerint néhány évtized múlva kiderül majd,
hogy Dick a huszadik század legjelentõsebb amerikai elbeszélõi közé tartozott (Norman Spinrad).
Mielõtt az olvasót igyekeznénk kicsit közelebbrõl megismertetni mûveivel, legalább a
legfontosabbakról néhány jellemzõ szót szólva – hiszen most közreadott gyûjteményünkben is csupán
kilenc rövidebb elbeszélését adhatjuk az olvasó kezébe –, hadd álljon itt, talán bemutatkozás vagy
névjegy helyett egy rövid részlet 1980 februárjában, halála elõtt két évvel írott levelébõl:
„Tulajdonképpen jól élek. Végül is megtanultam egyedül élni. Teljesen az írásnak, az intellektuális,
filozófiai és teológiai vállalkozásnak szentelem magam...
Vannak jóbarátaim, vásároltam egy saját házat, melyben már négy éve lakom...
Úgy érzem, hogy a világból nagyon is kivonulva a szemlélõdésbe vonultam vissza. Úgy érzem,
életem és mûveim harmadik és utolsó fázisában vagyok. A következõ világ közvetlenül szól hozzám,
egy nõi hang késõ éjszaka suttog nekem, és én a végtelen szépségrõl álmodom...
Ha a többi embert nézem, látom, milyen boldogtalanok, s ilyenkor a saját békémet szembeállítom
velük. Nagyon sokat olvasok (ha nem nézek filmeket), és sok idõt töltök Christopherrel és Tessával."
(Christopher Dick legfiatalabb fia, aki ötödik feleségétõl, Tessától született.) „Utolsó regényem, a
Valis,
amely Bantamnál jelent meg, nagyon jó, és írtam egy nyolcvanoldalas kivonatot a folytatásról,
mely kiadómnak nagyon tetszik. Sok regényemet újranyomták, és 1978-ban bruttó százezer dollárt
kerestem, és így nincsenek többé anyagi gondjaim...
Annak idején, amikor feleségem, Nancy elhagyott, romokban hevert az életem. Most sokkal
erõsebb és sokkal boldogabb vagyok. Belsõ örömérzésem nagy része onnan ered, hogy ténylegesen a
saját választásomnak tudom tekinteni a dolgot, azt ugyanis, hogy az írás és saját intellektuális életem
az elsõ, hogy elsõsorban író vagyok és nem családias ember..."
E levél után alig két évvel, 1982. február 18-án szélütés érte Dicket, ebbõl ugyan még magához
tért, de a második roham már mély kómába taszította. Egy ideig még sikerült életben tartani, de mikor
megállapították, hogy már semmiféle agyi tevékenység nem mutatható ki nála, beszüntették a pusztán
vegetatív életért folytatott küzdelmet. 1982. március 2-án halt meg. Az amerikai sci-fi világ ezzel
elvesztette egyik legérdekesebb személyiségét, egyik vezetõ íróját, aki szüntelenül kísérletezett azzal,
hogy rendet teremtsen a Kozmosz káoszában, saját életében éppúgy, mint mûveiben.
Philip K. Dick 1928-ban született Chicagóban, de még gyerekkorában Kaliforniába került, s ez a
tájék vésõdött a legmélyebben emlékezetébe. Eladó volt egy hanglemez boltban, mígnem 1952-ben
Roog
címû elbeszélésével irodalmi pályafutása el nem kezdõdött.
Ha az olvasó Dick nevét hallja, elsõsorban regényekre gondol, s valóban, az író igazi hírét-rangját
regényeinek köszönheti, mert ezekben sikerült igazán írói tehetségét kiteljesítenie. De a regények
mellett ott vannak elbeszélései is, hiszen 1955-ig, amikor elsõ regénye, a
Solar Lottery
megjelent,
már több mint hatvan elbeszélést publikált.
Darko Suvin
Dickrõl írt tanulmányában (1975) három korszakra osztja az író alkotótevékenységét.
Az elsõ 1952-tõl 1962-ig, a második 1963-tól 1965-ig, és végül a harmadik 1966-tól 1974-ig terjed.
Suvin a legjelentõsebbnek a második korszakot tartja, mert ekkor keletkeztek a legjelentõsebb
regények. 1963-65 között Dick hét regényt és tizennégy elbeszélést írt, ezzel szemben az elsõ
korszakban kilenc regényt és nyolcvanhárom elbeszélést.
Dick elsõ elbeszélése, a
Beyond Lies the Wub
1952-ben jelent meg, késõbb, mint a
Roog,
noha
elõbb íródott. Már ebben a történetben sok minden jelen van, ami késõbb lényegessé válik a
mûvekben, mégpedig a groteszk vagy abszurd kiindulópont, a bizarr, kegyetlen humor, sõt, már az
alapgondolat is jellemzõ, az ugyanis, hogy a valóság többnyire egészen más, mini ahogy mi felfogjuk.
A Wub Földön kívüli lény, melyet (akit) az ûrhajósok meg akarnak enni, mint valami disznót, pedig ez
a lény mûvészetrõl és filozófiáról vitatkozik a földiekkel. Dick már ezzel az elbeszélésével az ötvenes
évek tipikus sci-fi írójává válik, hiszen nem a tudomány, a technika áll érdeklõdése elõterében, hanem
maga az ember, minden belsõ ellentmondásával és problémájával.
Ez a fajta elbeszélés Dicknél a
Foster, You're Dead
címû, 1954-ben megjelent történettel éri el
tetõpontját, mely nem csupán az író, hanem általában a világ sci-fi irodaimának legjobbjai köze
tartozik. (Magyarul is olvasható, Bukarestben jelent meg a Stiinta si Technica 32. oldalán.) Ebben a
minden ellenõrzés alól kiszabadult haditechnikát ábrázolja, mely az emberek életét a legbrutálisabban
korlátozza. A hadiipar mindig újabb szuperfegyverekkel árasztja el a piacot, támadó– és
védõfegyverekkel egyaránt. Az emberek jövedelmének nagy része védõfegyverek vásárlására megy
el, ezeket aztán az új támadófegyverek megsemmisítik, mire újabb védõfegyvereket kell vásárolni, s
ez így megy tovább a végtelenségig. Ez nem az elsõ, és késõbb sem az egyetlen Dick elbeszélései
közül, amelyben kora politikai közérzete (a hidegháború, az atomháborútól való félelem)
megnyilvánul, már itt megalapozza politikai elkötelezettségét, mely aztán legnyilvánvalóbban a
hatvanas és hetvenes években bontakozik ki.
Irtózása a militarizmustól, a háborús õrülettõl ezekben az években is már több elbeszélésének
alaphangját adja meg. Ilyenek: a
War Veteran
(1955) és a
Second Variety
(1953). Utóbbiban egy
elnéptelenedett világoz ábrázol, melyben a hatalmat a hadigépezetek vették át. Végül az emberi
ellenõrzés alól kiszabadult robotok már egymás ellen harcolnak. A hadirobotok emberszerû gépeket is
alkottak, ezeknek három variánsa van, s ezek közül a második variáns úgy van megalkotva, hogy
sikerrel vegyülhessen el az igazi emberek között.
Jellemzõ Dick korai elbeszéléseire az is, hogy hõsei rendszerint „kisemberek", akik szemben
állnak a hatalmas világmindenséggel, melyet nem tudnak átlátni és felfogni, ezért aztán áldozataivá
válnak. Ilyen pl.
Sales Pitch
(1954) címû elbeszélése, melyben egy alkalmazott válik a cég
áldozatává, vagy az
Impostor
(1953), amelyben egy földönkívüli, az élõ bomba egy bizonyos fajtája
átveszi egy ember szerepét.
Egyik története, a
The Mold of Yancy
is igazolja, hogy Dick éber figyelõje saját hazája politikai
környezetének is. Ez az elbeszélés kritikával illeti az Eisenhower elnök korabeli Amerikát, amikor az
„egyenlõsdi" hulláma öntötte el az országot. A
The Last of the Masters
viszornt azt ábrázolja, hogy
Amerikában anarchisztikus társadalmi formák alakulnak ki, és egy „anarchista liga" megakadályozza
mindenféle személyes hatalom létrejöttét. Az elbeszélés eléggé didaktikusan azt a kérdést veti fel:
legyen-e vezérünk, vagy pedig gondolkozzunk magunk saját érdekünkben? Dick természetesen egy
olyan társadalmi-politikai rendszer mellett áll, amely lehetõvé teszi mindenki számára, hogy
képességeit és elképzeléseit kibontakoztathassa, de tisztában van az elmélet és a gyakorlat
ellentmondásaival is, s ezért egyfajta mérsékelt anarchiát részesít elõnyben.
Meg kell még említeni az ötvenes években keletkezett
Colony
címû elbeszélést, mert ez is tipikus
dicki témát pendít meg: az elidegenedést. Egy kutatóhajó paradicsomi életet ígérõ bolygót fedez fel,
de hamarosan kiderül, a bolygón létezik egy szimbiontikus életforma, amely bármilyen alakot képes
magára ölteni. Az emberek végül is mind a szimbionták áldozataivá válnak, mert azok magukra öltik
személyiségüket. A mentõhajó már csupán ezeket az álembereket veheti fedélzetére.
Dick a hatvanas években – mint már említettük – ereje nagyobb részét regények írásába fektette,
mert a regény alkalmasabbnak mutatkozott társadalmi elméletei kifejtésére. Mégsem fordított teljesen
hátat az elbeszéléseknek. Az
In Faith of Our Fathers
címûben sikerül több regényének központi
témáját talán még a regényeknél is magasabb színvonalon ábrázolnia. Egy olyan társadalmat rajzol
elénk, melyben az egyén szabadságát mindenben korlátozzák, a hatalom manipulációja teljes, az
ivóvíz révén hallucinogén, anyagot juttat polgárai szervezetébe. Az
Oh, To Be a Blobel
témája a
Földön kívüli idegenekkel folytatott harc. Megismerkedünk egy, a harcból visszatért veteránnal, aki,
mivel kémkedéssel kellett foglalkoznia, kénytelen volt a Blobelek (az idegenek) alakját magára ölteni.
Ugyanakkor élnek a Földön emberi alakot magukra öltött Blobelek. Mindkét fajta: az ember-Blobel és
a Blobel-ember idõnként eredeti alakjára változik vissza.
1969-ben már csak két elbeszélése jelent meg, majd hosszabb szünet után 1974-ben publikált újra
elbeszélést. Ebben az idõben egészségileg nem állt valami fényesen, éveken át használt ajzószereket
túlhajtott munkája érdekében, és ez a rablógazdálkodás most megbosszulta magát. Ebben az idõben
regényei mellett
Rautavaaras Case
címû elbeszélése is arról tanúskodott, hogy erõsen metafizikai és
vallásos témák felé fordult.
Dick regényei közül az elsõ csúcspontot a
The Man in The High Castle
jelenti, melyet 1962-ben
írt. Ebben a tengelyhatalmak nyerik meg a második világháborút, a Tenno csapatai és a náci hadak
felosztják egymás között Amerikát. Ez Dick leghíresebb és leggyakrabban idézett, párhuzamos
világokról szóló regényének kiindulópontja. A regény taoista elvek alapján van megszerkesztve: rossz
és jó között nincsen éles ellentét, sokkal inkább mondható, hogy egyik a másikban benne foglaltatik,
mint a taoista jelképben, ahol a fekete mezõben egy fehér pont van, a fehér mezõben pedig egy fekete.
Éppen így a regénybeli náci világban, ahol megjelenik egy könyv, amelyben nem a tengely nyeri meg a
háborút, és a világ nagyjából úgy alakul, ahogy a valóságban; ennek ellenoldalaként pedig a mi
valóságos világunkban itt van Dick regénye, melyben a tengely megnyerte a háborút, és felosztotta a
világot.
A hatvanas években, mely Dick munkásságának legtermékenyebb idõszaka, ezt tizenhat regény
követte, köztük több olyan, mely a sci-fi legjelentõsebb alkotásai közt is helyet kapott. Ilyenek:
The
Three Stigmata of Palmer Eldritch, Martian Time-Slip, Ubik.
De ekkor írta a
Do Androids Dream of
Electric Sheep?
és
Simulacra
címû regényeit is. E regények annyira egyéniek, hogy hozzájuk
foghatókat hiába keresünk a világ sci-fi irodalmában. Központi témájuk leggyakrabban a valóság
keresése, mert Dick számára a realitás mindvégig meghatározhatatlan maradt, hiába igyekezett saját
szavai szerint „egyszer s mindenkorra meghatározni saját használatára a realitás valódi természetét".
Ellenõrizhetetlen világaiban nem hõsök küzdenek, hanem, mint már említettük, „kisemberek",
átlagpolgárok, akik rendszerint alulmaradnak a fölfoghatatlan valósággal vívott harcban
„Hasonló arányú regénytermelés mellett" – írja róla a Heyne-féle SF lexikon – „egyetlen szerzõ
sem mutathat fel ilyen kevés gyenge könyvet. Senki sem ásta bele magát nagyobb kitartással a
fõtémába. Világegyeteme áttekinthetetlen. Nála végül a legnagyobb manipulálót is manipulálják...
olyan világ krónikása, mely tüzetesebb vizsgálat után alkotóelemeire bomlik." A valóság
bizonytalansága, a jellemek örökös nyugtalansága miatt, hogy valahogy a való világhoz tudjanak
kapcsolódni, végül regényeinek szolipszisztikus filozófiája miatt Dick kábítószer-apostol hírébe
keveredett. Pedig az egyetlen drog, amit szedett, az amfetamin volt, azért szedte, hogy többet írhasson,
dolgozhasson.
Flow My Tears, the Policeman Said
címû regényével végül sikerült feltûnést keltenie. Az amerikai
titkosszolgálat el akarta hallgattatni a sci-fi e kritikus szellemét. A regény ugyanis a nyolcvanas-
kilencvenes években játszódik, s egy amerikai rendõrállamot ábrázol. A hatóságok minden módon
megkísérelték a regény megjelenését megakadályozni (csak 1974-ben látott napvilágot), és arra
kényszerítették az írót, hogy elhagyja otthonát.
A hetvenes évek végén
Valis
és
The Divine Invasion
címû regényeivel Dick visszatér régebbi
felfogásához. Az elsõ nehéz és bonyolult filozófiai kérdésekkel foglalkozik, a második saját régebbi
mûveinek emlékét idézi, a harmadik pedig, a
Transmigration of Bishop Timothy Archer
teljessé teszi
a trilógiát. A legutóbb említett regény – most már posztumuszként – 1982-ben jelent meg. A regény a
társadalom fõ irányvonalalt igyekszik megjelölni.
A hetvenes évek végén úgy látszott, Dick az Egyesült Államokban is kivívja az elismerést, melyet
már régen megérdemelt volna. Anyagi helyzete lassan javult. Végleges áttörését az 1981-és év hozta
meg, a
Valis-ért
nagy összegû elõleget kapott, és Dan O'Bannon megfilmesítette egyik regényét, a
Do
Androids Dream of Electric Sheep?
címût,
Blade Runner
(Borotvaélen) címen. Dick elõször
életében anyagi szempontból is talpra állt.
Úgy halt meg, mintha saját regényhõse lett volna: több évtizedes kimerítõ harc után, melyet a külsõ
és belsõ valósággal vívott, a végsõ siker elérhetõ közelségébe kerülve

FAZEKAS LÁSZLÓ

Én is nagyon bírom, kedvenc íróm. Elképesztõen jó!
Viszont azzal nem értek egyet, hogy a regényeibõl készült filmek gagyik, egy-kettõ lehet, de szerintem általában jók.

Bírom a palit, nagy omlások a regényei!!!
Next.
Jó fím!!!