|
| Kattintson a képre!
|
|
Víz, Zene, Virág Fesztivál
Tata -
(2012. június 29.
- 2012. július 1.) Web: www.vizzenevirag.hu
Városi rendezvénynek indult még 1994-ben, mára százezres, országos és határokon átnyúló fesztivállá nőtte ki magát a tatai Víz, Zene, Virág Fesztivál. A nyár egyik legnépszerűbb eseményére érkezők szórakoztatásáról négy színpad, számtalan fellépő, kirakodóvásár és az Öreg-tavi versenyek, bemutatók gondoskodnak majd.
Idén is június végén, egészen pontosan június 29. és július 1. között várja látogatóit Észak-Dunántúl legnagyobb nyári családi rendezvénye, a tatai Víz, Zene, Virág Fesztivál. A rendezvény, amely 19. alkalommal nyitja meg kapuit, töretlen népszerűségnek örvend a helyiek, a hazaiak és egyre inkább a határontúliak körében, legalábbis erről tanúskodik a három nap alatt érkező mintegy százezer látogató.
A könnyűzenei fellépők közül idén kiemelkedik a Csík Zenekar, a Hooligans, a Kerekes Band, a Bikini vagy éppen a Zagar és az Intim Torna Illegal. Érkezik Tóth Vera, László Attila, Pély Barna, Kökény Attila és Deák Bill Gyula is, valamint fellép Lajcsi és Bangó Margit, s rajtuk kívül még háromtucat előadó. Így várhatóan minden korosztály megtalálja a szórakozási lehetőséget. Hazánk egyik legnagyobb családi fesztiválja számos gyerekprogrammal is várja a látogatókat: többek között hangszersimogató, zenebölcsi, ugrálóvár, népi játszóház és gyermekelőadások számítanak a legkisebbek érdeklődésére.
A hagyományos kirakodóvásár helyszínei a Várkanyar és a tóparti sétány lesznek, az Öreg-tavon pedig sportesemények és bemutatók - köztük a megszokott sárkányhajók, a látványos repülőshow és a tűzijáték - várják a látogatókat. A Víz, Zene, Virág Fesztivált a gyermekek ingyenesen látogathatják, felnőtteknek a három napra szóló belépőjegy ára 500 forint. A fesztivál részletes programjáról és további információkról a rendezvény honlapján, a www.vizzenevirag.hu oldalon olvashatnak az érdeklődők.
Helyszínek: Tatai vár, Öreg-tó és Tata belvárosa
|