X. Szegedi Várjátékok

Szeged
2012. június 28. - 2012. július 29.
Web: www.szegedivarjatekok.hu
E-mail: titkarsag.pincesz@invitel.hu
A Szegedi Várjátékok idén lesz 10 éves. 2012-ben is számtalan program közül tudnak válogatni a Várkertbe kilátogatók. A rendezvény most is a már megszokott felvonulással kezdődik, amin a Szegedi Pinceszínház színészeivel tehetünk egy kört lovas szekéren június 28-án délelőtt 10:00 órakor, majd a megnyitót követően kezdetét veszik a gyermekprogramok.

Megmaradtak a már jól bevált programok, mint a Némó Matiné, kiegészülve a Vasárnapi Matinéval, ahol Sobri Jóska közkedvelt interaktív népmeséiben próbálhatják ki magukat a gyerekek. Olyan mesék kelnek életre, mint A kisködmön, Az ördög menyasszonya, A juhászlegény három mátkája, vagy A cicómicó, A suszter manói... stb. A meséket a Pinceszínház színészei adják elő szerda délutánonként és vasárnap délelőttönként öt alkalommal.

Idén is ingyenes programok lesznek a különböző kézműves foglalkozások és a Népi Játszótér, ami 30-40 féle fajátékkal, ügyességi és logikai játékokkal, kalandparkkal, ugrálóvárral várja majd az érdeklődő kicsiket és nagyokat.

Új program lesz idén a Színjátszó Tábor, ami június 2-6-ig és június 9-13-ig kap helyet a fesztivál helyszínén. Általános- és középiskolás gyerekeket várnak a szervezők a táborba, ahol neves művészek közreműködésével avatódnak be a fiatalok a színjátszás és színházi élet rejtelmeibe. A foglalkozásokat Farkasházi Réka, Farkasházi István, Papp Gabriella, Varga Bálint színészek és drámapedagógusok tartják, valamint Papp Janó jelmeztervező. A programok részét képezik például a bemelegítő játékok, színháztörténeti előadások, beszédgyakorlatok, illetve külön programok, mint a lovaglás, vagy látogatás a Vadasparkba. A gyerekek előadásokkal is készülnek, melyeknek a bemutatói a Várjátékok ideje alatt lesznek és bárki számára megtekinthetőek. Aki kedvet érez ehhez, az június 28-áig jelentkezhet az első turnusra, és július 5-éig a másodikra.

Természetesen a X. Szegedi Várjátékok a felnőttek szórakoztatására is gondol. Több előadást is bemutatnak esténként, 21:00 órai kezdéssel. A Pinceszínház saját bemutatójaként látható lesz idén is az Egy csók és más semmi... c. operett két alkalommal, új darabként pedig a Peleskei Nótárius c. komédiáját ajánlja a színház a kedves nézőinek. Ez utóbbi Ádám Tamás rendezésében - az eredeti Gaál József féle ugyanily c. bohózattól eltérő formában - egy teljesen újjáalkotott vígjáték lesz, melyben a főbb szerepeket Gömöri Krisztián és Kárász Zénó játsszák.

Az ajánló betöltése folyamatban...