Kattintson a képre!
17. Budapest Pride Filmfesztivál Budapest - (2012. július 1. - 2012. július 8.)
Web: www.budapestpride.hu
Július 1. és 8. között immáron 17. alkalommal rendezik meg a Budapest Pride Leszbikus, Meleg, Biszexuális, Transznemű és Queer (LMBTQ) Film- és Kulturális Fesztivált. A vetítések a Kino, illetve az Odeon Lloyd mozikban lesznek; a fesztivál alatt öszesen 24 filmet tekinthetnek meg az érdeklődők.

A rendezvény hivatalos megnyitója után július 1-én, a fesztivál nyitófilmjeként levetítésre kerül az idei Berlinalén bemutatott, és közönségdíjban részesített szerb, Pride (Parada) című játékfilm. A vígjátékban végigkövethetjük, ahogy a belgrádi LMBTQ-közösség, története során először, felvonulást kíván szervezni, melyet a helyi elnyomó szélsőségesek megpróbálnak megakadályozni. Nagy meglepetésükre azonban végül egy szintén homofób gengszterszerbekből, horvátokból és bosnyák muzulmánokból álló csapatot szervez a felvonulás és az azon résztvevők megvédésére. A film 2012. július 5-től országosan látható a mozikban. Magyarországon forgalmazza a Mozinet Kft.

A fesztivál kínálatából kiemelhető még többek között a Hétvége (Weekend) című brit dráma, mely több mint egy éve járja nagy sikerrel a filmfesztiválokat. A film két meleg fiú egyéjszakásnak induló kalandját meséli el, ami aztán egy együtt töltött hétvégébe torkollik, végül a komolyabb kapcsolat lehetősége is felvetődik.

A fesztivál zárófilmje a Szauna Párizsban (Let My People Go!) című francia komédia, melyben egy meleg fiú Finnországba utazik, hogy szaunaügyi tanulmányokat folytasson, de végül postásnak áll egy helyi faluban, hogy az út során megismert szerelmével maradhasson.

A Budapest Pride természetesen nem csak a filmekről szól, lesznek többek közt műhelybeszélgetések, koncertek, színházi előadások, bulik is, valamint július 7-én rendezik meg a fesztivál szerves részét képező felvonulást, melyhez a beszédeken kívül, idén első ízben, piknik, koncertek és civil falu is társul.

Az ajánló betöltése folyamatban...