Kattintson a képre!
33. Kaláka Fesztivál Eger (2012. június 28. - 2012. július 1.)
Web: www.kalakafesztival.hu
A Kaláka Fesztivál Kelet-Közép-Európa legrégebbi folkzenei fesztiválja. Az eseménynek 32 évig a Diósgyőri vár adott otthont, de a műemlék rekonstrukciós munkái miatt a szervezőknek idén új helyszínt kellett keresniük.
Egerben, a Kultúra Magyar Városában a városvezetés és a közgyűlés nagy örömmel fogadta a rendezvénysorozatot, s lehetőségeik szerint minden módon segítik a sikeres lebonyolítást.

Az új körülményekhez alkalmazkodva és élve azzal a lehetőséggel, hogy a vár a belváros közepén van, egész nap programok lesznek a Dobó téren - így koncertek, táncházak várják az érdeklődőket, de itt működik majd az "Egri kézműves piacz" és a Gyerekfesztivált is itt rendezik. A sorozat hagyományos Fesztiválnyitóján a helyiek nagy kedvencei, a Gajdos együttes, valamint a Dsupin-Novák duó is közreműködnek.
Az esti koncerteket az Egri vár Gótikus palotája előtti téren tartják, ahol többek között olyan neves együttesek és előadók lépnek fel, mint a Muzsikás együttes, a Csík Zenekar, Ferenczi György és a Rackajam, a Neil Young Sétány, Szalóki Ági, a Budapest Klezmer Band, a Vujicsics, valamint természetesen a házigazda Kaláka.

A vári koncertek után a közönség a Bartakovics Házban (Folkkocsma, a fesztivál éjszakai táncházainak helyszíne) mulathat tovább, ahol moldvai, szászcsávási és ír zenére lehet majd táncolni remek táncházas zenekarok muzsikájára.
A fesztivál ideje alatt kiállítások is megtekinthetők a Kis Zsinagóga Galériában és a Templom Galériában, filmvetítésekre is sor kerül az Agria moziban.
Eger-regE Túra címen városismerkedési játékban vehetnek részt az érdeklődők, az Eger-regE Sportban pedig a "mancsozást" (Heves megyei népi csapatjáték) tanulhatják meg a vállalkozó kedvűek.

A fesztivál beharangozásaként június 28-án este Verskoncert lesz Bélapátfalván, a Ciszterci Apátság templomában, verséneklők és költők közreműködésével.

Az ajánló betöltése folyamatban...