Dragon Ball GT

Bakancslistához adom
Dragon Ball GT: Doragon bôru GT
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott japán animációs sorozat, 25 perc, 1996

Értékelés:

30 szavazatból
Szerinted?

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások

Szerinted?
8/10
Sindelar 2021 ápr. 26. - 13:26:59 8/10
Ezzel a sorozattal visszatértek az eredeti Dragon Ball hangulatához, ami egy kalandrajzfilm-sorozat volt, jellemzően az "egy rész, egy kaland"-koncepcióra építve. Ezen a téren sokkal jobb, mint a Dragon Ball Z, amelyben 30-40-50 részek teltek el egyetlen küzdelemmel, úgy, hogy a sztori egy tapodtat nem haladt előre, és tartalmilag sem adott közben semmit. A felek csak ácsorogtak egymás előtt, vicsorogva egymásra, ment a trash talk meg a harc, mindez hosszasan elnyújtva viszont roppant unalmas. A GT szerencsére nem ilyen, és visszatért mind a meseszerű, kalandos hangulathoz, részenként egy-egy kalandot bemutatva, amelyek persze olykor átnyúltak a következő részbe, de nem voltak több tucat részre elnyújtva, mint a dermesztős, celles és bubus történeti blokkok. Ez egyértelmű erőssége a sorozatnak.

Hátránya, az utolsó részt leszámítva hiányoztak belőle a nagy katarzisok, illetve hiába tért vissza az eredeti Dragon Ball kalandos, mesés hangulatához, hiányzott belőle a humor, amely az eredeti sorozat nagy erőssége, különösen az első történeti blokkban. Hiányoztak belőle a személyiségfejlődések (bár Si Xing Longban benne volt ez a lehetőség, de nem kapott elég időt). A sorozat sok ponton ismétli a korábban már látottakat (Genki golyó, Bebi nem több, mint egy Bubu 2.0, a megoldás ellene pedig ugyanaz, mint amit a garbig junioros történeti blokkban láthattunk).

A főidővonalbeli Trunks személyisége sajnos nem olyan érdekfeszítő, mint Jövőbeli Trunks-é, bár egy ízben használja az eszét, és Giruval jó cselt eszel ki, de az a rejtélyes, hallgatag, céltudatos, koncentrált, emellett roppant erős problémamegoldóhoz képest a főidővonalbeli Trunks csak árnyéka a másik idővonalbeli "önmagának".

Az utolsó rész viszont roppant szívszorító, egy gyönyörű, nosztalgikus résszel zárták le a történetet, Son Goku életműve pedig méltóképpen ért a végére. Külön öröm, hogy bár az egész Dragon Ball világa arra épül, hogy a Föld lakói mit sem tudnak megmentőikről és a Föld fennmaradásáért dúló harcokról, Son Goku azért csak kap némi elismerést, még ha az utókor számára sem teljesen egyértelmű, hogy ki volt ő és mekkora tetteket hajtott végre. Egyfajta emlékezete mégis lett, amit jó volt látni a Dragon Ball Z szörnyen elcseszett celles és bubus történeti blokkja után, emellett a GT szerencsére nem erőltette a roppant ellenszenves Herkulest, ami a Z színvonalát jócskán lerontotta. A GT utolsó része megindító katarzissal zárta le a sztorit, Vegita utolsó szavai is méltó befejezést adnak egy remek jellemfejlődésnek.
1/10
Meklód fia 2015 márc. 01. - 08:53:54 1/10 Előzmény robicsek2
egyetértek abban, hogy a DB-vel is kéne foglalkozni, mert nem sokkal gyengébb mint a Z, és anélkül nem is lett volna Z.
Az SSJ4-el túlzásba estek, ott kellett volna abba hagyni, hogy egyedül Gokunak sikerült elérnie az ssj3-at és kész. Nálam amúgy is ott lezáródott a sztori.

A 4:3-as filmek vágása 16:9-be engem is kifejezetten idegesít. Ezt fõleg a régi nagyobb filmeknél csinálják, amit még nem szélesvászonba vettek fel. K* idegesítõ, hogy annyit érnek el így vele csak, hogy így megkapjuk a kép közepét, ami annyit jelent, hogy a színészek arcán kívül nem látjuk a helyzetképet, hogy éppen mi történik.
7/10
Larvitar 2015 febr. 28. - 20:53:26 7/10 Előzmény robicsek2
Amúgy nekem a GT-ben a fekete csillagos kristálygömbök keresése az, ami elsõsorban nem tetszett. Nagyon erõltetett az a sok kis történet a különbözõ bolygókon. (esküvõ stb...) De miután Beby megérkezett a Földre, na onnantól tetszett a sorozat. Izgalmas volt, és fordulatos. Szuper C17 megint nem tetszett, mivel azok a részek túlságosan felgyorsultak, és túl gyorsan vége lett, pedig többet is ki lehetett volna belõle hozni. A sárkányos részek megint jók voltak, kivéve azt, hogy Pan-t ennyire erõltették az egész GT-ben.
7/10
Larvitar 2015 febr. 28. - 20:19:33 7/10
Nem mond ellent, ez a GT-ben is elhangzik. Nem Beby miatt tudta magát kontrollálni, hanem mert õ alapból képes volt erre. Ezt bizonyítja a DBZ eleje is, ahol óriás gorillaként megmaradt a tudata. Amúgy farok nélkül át tudott változni gorillává a sugár miatt, ez oké, de attól még SSJ3-at nem érte el. És ha nem érte el, akkor SSJ4-be se tudna, nem?
robicsek2 2015 febr. 28. - 18:29:39
"Vegita csak azért tudta kontrollálni magát arany OZARU-ként , mert benne volt BEBY."
Bár ennek ellent mond a DBZ eleje. Ott is Ozaruvá válik de tud beszélni.
robicsek2 2015 febr. 28. - 18:25:52
Én már elcsépeltnek tartottam volna ! Nekem már az SSJ3 se tetszett annyira. Ott már inkább õsemberre hasonlított a szemöldök eltûnésével. Meg ott mi lett volna az indok amiért szórós a teste ?
robicsek2 2015 febr. 28. - 18:21:04
Pedig egyértelmû ! Ez is kapcsolódik a SSJ többi szintjeihez.

Akármelyik Ozaru-vá vált Csillagharcos nem képes arany OZARU-vá változni.
Csak azok akik már elérték legalább az SSJ1 es szintet. SSJ1 ben szõke Goku haja. Így SSJ OZARU bundája is arany színû.
És nagy szellemi és lelki erõ kell ahhoz , hogy kontroll alatt tudja tartani magát Ozaruként, ha ezt eléri onnantól már tovább alakulhat. Az következõ forma az OZARU és SSJ keveréke. Mind a kettõ hihetetlenül erõs ezért lesz még erõsebb, és szõrös :)
Vegita csak azért tudta kontrollálni magát arany OZARU-ként , mert benne volt BEBY. Ja meg Bulma ráirányította a hold felerõsített sugarait. Egyszer biztos Vegita is elérte volna azt a szintet, de jóval késõbb.
7/10
Larvitar 2015 febr. 28. - 15:51:33 7/10
Jó volt az SSJ4, nekem azzal nincs problémám, hogy kitaláltak egy új szintet. Az már más kérdés, hogy egy kicsit furcsa, hogy nem az SSJ3 következõ fázisa. Az SSJ1-2-3 egymásra épült, és egymás után lehetett õket elérni. Ehhez meg csak farok kell, meg egy arany gorilla, és kész... Amúgy az, hogy mitõl lett arany színû a gorilla, még a mai napig rejtély, a sorozat nem magyarázza.

Az szerintem sokkal jobb lett volna, ha SSJ3-ból lehetett volna átalakulni SSJ4-be.
robicsek2 2015 febr. 28. - 13:47:58
Amugy sokan túlzásnak tartják az SSJ4-et. szerintem meg a DBZ film beli Isten mód volt nagyon nagyon tré.
robicsek2 2015 febr. 28. - 13:39:04 Előzmény Meklód fia
Egyáltalán nem bukott meg ! Amugy meg én szeretem a Z-t de a fakom ki van már ,hogy mindenki csak azt tudja emlegetni. Oké voltak benne gigászi csaták, de sok volt a felesleges üres járat ,és jóval kevesebb volt benne az a kellemes humór mint anó a DB ben. A GT-ben legalább megpróbálták vissza hozni. Meg hogy a Z-hez készülnek a BluRay kiadások. a Sima DB hez meg semmi. A Sima DB-hez is kell BluRay Igaz nem ilyen ocsmány módon megcsinálva hogy teteje alja le van vágva.
Vagy az amcsik nem tudják elviselni ha a kép nem tölti ki az egész HD tv-t Ki nem szarja le ? Ilyen dolgok miatt megcsonkítani a képet vétek.
Plusz már isten tudja hanyadik BluRay verzió jön ki a DBZ-bõl.
A Viasat 6 legközelebb leadhatná a DB-t is.

A KAI-val meg hagyjatok mert az egy moslék. Annyi rajzos baki van benne hogy az valami hihetetlen. És azért a pár új jelenetért felesleges azt nézni. Komolyan mintha a Z-n kívül nem létezne más. Pedig a legjobb a sima DB!!!!
7/10
Larvitar 2015 febr. 17. - 16:20:52 7/10
Ez a leggyengébb Dragon Ball évad... A DBZ-t nagyon szerettem, de ez... Az elején nagyon vontatott, erõltetett, és unalmas... A vége felé egy kicsit felgyorsul, de a DBZ ezerszer jobb. 10/7.
1/10
Meklód fia 2014 máj. 12. - 12:45:01 1/10
már írtam az elõbb, hogy késõbb már a készítõk is rájöttek, hogy nem érdemes 2 résznél többet pazarolni rá a gömbök gyûjtögetésére.
és amúgy is ott a 150 rész közben több szálon is futott a sztori, ami mind érdekes volt. A csillagharcosok megjelenése, sátán beolvadása, a Dermesztõ saga, stb... Nem volt kiszámítható mikor mi fog történni.

Ez maximum csak egy-két rajzban Dragon Ball, de sok köze nincs az elõzõekhez. Nem véletlenül bukott meg.
boom47 2014 máj. 12. - 10:40:52
A Z elsõ 150 része csak gömbkeresés.

42 rész elment EGYETLEN harcra a Z-ben.

Talán nem ártana felülvizsgálni azt a pökhendiséget, amiért 10 epizód után feladtad a GT-t.
1/10
Meklód fia 2014 máj. 12. - 09:37:15 1/10
már a Z-nél is rájöttek egy idõ után, hogy nem érdemes 1-2 résznél többet foglalkozni a kristálygömbök összegyûjtésével, mert már unalmassá vált egy idõ után.

Belenéztem a GT elsõ 10 részébe, de csak a gömbök keresésérõl szólt. Az a hangulat sincs már meg mint korábban, meg a rajzok is gyengébbek. Nekem ez már nézhetetlen. Kár volt beszennyezni Toriyama Akira munkáját.
ulqui11 2013 nov. 04. - 00:31:24
Nahh igen aranyos kis történet,elég sajnálatos,de nekem is jobban tetszett a sorozatnál,volt valami kis hangulata,bár az utolsó percek azért elég szívfacsaróak voltak a sorozatban is. :D
10/10
Fõnix császárnõ 2012 okt. 20. - 09:22:56 10/10
Most ezt adja az axn.

Több adó több adónak nem sok értelme van vagy mégis.

eleve 20dónk van jó is legalább nem robbanok fel a hülye 3ingyebes adó szarakodásátol jobb már ez a 20csatorna is egy két alkotás miatt minek 200.
10/10
Owen069 2012 máj. 02. - 16:47:49 10/10
Kedden az Animaxen a DBGT specialt fogják adni:)(Goku öröksége
Rossi65 2012 máj. 01. - 22:23:13
Nah ma vettíteték le az animaxon a 64. egyben utolsó részt. Fél éve kezdtem végig nézni a sorozatot egészen az elejétõl és ma végre vége, nagyon nagy élmény volt 508 részt végig nézni (153+291+64) nem beszélve a 3 darab Dragon ball movieról, a 13 DBZ movieról, a 3 darab DBZ specialról, a 2 darab élõszereplõsrõl, a Path of power évfordulos részrõl és a DB GT specialról :)
4/10
onionbean 2012 febr. 12. - 18:32:47 4/10 Előzmény Statham20
teljessen egyetéertek stathamel! nagyívü zuhanás szinvonal meg hangulat téren. a régi dallamos muzsikák helyet itt mondhatni fülsértöen rosz a zene. piszok gyenge folytatás.
offtopic
Iceman87 2011 dec. 20. - 21:32:26
Erre már nem tudok mit mondani :D az animaxnál vki elég erõsen ittas állapotban van akkor, amikor a dragon ball megy :D
Összes hozzászólás