Bébi úr: Családi ügy

Bakancslistához adom
The Boss Baby: Family Business
7 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai animációs vígjáték, kalandfilm, 107 perc, 2021

Értékelés:

27 szavazatból
Szerinted?

Létezik egy egyetemes igazság, melyet minden család tud, bárhol a világon. Amikor kisbaba érkezik a házba - ő lesz a főnök. Az idősebb gyerek számára ez vagy totális áldás, vagy totális átok.
Pontosan ez történt Tim Templetonnal az első filmben. Egyetlen gyermek volt, két klassz szülővel és túlpörgetett képzelőerővel. Amikor a szülei este ágyba dugták, kapott tőlük öt mesét, három ölelést, és egy saját dalt. Egy este megkérdezték, mit szólna, ha lenne egy kisöccse vagy kishúga.
Azt mondta: „Nem, köszi.”
Ám mind tudjuk, hogy az övé lett a történelem legkülönlegesebb öcsikéje. Három részes öltönyben állított be, kaplis cipőben, aktatáskával. Láthattuk minden idők legnagyobb testvérviszályát. Azt is megtudtuk, honnét jönnek a kisbabák. Egy Bébi Rt. nevű helyről, ahol Bébi úr a vezérigazgató. A film többnyire Tim élénk fantáziájának krónikája volt, de a két testvér megtanulta elfogadni és szeretni egymást, és azt, hogy egymásra vannak utalva. A film végén láttuk, hogy Tim mesélte ezt a történetet - már szülőként - a lányának, mert közeledett a kistestvér.
A Bébi úr – Családi ügy ott folytatja, ahol az első film befejeződött. A fivérek már felnőtt férfiak, de testvéri viszályuk felnőttkorban is folytatódik. Alig beszélnek egymással. Tim abban a házban él a családjával, ahol felnőtt. Otthon ülő apuka, és még mindig élénk a fantáziája. Feleségül vette Carolt, és két lányuk van. Az idősebb Tabitha, a fiatalabb Tina.
Ted menő üzletember, és szupersikeres. Semmire sem emlékszik abból, hogy ő volt a Bébi úr, de az első filmben arról álmodott, hogy sarokirodája lesz saját, külön bejáratú vécével. Nos, most hatalmas irodája van, saját fürdőszobával. Sajnos annyira beletemetkezik a munkájába, hogy nincsen ideje a családi eseményekre. Hogy ezt jóvátegye, „Ted bácsi” különleges és drága ajándékokat küld az unokahúgainak.
Tim egy nap zajt hall Tina szobájából. Kiderül, hogy Tina kosztümöt visel, és a központtal beszél a mobilján. Benne van a családi bizniszben - ő is bébi főnök, pont ahogy Ted bácsikája is az volt.
Úgy néz ki, krízis van a Bébi Rt-nél, és szükségük van Bébi úr (Ted bácsi) segítségére. Mivel nem sikerül meggyőznie hitetlenkedő nagybátyját és apját, Tina előkap két cumit, és a fivérek szájába dugja - és ezzel visszaküldi őket (gyerekekként) egy nagyon más Bébi Rt-be, mint amire Ted emlékezett 25 évvel ezelőttről…
Bemutató dátuma: 2021. augusztus 26. Forgalmazó: UIP-Duna Film

Stáblista:

Szereplők

Theodore Templeton (hang)
Apa (hang)
Wizzie (hang)
Tabitha (hang)
Tim Templeton (hang)
Dr. Armstrong (hang)
Tina Templeton (hang)
Carol Templeton (hang)
Janice Templeton (hang)
Ted Templeton (hang)

Játszási időpontok

Hozzászólások

Szerinted?
Petrapetrus 2023 nov. 11. - 11:16:01
Már lehet szavazni Csankó Zoltán Jászai Mari-díjas színművészre, aki ezzel párhuzamosan hazánk egyik legszebb orgánuma (szinkronhangja, hangoskönyv-felolvasója) is. Többek között Ő Bébi úr (Alec Baldwin) magyar hangja is. Idén immár harmadjára [!] Kaszás Attila-díj jelölt lett – ám ezidáig sajnos még mindig nem sikerült megkapnia. Nagyon szépen és nagy szeretettel kérek mindenkit, hogy aki hozzám hasonlóan úgy érzi, hogy most már tényleg nagyon-nagyon megérdemelné ezt az elismerést, az segítse Őt hozzá egy-egy szavazattal. Ha valaki, akkor Ő nagyon megérdemelné!...

Köszönöm szépen, ha segítenek / segítetek ebben a szép célban!

Hivatalosan itt lehet szavazni Facebook és/vagy Google fiók segítségével: https://kaszasattiladij.hu - egészen 2023. november 30-a éjfélig!
5/10
Atis88 2023 szept. 03. - 19:50:30 5/10
Sajnos meg sem közelíti az első részt.
3/10
pihes 2022 jan. 14. - 14:31:18 3/10
Közel se volt akkora mint az előző igaz, az se lett oltári.
Sokat untam!

3/10
9/10
RigbyTheMad 2021 aug. 29. - 02:31:24 9/10
Bármi, ami Baby Boss az csak jó lehet. Főleg a sorozat sikerült nagyon jóra. De a 2. részt is vártuk és nem csalódtunk. Bármilyen korosztálynak ajánlott.