Diogenidész

Bakancslistához adom
magyar dokumentumfilm, 26 perc, 2005

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

T. Zselensky Péter író, költő, műfordító és újságíró főállású csövesnek, túlélőnek és nem utolsó sorban Diogenidésznek, azaz Diogenész leszármazottjának vallja magát készülő, Diogenidész című filozófiai értekezésében. A férfi nagy hatással van az emberekre, pedig nem kis öniróniával, a kívülálló szemével "csontváz sovány, kacska kezű-lábú, zászlóhajú" embernek ábrázolja magát.
Lakását, könyveit, lemezeit rég hátrahagyta, de a kifinomultan művelt ember társaságát egyetemisták keresik, hiszen ahogyan a filmben elmondja, felújított egy szerinte ötszáz éve elfeledett műfajt: a filozófiai dialógust. Bárhol, bármikor képes éles elmével polemizálni, ezért vannak helyzetek, ahol nehezen viselik. 2003-ban a Máltai Szeretetszolgálat egyik szállóján húzta meg magát, ahol szintén rendületlenül dolgozott: írta fő művét. Az elkészült több mint száz oldal az irodalomtörténész szemével nézve is színvonalas munka. Péter valódi személye azonban a ködbe vész.
Egy szociális munkás elbeszéléséből kiderül, hogy az utcán több "Diogenidész" kóborol. Magas műveltségű, több nyelven beszélő emberek, akik különböző élettörténetekkel "állnak elő". Egymástól, a túlélés érdekében "életmeséket" vesznek át. A szociális munkás örül, hogy Diogenész - vagyis Péter szerint "az első világpolgár" - összehozta őt és a hajléktalan filozófust, hiszen egykori kliense, aki szintén nagy hatással volt rá, már eltűnt az életéből.

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?