Az önéletrajzi ihletésű poétikus film főszereplője, a sztyeppén élő 12 éves Jasulan szívbetegségben szenved. Édesanyja Alma Atába viszi gyógyíttatni. A szanatóriumban egy gyerek kivételével mindenki oroszul beszél, a kisfiú teljesen elszigetelve érzi magát a számára új, idegen közegben. Iszonyatos honvágy gyötri, de a szenvedés mellett sok olyan dolgot is megismer, amivel a sztyeppén még soha nem találkozott...
Figyelem: A beküldött észrevételeket a szerkesztőink értékelik, csak azok a javasolt változtatások valósulhatnak meg, amik jóváhagyást kapnak. Kérjük, forrásmegjelöléssel támaszd alá a leírtakat!
sorsukban is hasonló kimenetelûek. A tükör felborulása ezt a sorsot elõlegezi meg. A két barát összeverekedik a lányon. Omirbajev ismét használja a megaláztatás és a legyõzés egyedi, ikonikus kódját: nála ez a földön ülõ, görnyedt alakban testesül meg. Ugyanúgy mint Bao, Jaszulan számára is elvész a szerelem. Ez úgy jeleníti meg a rendezõ, hogy a Jaszulan általa a könyvtárból lopott aktfestmény elég a hóban.
A kívülállóság megszüntetésére Jaszulan eleinte megpróbál asszimilálódni, miután barátot szerez, aki még saját titkába is beavatja. Omirbajev stilizált stílusában mutatja be más hasonló témájú filmekbõl ismert kamaszérési toposzokat. De kevés humor fér ebbe a beavatási szertartásba, amelynek kicsúcsosodása a menekülés lesz.
Omirbajev újra jelentõs szerepet szán a moziterem szerepének, ahol fordulópontként hat, hogy Jaszulan rájön az ápolónõ szerelmi viszonyt folytat a fõorvossal. Az orvos legyõzése megmutatja erejét, de nem képes a szanatórium vezéreit legyõzni, akik megverik. Ez a motívum megegyezik azzal, amit Kajratban láthattunk, szinte törvényszerûvé válik a bukás. Omirbajev ismét használja a megalázatás szemiotikai kódját.
A legfõbb utalás az önéletrajzi jellegre, hogy a kocsi soron következõ állomásainak egyike a filmgyár, ez az aspektus erõsíti a francia újhullámhoz kötõdõ reflexivitást. A film akkor ér véget, amikor az autó kigurul a kapun. A sorsfilm itt végérvényesen emlékfilmmé válik.
sorsukban is hasonló kimenetelûek. A tükör felborulása ezt a sorsot elõlegezi meg. A két barát összeverekedik a lányon. Omirbajev ismét használja a megaláztatás és a legyõzés egyedi, ikonikus kódját: nála ez a földön ülõ, görnyedt alakban testesül meg. Ugyanúgy mint Bao, Jaszulan számára is elvész a szerelem. Ez úgy jeleníti meg a rendezõ, hogy a Jaszulan általa a könyvtárból lopott aktfestmény elég a hóban.
A kívülállóság megszüntetésére Jaszulan eleinte megpróbál asszimilálódni, miután barátot szerez, aki még saját titkába is beavatja. Omirbajev stilizált stílusában mutatja be más hasonló témájú filmekbõl ismert kamaszérési toposzokat. De kevés humor fér ebbe a beavatási szertartásba, amelynek kicsúcsosodása a menekülés lesz.
Omirbajev újra jelentõs szerepet szán a moziterem szerepének, ahol fordulópontként hat, hogy Jaszulan rájön az ápolónõ szerelmi viszonyt folytat a fõorvossal. Az orvos legyõzése megmutatja erejét, de nem képes a szanatórium vezéreit legyõzni, akik megverik. Ez a motívum megegyezik azzal, amit Kajratban láthattunk, szinte törvényszerûvé válik a bukás. Omirbajev ismét használja a megalázatás szemiotikai kódját.
A legfõbb utalás az önéletrajzi jellegre, hogy a kocsi soron következõ állomásainak egyike a filmgyár, ez az aspektus erõsíti a francia újhullámhoz kötõdõ reflexivitást. A film akkor ér véget, amikor az autó kigurul a kapun. A sorsfilm itt végérvényesen emlékfilmmé válik.
5.2.3. A táj és a motívációk szerepe a filmben
Három különbözõ tájjal találkozhatunk a Szívdobogásban, az elsõ a sztyeppe végtelen homokos, füves pusztai környezete, amely végetlenségével és kiláthatatlanságával egy börtön jelent Jaszulan számára, de szüleinek ez az életlehetõség és az otthon. Omirbajev kiemeli ennek végtelenségnek a jelentõségét, míg a Kajratban gyorsan elrobogó horizont volt, ami a múltat idézte, addig itt a jelen idejû, de hátrahagyott világot jelképezi. A Kajratban nem fejezõdött ki jelentõs éllel, de a Szívdobogás hõse bármenyire is szeretné maga mögött hagyni otthonát, nem képes elrugaszkodni ettõl az életmódtól és erkölcsi alaptól. Ezt az aspektust Kajratnál is felfedezhetjük, bár ott a rendezõ inkább ennek a következményire koncentrált.
A sztyeppei táj a hatalmas méreteit hangsúlyozza a rendezõ: végtelenség, amelyben minden eltörpül, az otthon, az apa távolodó alakja, vagy az országúton haladó busz látványa. Mintha ezen a területen nem létezne a „közeliség” fogalma. A sztyeppe nemcsak hatalmas teret jelent, de végtelen idõ is, amely rombol és nem kegyelmez. A szél által lassan elhajlítja az oszlopokat, az ember csak lakója, ura nem lehet ennek a tájnak.
A busz úton ismét csak az a motívum erõsödik fel, amit a Kajrat végén is láthattunk. Egy stoppos elcsábít egy lányt: a vonatot itt busz helyettesíti, mint az idõt és vándorlást jelképezõ szimbólumot, amit szenvedéllyel és csábítással ötvöz. Fontos szerepet kap a játék jellege is, csakúgy mit az elõzõ mûben. Itt ez Jaszulan kíváncsiságában mutatkozik meg, aki már itt érdeklõdik a szexualitás iránt.
Gyorsan átkerülünk, szinte néhány perc alatt, a sztyeppe horizontális tájából, az Alma-Ata melletti vertikális hegyvidékre, ahol Jaszulan még nagyobb börtönbe kerül. Világa teljesen felborul. Nyelvi korlátai miatt kívülállóvá válik és emiatt a többiek se fogadják be. Jaszulan szanatóriuma és Kajrat kollégiuma hasonló, csakúgy mint a mellékszereplõk funkciója is. Serik alakjában megtalálható a barát és a Jara-hoz hasonló ellenség is Csinga és Bao karakterében.
Boris Trosev kamerája sokkal több közelit használ és ezáltal bensõségesebb viszonyt teremt. Omirbajev nem használja ki teljesen a színek adta lehetõségeket. Szembehelyezi a sztyeppe vörös kontúrjait a hegyvidék fehérségével, egy–két szépen bevilágított jelenet kivételével kevés szimbolikus jelentése van.
Omirbajev egyik szimbolikus eszköze, hogy stilizált, modellszerû színészi játék mellett a lélekállapotot valamilyen irodalmi alapú idézettel jellemzi, ilyen a film tetõpontja is, amikor a Holdkóros a szépségrõl olvas fel, miközben Jaszulan követi az ápolónõt. A disco-jelenetben értelmet nyer az eddig párhuzamosan futó szerelmi szál: Bao Altinajba szerelmes, de a lány kegyeit Bau barátja is keresi. A rendezõ párhuzamosan mutatja be Altinaj és Bao öltözködését a tükör elõtt. Amikor Bao elhagyja szobáját a tükör feldõl. Bau és Jaszulan szerelmi vágya hasonló, szinte tükörképei egymásnak és s
Na ez most rettentõen érdekfeszítõ, egyben felesleges volt. Legközelebb elég lesz egy link is, pár szavas ajánlóval, a fórumozás íratlan szabályainak megfelelõen.
Erre rímel a Holdkoros következõ idézete: ”..az istenség nem a könyvekben, hanem benned van.”
Omirbajev ezzel hõssé változtatja a visszahúzódó gyermeket, akin a gyõzelem hatalmas változásokat hoz az életébe, lesz bátorsága, hogy szembeszálljon ellenségeivel. Ám túlértékeli magát, mert - ahogy azt a film sugallja - egy nagy ideológiához alkalmazkodik ahelyett, hogy saját magát tökéletesítené. Jaszulan rájön, hogy nem haza kell mennie, hanem a nagyvilágot kell megtapasztalnia, ezért elbújik a reggel érkezõ tejeskocsiban, amelynek következõ állomása két újabb szanatórium után a filmgyár…
A film hasonlósága Francois Truffaut Négyszáz csapásával (1959) csak részleges. Míg Antoine Truffaut hõse a tengerpartra szalad, addig Jaszulan a tejeskocsit használja a meneküléshez. Ám mindkét karakter hasonló sorsot él át: elhagyatottságot és szeretethiányt éreznek egy számukra idegen közösségben. Ezek az analógiák némi rokonságot mutatnak a francia újhullám nagy klasszikusával. Kajrat nem volt képes erre, sorsa arra rendelte, hogy betagozódjon a számára elfogadhatatlan világba, ám Jaszulannak sikerül megszöknie és változtatni életén. Omirbajev filmje a felnõtté válás folyamatáról, az elsõ szerelmi vágyódásról, a kívülállóságról, a változtatásról és a bátorságról szól. Jaszulan a trilógia fõszereplõi közül az egyetlen, akinek sorsa viszonylag pozitívan zárul.
Erre rímel a Holdkoros következõ idézete: ”..az istenség nem a könyvekben, hanem benned van.”
Omirbajev ezzel hõssé változtatja a visszahúzódó gyermeket, akin a gyõzelem hatalmas változásokat hoz az életébe, lesz bátorsága, hogy szembeszálljon ellenségeivel. Ám túlértékeli magát, mert - ahogy azt a film sugallja - egy nagy ideológiához alkalmazkodik ahelyett, hogy saját magát tökéletesítené. Jaszulan rájön, hogy nem haza kell mennie, hanem a nagyvilágot kell megtapasztalnia, ezért elbújik a reggel érkezõ tejeskocsiban, amelynek következõ állomása két újabb szanatórium után a filmgyár…
A film hasonlósága Francois Truffaut Négyszáz csapásával (1959) csak részleges. Míg Antoine Truffaut hõse a tengerpartra szalad, addig Jaszulan a tejeskocsit használja a meneküléshez. Ám mindkét karakter hasonló sorsot él át: elhagyatottságot és szeretethiányt éreznek egy számukra idegen közösségben. Ezek az analógiák némi rokonságot mutatnak a francia újhullám nagy klasszikusával. Kajrat nem volt képes erre, sorsa arra rendelte, hogy betagozódjon a számára elfogadhatatlan világba, ám Jaszulannak sikerül megszöknie és változtatni életén. Omirbajev filmje a felnõtté válás folyamatáról, az elsõ szerelmi vágyódásról, a kívülállóságról, a változtatásról és a bátorságról szól. Jaszulan a trilógia fõszereplõi közül az egyetlen, akinek sorsa viszonylag pozitívan zárul.
Erre rímel a Holdkoros következõ idézete: ”..az istenség nem a könyvekben, hanem benned van.”
Omirbajev ezzel hõssé változtatja a visszahúzódó gyermeket, akin a gyõzelem hatalmas változásokat hoz az életébe, lesz bátorsága, hogy szembeszálljon ellenségeivel. Ám túlértékeli magát, mert - ahogy azt a film sugallja - egy nagy ideológiához alkalmazkodik ahelyett, hogy saját magát tökéletesítené. Jaszulan rájön, hogy nem haza kell mennie, hanem a nagyvilágot kell megtapasztalnia, ezért elbújik a reggel érkezõ tejeskocsiban, amelynek következõ állomása két újabb szanatórium után a filmgyár…
A film hasonlósága Francois Truffaut Négyszáz csapásával (1959) csak részleges. Míg Antoine Truffaut hõse a tengerpartra szalad, addig Jaszulan a tejeskocsit használja a meneküléshez. Ám mindkét karakter hasonló sorsot él át: elhagyatottságot és szeretethiányt éreznek egy számukra idegen közösségben. Ezek az analógiák némi rokonságot mutatnak a francia újhullám nagy klasszikusával. Kajrat nem volt képes erre, sorsa arra rendelte, hogy betagozódjon a számára elfogadhatatlan világba, ám Jaszulannak sikerül megszöknie és változtatni életén. Omirbajev filmje a felnõtté válás folyamatáról, az elsõ szerelmi vágyódásról, a kívülállóságról, a változtatásról és a bátorságról szól. Jaszulan a trilógia fõszereplõi közül az egyetlen, akinek sorsa viszonylag pozitívan zárul.
5.2.2. Jaszulai és Kajrat alakjának összehasonlítása
A kisfiú a film elején a televízió megszállottja, még az értékes generátort mûködtetõ benzint se sajnálja, hogy az apja szidása szerint „pucér orosz nõket” nézzen. Lusta, elkényeztetett kisfiú, akinek könyörögni kell, hogy kiszálljon az ágyból és nemritkán csöndes lázadással szembeszáll apja, anyja akaratával. A film alatt nem tudjuk biztosan, hogy vajon Jaszulan igazából elvágyik otthonról vagy csak egy törvényszerû lázadásról van e szó. Kíváncsi a világra, állandóan tv-t nézne, meglesi a szerelmeskedõket a buszon, de amikor Alma - Atába utaznak unott passzivitással reagál a hírre. Ugyanakkor hisztis és sértõdõt apjára, aki kikapcsoltatja vele a tv-t.
Annak ellenére, hogy érezhetõ a kisfiúban az elvágyódás kötõdik otthonához, ez leginkább abban részben mutatkozik meg, amikor az ágyban lustálkodva a jellegzetes népi szövésû faliszõnyeget tapogatja. Ugyanilyen kötõdést jelent a nyakdísznek az átadása. Furcsa a szakrális-néprajzi szimbólum Omirbajev modellszerû, erõsen strukturált, logikus világában, nem is jelenik meg többször csak a Szívdobogás bevezetõjében.
Jaszulan alakjában sokkal jobban érezhetõ az önéletrajzi ihletettség, mint Kajrat modellszerû karakterében. Ez elõször a családábrázolásnál tûnik fel. Miután az általa idegen környezetben kényszerül boldogulni elõször megpróbál alkalmazkodni a szanatóriumi kortársaihoz. Ám az elutasítás és a férfivá érés problémáját csak meneküléssel sikerül neki megoldania. Mégis bizakodó, azt gondolja, hogy sikerül neki egy harmóniát megteremteni, teszi ezt azért is, mert szerelmes lesz az ápolónõbe.
Jaszulan és Kajrat szerelemi vágya hasonlóan kilátástalan, míg Kajrat kapcsolata a távolság miatt válik lehetetlenné, addig Jaszulaint korkülönbség lehetetleníti el párjától. Mindkét szerelmet egy másik személy csábítása teszi tönkre. Hogy vajon ez a csalódás tényleg szerelemi-e vagy csak egy anyakomplexusról van-e szó, az nem egyértelmûsíti a film. Jaszulan szexuális ébredése eleinte csak a gyermeki voyerizmusban és az erotikus festmények nézegetésben merül ki. A vágyódást az idõsebb fiúk atrocitásai ellenpontozzák. Ahogy ezt film redundánsan közli is velünk. Jaszulan a szépség rabjává válik és képes lenne imádata tárgyát az ápolónõt kifigyelni, de vonzódása vesztét is okozza, mert ahhoz, hogy megfigyelhesse átveri a szanatórium vezéreit.
„Aki vak egész életben nem tudhatja mi a szépség, csak az marad neki, aminek nevet adtak”,- hangzik el a filmben. Jazsulan csak a szavak világát értette, ám amikor elvesztette a jelentések értelmét, a tapasztalás marad számára az egyetlen nyelv, amit megérthet. Ennek elvesztése lesz a végsõ pont, hogy elhagyja a szanatóriumot. De ezt csak akkor teszi meg, amikor elveszti szerelemét és sikerül bosszút állnia az orvoson. A nagyképû doktor, aki még Maradonánál is jobb futballistának tartja magát, alulmarad fociban Jaszulannal szemben. Szellemileg és férfiasságban is túlnõ rajt
Jaszulan beleszeret az idõsebb ápolónõbe. Omirbajev dramaturgiailag ismétli önmagát, hiszen a szerelmi szál ellentmondásai itt is predesztinálják a csalódást, akárcsak Kajratnál. Iljasz a zuhanyzóban egy titokba avatja be a Jaszulant: egy lyukon keresztül megleshetik a lányokat.
A rendezõ két szálat futtat párhuzamosan az egyik Altinaj az ifjú lány története, akinek kegyeiért két fiú is verseng a másik Jaszulan vonala. Omirbajev ettõl a ponttól kezdve a szerelmi ébredés és vágyódás felé tereli a hangsúlyt.
A film tetõpontja egy kukkolás köré összpontosít. Jaszulan kifigyeli szerelmét a tusolóban de, hogy ezt elérje átveri a szanatórium „vezéreit”. Ez az a pillanat amikor Jaszulanba elkezd megfogalmazódni a menekülés és szökés gondolata. A következõ esemény, amelyek köré fordulatok szerevezõdnek az a buli-jelenete. Itt elválik Altinaj és hódítójának sorsa. Jaszulan utoljára kifigyeli az ápolónõt. Próbálkozása sikertelen marad. A fiú azonban bosszút áll és másnap legyõzi futballban a fõorvost. A gyõzelem hatására felülkerekedik magán és ellenségein, amikor a szanatórium vezérei indokolatlanul bántják a Holdkórost megakarja büntetni a tetteseket. De nem sikerül. Jaszulan a tejeskocsiba rejtõzve megszökik.
sziasztok...tanulmány folytatása a Kajrat adatlapjáról:
5.2. Szívdobogás (Kardiogramma-1995)
Omirbajev második, immáron színes nagyjátékfilmjének középpontjában Jaszulan, a kisgyermek sorsa áll, aki elvágyódik az elszigetelt sztyeppei otthonából, ám mikor ez megtörténik, egyedül marad az idegen környezetében.
5.2.1. A Szívdobogás hatásmechanizmusai
A Szívdobogás dramaturgiájánál nem látom indokoltnak azt a fajta részletes leírást, amely a Kajrat epizodikus felépítése és összetett képi struktúrája miatt szükséges volt. Omirbajev itt már egy kanonikusabb lineáris dramaturgiát használ, de a film felépítése is hasonló, mint a Kajraté, de a szekvenciák idõtartalma hosszabb. A kezdõképnek nincs eltúlzott szimbolikus jelentése, egy szívhangmérõ berendezést láttunk munka közben, majd berregõ hangjára következnek az inzertek.
A bevezetõ epizódban megismerhetjük a sztyeppei magányban élõ családot és legifjabb tagját Jaszulant. Omirbajev az elsõ tíz percben jellemzi és bemutatja Jaszulant. A Kajratban ez majdnem a film egynegyedét tette ki, most azonban rendezõ gyorsabban a „lényegre” tér. A televízió egyfajta elvágyódást, szabadságot fejez ki. A rendezõ most nem különíti el olyan élesen az álomjeleneteket, nem tudjuk megállapítani, hogy vajon a bevezetõben az apai leszidás valóság vagy álomképként jelenik meg. Jaszulan és édesanyja a fõvárosba Alma-Atába utazik, egyelõre nem tudjuk meg miért. Hosszadalmas ébredés és a buszra való várakozás következik a sztyeppén.
A buszra egy orosz fiatal száll fel. Omirbajev itt jeleníti meg elõször a kétnyelvûséget, ami film egyik alapmotívuma lesz. Az orosz „vándor” elcsábítja a buszon utazó lányt, szerelmeskedésük közben Jaszulan kifigyeli õket. A feszültséget a busz fékezése szakítja meg.
A következõ jelenet már az orvosnál játszódik. Megtudjuk, hogy Jaszulan szívbeteg. „Tudja, nálunk kazahoknál miért olyan sok a szívbeteg gyerek? Túlságosan szeretjük õket”,- mondja az orvos a viziten „Lehet túlságosan szeretni?”,- kérdezi vissza az anya.
Jaszulant egy hónapra egy Alma-Ata melletti szanatóriumba utalják, ahol szinte csak városi, oroszul beszélõ gyermekek vannak. De mivel Jaszulan nem tud oroszul kinézett gyerek lesz. Jaszulan szanatóriuma hasonló, mint Kajrat kollégiuma. Az elsõ atrocitások után Omirbajev Altinajt, az új lányt mutatja be, aki természetesen a fiúk középpontjába kerül. Az ebédre hatalmas gyerekzsivajjal tör be a szanatórium csapata, de Jaszulan az utolsó. A fiú itt találja meg egyetlen barátját Iljaszt, aki szintén tud kazahul. Õ lesz az aki elmondja, kik a közösség vezérei (atamánjai) és kikhez nem szabad közelednie. Csinga és Bao a vezérek. A Holdkóros pedig aki mindig olvas. Omirbajvel gyorsan elhelyezi a társadalmi rétegeket a közösségen belül és utat hagy Jaszulanak a boldoguláshoz, aki eleinte úgy gondolja átmeneti kívülállósága.
A lelki béke helyreállása után Omirbajev egy szerelmi szálat is beleszõ a filmb
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!
Hozzászólások