Beszélj!

Bakancslistához adom
Speak
amerikai filmdráma, 89 perc, 2004

Értékelés:

90 szavazatból
Szerinted?

Melinda, az elsőéves egyetemista elveszítette a beszédképességét. Fiatal, boldog lány volt, ám a nyár végén történt esemény hatására megnémult. Amióta Melinda nem beszél, a barátai sorra elmaradtak mellőle, az anyja is inkább a saját problémáiba menekül. Senki sem hajlandó segíteni neki, hogy földolgozza a szörnyű emléket, azt, hogy megerőszakolták. Végül Mr. Freeman, a művészettörténet tanár segítségével képes szembenézni a múlttal.

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?
10/10
balazselegleszmar 2022 aug. 03. - 12:19:33 10/10
Kristenhez eleg jol illett ez a szerep, jol eljatszotta.
6/10
jn 2020 márc. 21. - 16:24:42 6/10
Nem a "megbántam, hogy egyáltalán megnéztem" kategória, komoly a téma is, de a megvalósítás azért nem 10/10-es, klisés, a szimbolizmust illetően szájbarágós. Kristen játéka sem emel a filmen, sajnos semmi mást nem látunk, csak azt az unott, kissé nyitott szájas arcot, amit az Alkonyat-filmekben is, ami nagyon hamar idegesítővé válik (és ennél többre is képes, én nem gondolom, hogy tehetségtelen). Egyszer teljesen ajánlom, nem rossz, csak egyszerűen szerintem annyira nem is nagy film, mint amennyire az itteni értékelések alapján gondolná az ember. 6/10
zsiványpecsenye 2017 okt. 13. - 19:17:57
Aki készítette a leírást, nem állhatott a helyzet magaslatán, mivel nem egyetemista, hanem középiskolás a fõszereplõ. Egy másik filmes oldal leírása:
"Egy traumát követõen a némaságot választó Melinda megkezdi a középiskolát. A lány küszködik az új környezettel, a barátokkal és a családjával. Vajon képes lesz túllépni sötét és lehangoló múltján?"
1/10
stupek2 2017 aug. 30. - 19:03:02 1/10
Eltelt a filmbõl 25 perc, semi cselekmény, cask egy lány gondolatai. Már nem beszél, pedig meg sem erõszakolták. Lehet, hogy késõbb történik is valami, de az elsõ 25 perc marha unalmas. Az az érdekes, már nem is vagyok rá kíváncsi mi fog történni a csajjal, mert ha az elsõ 25 percben nem történt semi, akkor vagy a következõkben sem fog, vagy összekapkodják a film végét. Nekem ez nem jön be.
10/10
KemeTibo 2017 máj. 17. - 10:35:44 10/10
Fenn van azon filmek listáján, melyeket egyszer, egyedül, esetleg egy sör törsaságában mindenkinek látnia kell/ene.
mushi 2017 ápr. 12. - 18:51:46
Kristen Stewarthoz nagyon jól passzolnak ezek a gondolkodós filmek. Jól alakítja a vívódó embert, valahogy rá is van élezve az arcmimikája.
Nem sok olyan film van, ami teljes mértékben leköt, annyira, hogy ne kalandozzanak el a gondolataim, vagy ne kezdjek nyomkodni valami kütyüt, de ez teljesen lekötött.
Pár dolgot viszont hiányoltam/ nem értettem.

** SPOILER **
Nem látok bele az erõszakot megélt emberek lelkébe, de nem értem, miért nem mondta el elõbb akár csak egy embernek is, hogy mi történt, ha ennyire megfordította ez az egész viselkedését. Bármennyire is szégyelli (mert általában ez szokott lenni az ok, ennyit olvastam már errõl), a bántásokat azért nem kellett volna tûrnie. Ha már mindenki azt gondolta, hogy "felnyomta" a társaságot, az elsõ ilyen sustorgásnál oda kellett volna csapnia, hogy nem tudják, mit élt át, és miért tette, amit. Ugyanakkor adott egy srác/férfi, akirõl soha senki nem gondolna hasonlót. Vajon kinek hinnének? De hogy fizikális bántás után verbálisan is kikezdjék...

A családi életét is jobban boncolgattam volna. Ott volt a visszatekintés, amikor az apja felemelte egy almához. Mi lett azzal a kapcsolattal? Ha már az anyja hidegnek is tûnt. Nem volt annyira bensõséges a kapcsolatuk otthon, de miért? A másik pedig, hogy a rajztanárral való kapcsolatot is kibontottam volna. A tájékoztató alapján nagyobb, komolyabb szálat képzeltem volna ott, és nem csak a rajztudásának a fejlõdésében.

**SPOILER VÉGE **


Összességében viszont nagyon jó film, ajánlom bátran, aki hasonló stílust kedvel.
10/10
demden 2015 jún. 20. - 00:08:57 10/10 Előzmény veghmanci
Én még csak a filmet láttam (nem lesz így már sokáig), de nekem nagyon tetszett Kristen Stewart benne, azt a belsõ vívódást, amirõl írtál, szerintem nagyon jól átadta. Láttam az utóbbi filmjeit és vállalom, hogy ez a lány nagyon jó színésznõ!!! Nem csak miatta ajánlom mindenkinek ezt a filmet!!!
10/10
sarahangel 2013 jún. 02. - 13:00:06 10/10 Előzmény sarahangel
Most, hogy még egyszer láttam a filmet (immáron a könyv elolvasása után), jobban látom a különbségeket és a hasonlóságokat. A könyv összességében talán megrázóbb (és elõnyére szolgál, hogy részletesebb), de ez nem von le semmit a film értékébõl, amire most meg is adom a 10 csillagot, pedig ritkán szoktam értékelni. Ráadásul a befejezést a filmnél könnyeztem meg, ebben szerintem a szép és a témához illõ zenének is köze van.

*** SPOILER ***

Van viszont, ami a könyvben jobban átjött, pl. Melinda vívódása, hogy elmondja-e Rachel-nek a történteket, mikor az a fiúval kezd járni.

*** SPOILER VÉGE ***

Ja, és örültem nagyon, hogy a Universal Channel is mûsorra vette a filmet, azt viszont nem értem, miért szinkronizálták újra, hiszen nem is olyan régi, és nemrég ment egy másik adón (a Film Cafén) az eredeti (?) szinkronnal? Én legalábbis teljesen úgy emlékszem, hogy Kristen szinkronhangja ott Nemes-Takách Kata volt, Heather-é pedig Molnár Ilona (a többi hang annyira nem maradt meg bennem; Mr. Neck-nek talán Háda János, az anyukának talán Spilák Klára?), és SOKKAL jobb volt, mint a UC-es szinkron. :S
10/10
sarahangel 2013 máj. 25. - 10:59:35 10/10 Előzmény sarahangel
Na, azóta letöltöttem és elolvastam a könyvet is.

*** SPOILER HADD MONDJAM EL ***

Annak ellenére, hogy ez elvileg ifjúsági könyv, komoly a témája, úgyhogy én bátran ajánlom a felnõtt korosztálynak is. A film szerintem elég jól visszaadja a könyvet, apró változtatások vannak csak, némelyik még jót is tett a filmnek. Pl. a filmben Melinda kicsit jobban kiosztja Heather-t, kerek-perec kimondja, amit gondol róla. Vagy ami a "fát" illeti, amit végül sikerül megalkotnia Melindának, a filmben jobban tetszik a tanár megnyilvánulása, mert egészen elérzékenyül. Bár a könyvben meg a nagy faalkotás a titok kiderülése után történik, nyilván nem véletlenül írta így az írónõ, érdekes, hogy a filmben ezt kicsit megfordították.

A könyvben kicsit többet írnak a reakciókról, amiket a filmben hiányoltam, bár ezt a szülõk részérõl a könyvben sem kapjuk meg.

Összességében szerintem nagyon jól sikerült a film és a könyv is, nem tudnám megmondani, hogy melyik a jobb.
10/10
sarahangel 2013 máj. 03. - 18:12:40 10/10
*** SPOILER ***

Nem volt ez rossz film, annak ellenére sem, hogy voltak benne itt-ott mûvészfilmes megnyilvánulások, ami alapból nem az én stílusom. Csak kár, hogy olyan hirtelen lett vége, én pont arra lettem volna kíváncsi, hogy ki hogyan reagál az igazság fényderülésére.

Elõször a tartalmat olvastam el, így nem értettem, hogy Melinda hogyhogy beszél, de aztán rájöttem persze, hogy rossz a leírás, ahogy már sokan írták itt elõttem.

Kristen egyébként nem is olyan rossz színésznõ szerintem, ahogy sokan szokták rá mondani. Ebben a filmben legalábbis hihetõen alakította a befelé forduló lányt. És milyen érdekes, a többiek õt tartották furcsának, pedig valójában mindenki furcsa volt egy kicsit. Legalábbis én így látom. Az is hihetetlen számomra, hogy a szülõk semmit nem vettek észre. Szegény kislány nem csoda, hogy rejtegette magában ezt a titkot, mivel senkitõl nem kapott ahhoz segítséget, hogy megnyíljon, amíg el nem kezdett rajzolni.

Tényleg csak azt sajnálom, hogy a végét gyorsan lezárták, pedig az hiányzott még onnan nagyon, hogy mindenki nézzen már magába egy kicsit (pl. a korábban bunkó természetismeret tanár egész kedvesnek tûnt a végén, kíváncsi lettem volna az õ reakciójára is).
A76 2012 nov. 17. - 09:41:20 Előzmény Adri999
Nekem mondod? Borzalmas volt úgy felnõni, h az osztálytársaid a barátaid akarnak lenni, de te folyton elutasítod a legkedvesebb embereket is mert folyton befordulsz vmi miatt. Az hizik rólad hogy dilis vagy, vagy hogy utálod õket, pedig nem is velük van baj, hanem te utálod még magadat is. A félelem rossz tanácsadó :_(
A76 2012 nov. 17. - 09:34:44 Előzmény Ford Mustang
Ez naggyon teccett! :))))))
Nem nekik Valóvilág ez :))))
Unokatesóm gyerekei mindhárom korosztályba beletartoznak, s nehéz +érteni õket, fõleg a tiniket 82. dackorszak, pokoli:__(. Steph. Meyer jó kis használati útmutatót adott nekünk ehhez. :)
A76 2012 nov. 17. - 09:27:38
Bocsesz az elírásokért kicsit még ngyan reggel van.
Yuongs are forever, please save our children. The world is cruel! :_(
A76 2012 nov. 17. - 09:24:30 Előzmény Adri999
A ami fiatalok ugyanolyan bizonytalanok mint mi voltunk annakidején, csak mi 30as-40-es-50-es-60-asok vagyunk képeksha van szívünk és átérezzük a problémáikat. Sokan elfeledték milyen volt gyereknek lenni és Õket megérteni,
Adri999 2012 jan. 27. - 13:29:37
egyetemista volt? elkezdtem tegnap nézni,de nekem úgy tûnt még gimis,és beszélni is tudott,nem tudom,furcsa volt. Rossz egyedül.
9/10
Caline 2011 dec. 13. - 23:59:33 9/10
Ez a film nagyon jó volt, hogy írhatja bárki, hogy középszerû?
batagy 2011 dec. 13. - 23:10:16
Kissé középszerû, de egynek elment, jó kis film volt.
Ford Mustang 2011 nov. 11. - 20:05:06 Előzmény NADALFAN
Hát, azért jobb mint ez a Twilight-Saga, ennek legalább nincs olyan Twilight szaga. :))
1/10
NADALFAN 2011 okt. 14. - 20:54:54 1/10 Előzmény warynski
elvesztegettem én is 1.5 órát erre a zagyvaságra. ez a csaj már itt is vámpírnak készült ,igazi vérszívó ...
5/10
warynski 2011 szept. 12. - 19:45:24 5/10
Nekem nem tetszett.
Bár az alaphelyzet valóban drámai,(ügyesen leplezve) de olyan klisékbõl, sablonokból, más filmekben ezerszer látott amerikai filmes sztereotípiákból építkezik, hogy az már-már fájdalmas. Lassan vánszorgunk a végkifejlet felé, (szeretem a lassú filmeket) ami úgy nagyjából elõre sejthetõ. Kicsit még azért reménykedik az ember, hogy azért csak lesz valami, ami kirántja ezt a filmet a gyenge középszer posványából, de nem.
Az egyetlen figyelemreméltó jelenség a filmben Kristen Stewart játéka, ezért 10/5.
Összes hozzászólás