Spartacus

Bakancslistához adom
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott amerikai történelmi dráma, 184 perc, 1960

Értékelés:

127 szavazatból
Szerinted?

A címszereplő, a volt trák fejedelem, majd római rabszolga Spartacus (Kirk Douglas) kényszerűségből felcsap gladiátornak, majd a megaláztatások ellen lázadó rabszolgafelkelés élére állva a kor legnagyobb haderejével, a római sereggel szemben is sokáig győzelmet győzelemre halmoz. A túlerővel szemben végül szükségszerűen elbukva, majd a kínok kínját, a kereszthalált is vállalva, holtában is legendává vált. A látványos történelmi tablókon, a lenyűgöző tömegjeleneteken, és egy megkapó szerelem kibontakozásán kívül bepillantást nyerhetünk Róma belső intrikáiba, a köztársaságiak és a diktátorpártiak küzdelmébe, a római sereg vezére, a dúsgazdag Crassus (Laurence Olivier) cselszövéseibe, miközben a háttérben az ügyesen taktikázó Julius Caesar várja, mikor jön el az ő ideje - s ezzel a császárságé is.
Forgalmazó: InterCom

Egyéb epizódok:

Stáblista:

Szereplők

Spartacus
Marcus Crassus
Antonius
Sempronius Gracchus
Tigranes Levantus
Draba, etióp gladiátor

Díjak és jelölések

  • Golden Globe-díj

    1961
    Legjobb film - drámai kategória
  • Oscar-díj

    1961
    Legjobb látványtervezés: Alexander Golitzen
  • Oscar-díj

    1961
    Legjobb operatőr: Russell Metty
  • Oscar-díj

    1961
    Legjobb jelmeztervezés: Bill Thomas
  • Oscar-díj

    1961
    Legjobb férfi mellékszereplő: Peter Ustinov
  • BAFTA-díj

    1961
    Legjobb film jelölés: Stanley Kubrick
  • Golden Globe-díj

    1961
    Legjobb férfi mellékszereplő jelölés: Woody Strode
  • Oscar-díj

    1961
    Legjobb vágás jelölés: Robert Lawrence
  • Oscar-díj

    1961
    Legjobb filmzene jelölés: Alex North

Hozzászólások

Szerinted?
6/10
deadscott 2023 okt. 10. - 08:57:32 6/10
Kiskamaszként sokszor láttam, és akkoriban nagyon tetszett. Most újranézve roppant unalmasnak tűnt. Nem a csatajelenetek vagy a hentelés hiányzott, hanem a karakterek. A három órás játékidőnek elégnek kellett volna lennie hús-vér szereplők ábrázolására, de néhány rómaitól eltekintve csak papírmasékat kapunk. Kár érte.
3/10
agyatlanzombi 2022 febr. 07. - 20:13:18 3/10
Kudarcba fulladt első kísérletem a film végignézésére. Valahogy nem lehet igazán komolyan venni, hogy egy ilyen - bocsánat a kifejezésért - nyüzüge emberke legyen a nagy Spartacus. Mint ahogy a többi gladiátor is Monty Python-figurának tűnik. Tudom, hogy 1960-ban még nem voltak kigyúrt erőemberek, de azért találhattak volna egy sportosabb főszereplőt. Azonkívül hosszúra nyúlt a filmidő, kevés a cselekmény.
10/10
Billy Walsh 2019 aug. 19. - 15:11:58 10/10
Úgy 6-7 évesen láthattam először. A bátyámmal az első videólejátszónk mellé kaptunk 4-5 kazettát és ez is köztük volt. Ez volt az egyetlen kazi, amire nem másoltunk más filmet, így a dvd térhódításáig megszámlálhatatlanul sokszor néztük meg. Érthető, hogy ez lett az egyik legmeghatározóbb filmje az életemnek. Pár éve megszereztem blu ray - en, de az már az új szinkronnal került a boltokba. Aki annyiszor látta az eredetivel, mint én, annak az új verzió nézhetetlen. Azóta vadászom az eredeti szinkronosat. Ha bárki tud egy tippet, hogy hol érdemes keresni, kérem jelezze!

9/10
Errika 2016 dec. 26. - 10:21:14 9/10
Te miért nézel Klasszikus filmeket??? Inkább Ne Tedd !!! Az új szinkron Rossz: Ennyi!!
ilali 2016 dec. 26. - 09:56:41
***SPOILER***
G.: - Méltóságra õszinteség? Alig ismerek rád.
***SPOILER VÉGE***
9/10
nikato 2015 dec. 16. - 09:51:18 9/10
Sajna az új szinkronnal van meg. De most nézem, hogy az elsõ 1989-esben Dörner György volt Kirk Douglas hangja, aki Michael Douglas állandó szinkronhangja is. :)
csabaga 2015 jún. 22. - 17:03:09
Ehhez a játékidõhöz nincsen régi szinkron.
csicsy! 2015 jún. 22. - 10:52:16
Atya Úr Isten!
Ezt a flmet úgy de úgy megerõszakolták, hogy az már égbekiált.
Mi a halál ....ának kellett újraszinkronizálni, nem értem. Ezzel teljesen hazavágták az egészet. Nézhetetlen. Ilyet adásra sem szabad tûzni. Gratulálok!
10/10
makovecz1972 2015 jan. 09. - 13:13:35 10/10
Egy nagyon jó film, nagyszerû szereposztással! 10/10
Cleo. 2014 júl. 05. - 19:17:02 Előzmény The Man Who Laughs
ennek a filmek az a baja, hogy rossz a vége, egyébként jó lenne; függetlenül a történelmi hûségtõl és egyéb erre válaszul szolgáló koholmányoktól
The Man Who Laughs 2014 máj. 06. - 00:45:30 Előzmény lonecoyote25
Pedig figyeltem a filmre és igen untam. Az, hogy kinek mi az unalmas teljesen szubjektív dolog, számomra az volt a film, számodra nem. Nincs ezzel semmi baj, csak ne próbálj meggyõzni az ellenkezõjérõl mert hiába hozol fel bármilyen logikus és erõs érvet a film mellett, attól számomra még unalmas marad.

Amúgy félre értés ne essék, nem a 100%-os történelmi hitelességet kérem számon a filmen. Sõt engem kifejezetten zavarnak azok akik erre hivatkozva húznak le egy fikciós filmet. Sõt az "I am Spartacus" jelenet, ami (tudomásunk szerint) nem történt meg a film legjobb része. Viszont szerintem reális elvárás egy több mint három órás, háborús (legalább is az IMDB szerint akció, kalandfilm)filmtõl csata jeleneteket elvárni. Olyan ez, mint ha a Ryan közlegény megmentésébõl kimaradna a partraszállás. De még az is lehet, hogy nekem voltak valótlan elvárásaim minden idõk egyik leghíresebb polgárháborúját feldolgozó filmtõl.

Kirk Douglas korát meg azért írtam, mert nem az volt a baj, hogy nem pont annyi idõs volt mint (tudomásunk szerint) Spartacus, hanem, hogy (számomra) nem volt hiteles a szerepben. Ami részben a korának köszönhetõ, meg annak, hogy sokkal idõsebbnek nézet ki, mint ahány éves volt amúgy.

Azt viszont nem tagadom, hogy ez egy klasszikus film, csak nekem nem tetszett (pedig Kubrick többi filmjét szeretem).
lonecoyote25 2014 ápr. 29. - 00:04:57
Nyilván az egy dolog, amirõl tudunk, az meg egy másik, ami valóban megtörtént. Én azért hajtogatom folyton, hogy egy ilyen filmen nem a történelmi pontosságot kell számonkérni, mert úgysem ismerjük a pontos eseményeket, tényeket. A Spartacus számomra az elnyomás ellen lázadók tragikus, örök története, ez a lényeg. Persze ez se hibátlan alkotás, de azért ha valaki megkér, hogy mondjak pár jó történelmi mozit, akkor a Ben Hur után valószínû, ez a film fog eszembe jutni elõször. Hiszen azért mégis a mûfaj egyik legnagyobb klasszikusa.
csabaga 2014 ápr. 28. - 16:14:15
Nem volt könnyû egy olyan emberrõl(Spartacus) forgatókönyvet írni,akirõl azon kívül,hogy létezett és valami rabszolgavezér volt,szinte semmit sem tudunk.
Még azt sem,meghalt-e akkor a csatában vagy közvetlenül utána,vagy sem.

Két valóban létezõ történelmi alak van a filmben,Crassus és Caesar,bár az utóbbi nélkül meglett volna az alkotás.
lonecoyote25 2014 ápr. 27. - 20:47:12
Lehet, hogy igazatok van ezzel az ellaposodással kapcsolatban, fene tudja, nem mostanában láttam a filmet. Mindenesetre a végén azt a kényszerített párbajt Kirk Douglas és Tony Curtis között eléggé megkönnyeztem, az "Én vagyok Spartacus!"-jelenet meg egyszerûen katartikus. Jó film ez, na.
csabaga 2014 ápr. 27. - 16:01:18
Én úgy tudom,inkább a forgatókönyv megírásával voltak problémák.

Amit a regény szerzõje(Fast)írt,keveset ért.Majd jött D.Trambo,és átírta az egészet.Majd mások is belefolytak.
A film elsõre még ennél is hosszabb volt.
Van egy-két jelenet amit meg sem találtak,mikor elkészítették a hosszabb verziót.
breeder 2014 ápr. 26. - 17:58:14
Igen, de ha azt vesszük a Spartacus is majdnem ugyanolyan hosszú, mint a Ben-hur!
Gyakorlatilg csak fél órával kevesebb a játékidõ. De szerintem inkább arról van, vagy volt itt szó,
hogy elfogyott a pénz a történet felénél, és azért nem lett olyan kidolgozott sztori második fele!
csabaga 2014 ápr. 26. - 15:31:53 Előzmény breeder
A Ben Hurnál ez könnyebb volt,hiszen az szinte két film...:)

A Spartacusnál a rabszolgák életének bemutatása és a szerelmi szál nyújtja és laposítja el a filmet.
breeder 2014 ápr. 26. - 02:02:06 Előzmény csabaga
Szerintem nem a film hosszával van a probléma, hanem azzal, hogy a film felénél azt érezni, hogy egyszerûen elfogy a lendület. A sztori lapossá válik, és nincsen ami éber állapotban tartja a nézõk figyelmét! Pl a Ben-hur, ami hasonló témájú film, e tekintetben sokkal jobban össze van rakva. Ott nem érezni ezt, hogy ellaposodik a történet. :)
breeder 2014 ápr. 26. - 01:36:38 Előzmény stenmore-
"3 hr 4 min (184 min) (premiere)
3 hr 7 min (187 min) (1968 re-release) (Sweden)
2 hr 41 min (161 min) (1967 re-release) (USA)
3 hr 17 min (197 min) (1991 restored) (USA)
3 hr 4 min (184 min) (theatrical)"

(Forrás: IMDB)

Igen, több, mint 2 és fél órás!
Diablo72 2014 ápr. 21. - 20:05:17
Ritka dolog az biztos, nem szánalmas számítógépes animáció, de "hasonlót" láthatunk még az Egri csillagokban. (honvédségi közremûködéssel)
Az semm semmi jelenet amikor a hegyre felfelé mennek miközben felülrõl látható ahogy a hegy lábánál mint a hangyák közelednek.
Összes hozzászólás