Hiába a halál létünk természetes befejezése, mára az európai kultúra nagy tabujává vált. Ezért kell foglalkozni vele, beszélni róla, akár kerekasztal-beszélgetés formájában, mint ahogy ezúttal ez a sorozat is teszi. Történész, pszichológus, orvos, szociológus, püspök és filozófus beszélget arról, hogy el kell oszlassuk halálfélelmünket ahhoz, hogy felszabadultan tudjunk élni. Nézőpontjaik ütköztetésével az élet méltóságteljes befejezésének lehetőségeit keresik. A beszélgetéseket vezeti: Bitó László
Figyelem: A beküldött észrevételeket a szerkesztőink értékelik, csak azok a javasolt változtatások valósulhatnak meg, amik jóváhagyást kapnak. Kérjük, forrásmegjelöléssel támaszd alá a leírtakat!
Hozzászólások
ilali
2011 jan. 19. - 15:20:36
(„Egyszer már rá kell eszmélned, hogy milyen az a világrend, amelynek része vagy…”)
Szerintem a kérdésre egyedül prof. Dr. Kásler Miklós válaszolt érdemben. Mint mondta õ látta a legtöbb halált, de ma sem egyértelmû számára a halál. Hálás vagyok a sorsnak és neki is hogy élve kikerültem intézetébõl.
Én érteni vélem Bitó úr felvetését, de mintha õt egyáltalán nem érdekelné, a közeg ahol ezt teszi. Hogy olyan újságcímek jelennek meg hogy: „Ott szülök, ahol akarok.”. Hogy egy háromszáz férõhelyes szórakozóhelyen ezrek taposnak agyon három embert. Engem nem érdekel hány konyakmeggy zavarja meg a szondát, mennyit fizetnek ártatlanul, egyszerûen nem akarom, hogy elüssenek. Nem az a baj hogy sokan mobiloznak vezetés közben, hanem hogy fogalmuk sincs, hogy egyetlen gombnyomással, vagy némely készüléket hangutasítással ki lehet hangosítani.
Ilyen közegben higgyem el, hogy lesznek, akik tárgyilagosan, elfogulatlanul fognak tudni dönteni és a visszaélésnek, „jobb esetben” tudatlanságnak még a gyanúja se merüljön fel bennem.
Nagyon jó és érdekes ez a sorozat (sajnálom, hogy nem láttam az elsõ három részét). Függetlenül a közelmúltban történt családi tragédiától engem mindig is nagyon izgatott ez a kérdés.
Nem tudja valaki, hogy hozzá lehet-e valahogy jutni DVD-n, vagy CD-n ehhez a sorozathoz?
Ha valaki segítene ebben, nagyon megköszönném!
Köszönöm az együttérzõ szavakat. Egy dolgot szentül megfogadtam ezek után. Ha én komolyabban megbetegszem, akkor saját magam teszek pontot, szép csendesen elmegyek (addig, amíg még nem kell hozzá senki segítsége). Nem fogom megvárni, hogy ilyen kiszolgáltatottá váljak...
Egyáltalán nem az a dolga ,hanem elsõsorban a fájdalom elviselhetõvé tétele.Pont arra hivatkoznak az euthanázia ellenzõk ,hogy ma már minden fájdalom csaknem megszüntethetõ.És az orvosok egy része másképp áll hozzá ha az õ hozzátartozójáról van szó ,az nem csak egy szám ,egy tárgy neki.
Kedves Viola Erzsébet!
Nagyon sajnálom az édesanyáddal történteket! És még nagyon friss a gyász.
Csatlakoznék bangihoz annyiban (is), hogy nekem is nagyon sokat segítettek Polcz Alaine könyvei ezekben az idõkben (bár hamarabb találkoztam volna velük, mert a betegség -vagy nevezzem inkább haldoklásnak - alatt is támaszt nyújthattak volna), ajánlom neked is. Nem könnyû olvasmányok, többször tettem le néhány órára, napra sírva a könyvet, de végülis egészen megváltozott a kérdéshez való viszonyom azóta. Hiszen gyerekként engem is igyekeztek "megóvni" a szüleim ezektõl a dolgoktól, ami azt jelentette, hogy vagy teljesen elzártak tõle, vagy nem nagyon lehetett kérdezni. És egyszercsak jött a döbbenet... Én a kisfiammal tudatosan próbálom másképp csinálni a dolgokat, még ha sok nehéz beszélgetés vár is rám ennek kapcsán. Kezdve azzal, hogy "anya hol a mami...?"
Sok erõt kívánok neked a történtek feldolgozásához!
Viola Erzsébet
2009 jan. 26. - 23:02:57
10/10
Előzmény agi70
agi70! Teljes mértékben egyetértek! Én decemberben mentem keresztül ugyanezen :-( Borzasztó volt végignézni heteken át Édesanyám szenvedését. Csak azért könyörgött, hogy már "elmehessen" végre és mi nem tudtunk segíteni. Iszonyatos volt, hogy napokon keresztül már sem enni, sem inni nem tudott, végén már jelezni sem tudta, hogy mit szeretne, mit csináljunk - és nem tudott elmenni...
Szerintem is kellene hivatalosan aktív eutanázia, hogy ezt ne kelljen sem a betegnek sem a hozzátartozóknak végigszenvedniük. Szörnyen kiszolgáltatott, megalázó és iszonyatos szenvedés...
Igazad van teljesen,és ilyenkor az ellenzõk azt szokták mondani ,hogy a fájdalom megszüntetése ma már megoldható,akkor kérdem én miért nem oldják meg?
Aztán úgy gondolom,hogy akinek van orvos hozzátartozója az megoldja egy kis morfium túladagolással ,amit nem lehet tetten érni.Nagyon régen olvastam ,talán a Thibault családban,amikor az öregember borzalmasan szenvedett talán húgyvérûség miatt haldoklott,és akkor az orvos fia beadott neki egy injekciót ,mert már nem bírta tovább.Aki olvasta ,egyetértett vele.
Nem ilyen egyszerû ez, hogy "legyen-ne legyen".
Pontosan arról van szó, hogy jó lenne, ha végre valami más is lenne, nem csak az ilyen döntések.
Jó lenne, ha tudnánk ezt a témát kezelni!
Ez nem megy magától. Ezt is tanulni lehet, illetve nagyon sok mindent lehet tanulni ami segítség másoknak és magunknak is.
Csak akkor lehet tanulni, ha hajlandóak vagyunk ezzel foglalkozni, ugyanúgy, ahogyan az egészségünkkel.
Vannak olyanok, akik ebben ügyesebbek, õk segíthetnének a hlállal foglakozni úgy, ahogyan kell.
Az, hogy még a halál nevének a kimondása is iszonyattal, vagy kényelmetlenséggel tölt el nem segít semmiben sem.
Csak annyira kéne vele foglakozni, amennyiben az élet része. De annyiban viszont kéne vele foglalkozni!
Eljött az idõ, amikor ki kell alakítani a halálhoz való új hozzáállást, mert a jelenleg megszokott, szerintem nagyon idegen és ez nem minden kultúrában van így.
Régen, vidéken sem volt így, de mi már nem élünk vidéken és most most van.
Azért tetszenek ezek a beszélgetések, mert elindítanak valamit.
A Hospice dolgozói nagyon sokat tudnak segíteni az embereknek, de az õ hatáskörük fõleg rákos betegek otthoni ápolásában nyújt nagy segítséget.
Ennél sokkal több esetben van szükség okos, szakszerû fizikai és mentális segítségre.
Én nagyon szeretek élni és azért nézek ilyen filmeket, vagy olvasom Polcz Allen könyveit, hogy ne essek annyira kétségbe szeretteim elvesztése vagy saját halálom elgondolása miatt, szóval, hogy ne csak csupa rossz és ijesztõ dolog jusson az eszembe.
Az úgyse lehet, hogy ne legyen alapvetõen megrázó az élet elmúlása.
Engem mindig felzaklat ez a mûsor, mert pár éve 3 évnyi rettenetes szenvedés után a kezeim közt halt meg az édesanyám rákban. A végórákban bármit odaadtam volna egy legális lehetõségért, látva a kétségbeesett könyörgést a szemében, hogy bárcsak vége lenne már ennek. És nem voltak örökségre ácsingózó pénzéhes rokonok, csak tehetetlen düh, hogy nem tudok neki sehogyan sem segíteni. Se életben tartani, se meghalni segíteni nem tudom... Azóta azt gondolom kell eutanázia, persze nem tudom milyen jogi keretet lehet neki adni.
Hosszú vitát lehetne nyitni ,mert valóban ez az egyik fõ ellenérv az eutanázia ellen,ugyanakkor van ami mellette szól,és ugye mi az amivel a mai világban nem lehet visszaélni ?,semmi .Ezért aztán akkor semmit nem lehetne csinálni,ha biztosra akarnánk menni.
Sajnos egyre inkább az az érzésem, hogy erre megy ki a játék. Mármint az eutanázia elfogadtatása.
Pedig ezzel nagyon rossz irányba is mehet a dolog. Mégpedig, lefizetik az orvost a vagyonra váró rokonok, és egy szabadon engedélyett gyilkosság simán megtörténhet.
A mai - lassan itt-ott erkölcsös világban sokkal nagyobb a esély rá, mint gondolnánk.
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!
Hozzászólások