Titusz

Bakancslistához adom
Titus
18 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai-olasz történelmi dráma, 156 perc, 1999

Értékelés:

16 szavazatból
Szerinted?

Titus Andronicus, a nagy római hadvezér győztesen tér haza az északi gótokkal vívott hosszú hadjáratból, amelyben négy kivételével minden fiát elvesztette. Lucius, a legidősebb fiú emlékezteti, hogy a győzelmi rítushoz hozzátartozik az egyik foglyul ejtett ellenség feláldozása is. Titus a gótok királynőjének, Tamorának elsőszülöttjét választja, akit anyjával, két öccsével és mórjukkal, Aaronnal együtt hurcoltak Rómába. Bárhogyan könyörög is Tamora fia életéért, Titus végrehajtja a rituálét nem is annyira kegyetlenségből, mint inkább vallási buzgóságból. Tamora és életben maradt két fia, Chiron és Demetrius bosszút esküsznek. Ezzel megkezdődik a kétélű bosszútörténet, előbb Tamoráé, majd Titusé. Titus rokonai és barátai véleménye ellenére is az új császár pártját fogja, az álnok Saturninusét, aki mindenki meglepetésére feleségül veszi a csábító Tamorát. Az esemény feletti megdöbbenés családi viszályt szül, és a vitában az elbizonytalanodott Titus megöli egyik saját fiát. Ellensége most hatalmi pozícióba került, és noha Tamora kibékülést színlel, az igazi küzdelem csak most kezdődik.
Bemutató dátuma: 2000. december 7. Forgalmazó: UIP-Duna Film

Stáblista:

Szereplők

Titus Andronicus
ifjú Lucius
Saturninus
Marcus Andronicus

Alkotók

Díjak és jelölések

Hozzászólások

Szerinted?
mufurc61 2014 jan. 23. - 12:12:35 Előzmény Elvis81
Igen. Az ncore-ról, vagy bármely más torrent oldalon is megtalálható a film.
fenrir 2011 máj. 10. - 03:28:50 Előzmény Elvis81
ncore :D
Elvis81 2011 máj. 09. - 12:04:58
Tudja valaki, honnét lehetne leszedni szinkronnal esetleg magyar felirattal??????
yoda2000 2009 márc. 02. - 02:42:03 Előzmény zee944
Shakespeare mûveibenn az a zseniális, hogy bármilyen fiktív vagy valós helyzetbe vagy korba be lehet illesztemi, és ennél a filmnél ezt szerintem zseniálissan megoldották.
verdeleth 2008 júl. 31. - 02:02:32
valakinek van magyar felirat hozzá??
zee944 2008 júl. 25. - 13:32:13
Meglepõ és kegyetlen film, de jó. A modernizált elemek viszont a felesleges mûvészieskedés témakörébe tartoznak nálam, tök felesleges. Nem volt nagyon zavaró, de jobb lett volna, ha teljesen megmaradnak a korhû díszleteknél.
Miki1900 2008 júl. 25. - 13:25:27
nekem tetszett. de az elsõ fele nagyon unalmas. aztán felgyorsul a film.
Newcastle United 2007 márc. 17. - 15:58:45
Egyetértek teljesen veled, csak az angol reneszánsz drámaírok a bosszút általában másképp közelítették meg, nem mindig a mély oldalról. Ez nem is baj, szórakoztatásnak tökéletes és sok ilyen drámán még az idõ foga sem látszik.
De ha már Shakespeare mesternél, a bosszúnál és a magvas gondolatoknál tartunk, akkor vegyük elõ a Hamletet, mert abban aztán jó el lehet merülni.
Newcastle United 2007 márc. 17. - 14:36:58
Nagy divatban volt Shakespeare idejében a bosszútragédia is, Kyd és Ford mondjuk mesterfokon ûzte e mûfajt. Shakespeare csak belekóstolt, de szerintem nem sokkal maradt el a többiektõl, ha egyáltalán elmaradt. Mondanivalót meg valóban nem sokat találunk, se nála, se a kortársainál, de nem is a magvas gondolatok miatt írták ezeket a mûveket, a borzongatáson volt a hangsúly.
x-tro 2007 márc. 17. - 13:30:27 Előzmény StJust
Hopkins csak azt csinálja, hogy újra elõhúzza a csikkzsebébõl a pszichopata õrült figuráját... Láttuk ezt már sokszor, ez elõtt és ez után is.
x-tro 2007 márc. 17. - 13:29:03 Előzmény perry
Épp ezt mondom, hogy csupán brutalitás, teljesen elborult és aberrált pszichapátia, gondolatiság kihúzva. Meghökkentõ és elborzasztó agresszivitást mutat, ezt hangsúlyozza, de hogy ez miért, minek és mi célból van, minek az érdekében történik, arról nincs szó. Gondolkodni, és gondolkodtatni nem trendi. Ez van...

Mondjuk A Titus Andronicus egyébként sem WS legjobb mûve, ellenben mindenképpen a legbrutálisabb. Szerintem bizonyos anyarozsmérgezés is szerepet játszhatott ebben, ami akkortájt sûrûn elõfordult. (anyarozs=a gabonaszárra tapadó gombaféle, amely az LSD-hez nagyon hasonlító pszichoaktív vegyületet tartalmaz) :)))
10/10
StJust 2007 márc. 15. - 10:31:14 10/10
Nagyszerû,fantasztikus,óriási,csak szuperlativuszokban tudnék róla beszélni,és ez ritka nálam.Talán egy kicsit túlzásba viszik néha a modern elemekkel ötvözést,de különben mestermû.
Hopkins óriásit alakít
perry 2007 márc. 07. - 06:37:10 Előzmény x-tro
Elnézést,de ha ez a film nem hordozott gondolatiságot akkor mi lesz Shakespeare-l.
x-tro 2007 márc. 05. - 16:09:47
Nekem NAGYON nem teszett ez a feldolgozás. Nekem az elõttem leírtakkal ellentétben, rettentõen üres, gondolatnélküli adaptációnak tûnt, leginkább egy közepes tehetségû, alternatív szadomazo divattervezõ elsõ mûvészi szárnypróbálgatásának, akit törzsvásárlói megkínáltak egy jó kis költésvetéssel, amelybõl futotta a sztárgázsikra. Bûbáj, mûmacher, öncélû és indokolatlan megoldások, szánalmas effektek. A színészek jók, Hopkins is, de nem NAGYON jók. Ezek ezt a teljesítményt bármikor nyúltják.

Nem a modernizálás, hanem az öncélû gondolatnélküliség ellen vagyok. Az elõttem megemlített III. Richárdot példának okáért nagyszerû ilyen jellegû kísérletnek tartok, míg ez egy pöffeszkedõ blöff csupán...
anonymus75 2007 márc. 03. - 13:06:32
Nagyon élveztem a filmet, szerintem igenis jó, élvezhetõ mozi, minden elregélt szörnyûség ellenére.
Az bizonyos, hogy más egy Julie Taymor, egy Franco Zeffirelli, egy Kenneth Branagh, egy Roman Polanski vagy éppen egy Michael Radford féle Shakespeare rendezést nézni.
A történet, a szöveg nagyrészt kötött... az interpretáció pedig nagyon személyfüggõ, ahogy a befogadóképesség is.
Amikor Shakespeart nézek, az elsõ két dologra koncentrálok elsõsorban, aztán a többit csak hagyom, hogy áramoljon... próbálom felfedezni, élvezni a másságot, amit egy-egy rendezõ diktál, ahogy alakítja az elbeszélést.
Ilyen szempontból a Titus nagyon speciális, de véleményem szerint fölöttébb élvezhetõ, érdekes darab... annak ellenére, hogy valóban maga az alapmû nem számít "könnyed" mûnek.
Az emberek legtöbbje könnyû szórakozásra vágyik amikor moziba, színházba megy... még akkor is, ha tudja, nem azt fog látni (drámát, tragédiát). A Titus nagyon "komor" darab, de ezt tudni lehet... viszont nem is humoráért kedveljük, sem azért, mert csurog a vér a strófákról.
Egyetértek, mindenki nézze meg... és egyinésége, habitusa szerint alkosson saját véleményt. A több lényegtelen... az is, amit fentebb írtam! :)
DragonFly 2007 márc. 03. - 12:04:43
Szervusz Bátor! Köszönöm, hogy körödbe léphettem... És az észrevételeket is köszönöm! Bár azért szerintem nem olvastál elég figyelmesen, mert eszem ágában sem volt összehasonlítani a III.Richardot és a Titust, mindössze annyit tettem, hogy példaként említettem, mint egy olyan Shakespeare adaptációt, amelyet modern betétekkel dolgoztak fel... sajnálom ha félre érthetõ voltam...
DragonFly 2007 febr. 19. - 15:34:28
Ja, és senki ne halgasson se rám, se az elõttem szólókra! Mindenki olvassa el, vagy nézze meg, ahogy szeretné. Aztán magától alkosson véleményt! Szerintem senki nem bánja meg...
DragonFly 2007 febr. 19. - 15:29:32
A lényeg a második bekezdés! De annak aki nem ismeri a töténetet az eleje is hasznos lehet! A dráma remek! A film méltó feldogozás! Akit összezavarnak a modern betétek a filmben az nem menjen a Nemzeti Színházba a III. Richárdra, mert ott is bajba kerülhet...
DragonFly 2007 febr. 19. - 15:23:59
William Shakespeare legvéresebb tragédiájának szokták nevezni a Titus Andronicust. Háború, gyerekgyilkosség, kannibalizmus, megcsonkítás, bosszú, harag, gyûlölet. Persze, ami mindezt megkülönbözteti és élesen elhatárolja a manapság ábrázolt erõszaktól, az a kimunkált, hátborzongatóan pontos és gyakran megindító kontextus és a shakespeare-i szöveg. Shakespeare mindent megírt, amit az emberekrõl tudni kell, s ebben a korai darabjában is ott vannak e tudás nyomai.
A Titus történetérõl csak annyit, hogy a gótok felett diadalmaskodó Titus hadvezér visszatér Rómába, ahol elõször feláldozza a gót királynõ egyik fiát, lemond a császári trónról és olyan vezért választ maga helyett, aki aztán mindenben megalázza, tönkreteszi. Ádáz küzdelem kezdõdik a gótok királynõje - ki közben Róma császárnõje lett -, a császár és Titus között. Az ármány, a cselszövés hihetetlen fordulatokat hoz.
Julie Taymor elsõ rendezése a film, melyet saját forgatókönyve alapján készített. A félig mondern, félig archaizáló stílus a darab témájához méltóan intenzív képi világot tár elénk. Ám amitõl a Titus iagzán jó, az a színészek nagyszerû játéka. Jassica Lange, Harry J. Lennix, Angus MacFadyen remekelnek, Alan Cumming elképesztõen jó választásnak bizonyult a bizonytalankodó, ám gonosz uralkodó, Saturninus szerepére. De az igazi áhitat: Anthony Hopkinst figyelni. A borzasztóan súlyos szerep tökéletes megformálásában is látszik, hogy a kisujjában van a mestersége. Lehet, hogy néha elvállal egy középkategóriás romantikusfilmet, vagy vígjátékot, de igazán ilyen alkotásokban látni õt elemében. És még itt is kikacsint a nézõre...
Newcastle United 2007 febr. 19. - 07:53:40
Tényleg nehéz magában a színmûben mondanivalót találunk, inkább egy senecai vérgõzõs bosszúdráma az egész, mint Thomas Kyd klasszikusa, a Spanyol tragédia.
Maga a film is nagyon sok kívánnivalót hagy maga után. Sir Anthony tényleg remek itt is, de ez a modernizálás nagyon zavarossá tette az egészet.
Összes hozzászólás