"Az Úr hosszan tanulmányozta a Szent Sebestyént Mantegnától, mielőtt Takáts Marcit megteremtette. A szemöldök dőlésszögének meghatározásához többször is visszament a Louvre-ba. Homlokából félrefésüli az éles napsugár rézkarc-barázdáit. Egy hirtelen jött léghuzatot virtuóz zongorafutammal játszik tovább. A vagabund-festők dédunokája. Villon nadrágjának, Thyll Ulenspiegel bocskorának, Apollinaire receptjeinek, Dürer melankóliájának, II. Henrik braguett-jének, és Ady holdfényes, nagy éjjelének örököse. Az évszakoktól függetlenül, folyamatosan és reménytelenül szerelmes. Ajkán párizsi csókbazárok pompás rúzsemeletei. Dölyfös szabadkézi versenyrajzoló. Ceruzával vág vissza. Radírgumival hárít. A rézkarcról mindent tud, amit tudni lehet. Amit nem lehet, ő azt is tudja. Sőt tanítja. Fizetőpincéreknek, királykisasszonyoknak, a diplomáciai testület tagjainak. Megátalkodott utazó, batyujában burgundi szurok, szíriai aszfalt, velencei terpentin, spanyol méhviasz, gumiarábikum. A passepartout-k mögött mindegyik tájképe összeér, találkozásuk keresztútján színpadias meghajlással köszönti szembejövő önmagát. Körülményesen előszedi a zsebóráját - s´il vous plait Monsieur - inti magához a pincért. - Ígérte magát egy hollandi, használt rézlapokkal házal. Hercules Seghers lemezeit passzolná tovább. Tegye meg, hogy utánam küldi a fickót. Adjon neki egy forró csokoládét; végül is megérdemli. Ideírom a szalvétára a nevét: Rembrandt Harmensz van Rijn. Ja, ha Párizsban nem ér el, keressen Borosjenőn." (Orosz István)