A Kolozsvári operamesék sikere bebizonyította, hogy a televíziók műsorán helye van a magas művészetnek, sőt világszerte mutatkoznak azok a sajátos televíziós műfajok, amelyek érdekfeszítő módon avatják be a nézőt a művek és alkotóik világába. Az ismert zeneszerző, karmester ezúttal tucatnyi kortársát mutatja be a nagyközönségnek, olyan alkotó- és előadóművészeket, akikkel szoros szakmai - baráti kapcsolatokat ápol, s akik művészetükben és emberségükben kortársaink, a szó leggazdagabb értelmében.
A történelmi korokban a kortárs alkotóművész a figyelem és az érdeklődés középpontjában állt. Ez a figyelem és érdeklődés mára szinte semmivé lett, a társadalom számára az információk és impulzusok özöne kelti az újdonság hamis illúzióját. Ebben a szédítő dömpingben erkölcsi kötelességünk olykor megállni és tudatosítani magunkban azt, hogy óriási tehetségű alkotók kortársai vagyunk. Felelős értékrend szellemében kell szemlélnünk ezeket az alkotásokat, olykor életműveket, hiszen valamennyien többek leszünk általuk.
Nem kétséges, hogy a sorozat készítői saját szubjektív meggyőződésük szellemében válogatnak. Munkájuk nem köthető szorosan az aktualitáshoz, filmjeik túlmutatnak az egyszeri televíziós bemutatkozáson és részévé válnak a kollektív nemzeti emlékezetnek. Csíky Boldizsár, Orbán György, vagy Csemiczky Miklós gondolatai és művei vélhetően évtizedek múltán is érvényes képet kínálnak korunkról. Az egyes filmek különlegessége, hogy a műfajban példa nélküli módon egy-egy teljes kompozíciót is bemutatnak, az interjúk pedig kerülik a szokásos, publicisztikus "kulisszák mögötti" bizalmaskodást, a művészetre, a szakmára, a kor jelenségeire koncentrálnak. A Duna Televízió vállalkozása remélhetően több funkciót is betölt: túl azon, hogy mérvadó portrékat kínál jelentős alkotókról termékeny polémiára ösztönöz és segít eligazodni korunk emberi és esztétikai dilemmáinak útvesztőjében.