Személy

Roman Polanski

rendező, forgatókönyvíró, színész
Született: 1933. augusztus 18. (90 éves) (Franciaország, Párizs)

Eredeti neve Rajmund Liebling. Franciaországban született, de családja 1937-ben visszaköltözött Lengyelországba, ahol náci fogságba kerültek. Ezek az emlékei tükröződnek a 2002-ben rendezett, számos díjjal kitüntetett A zongorista című filmben. Már gyermekkorában játszott kisebb darabokban, szerepelt rádióműsorokban. Majd miután elvégezte a lodzi Nemzeti Filmiskolát több lengyel filmben is szerepelt. Diákként jónéhány rövidfilmet készített. A diploma megszerzése után pár évre Párizsba költözött, később pedig Amerikába. Rendezései mellett továbbra is szívesen vállalt filmszerepeket. Filmjeivel számos rangos fesztiválon nyert díjat.

  • 2023
    Palace Hotel 8.3 rendező rendező, forgatókönyvíró (olasz-svájci-lengyel-francia filmdráma, 100 perc, 2023)
  • 2023
    Palace Hotel 8.3 forgatókönyvíró (olasz-svájci-lengyel-francia filmdráma, 100 perc, 2023)
  • 2019
    Tiszt és kém – A Dreyfus-ügy 8.3 rendező rendező, forgatókönyvíró (francia-olasz thriller, történelmi dráma, 136 perc, 2019)
  • 2019
    Tiszt és kém – A Dreyfus-ügy 8.3 forgatókönyvíró (francia-olasz thriller, történelmi dráma, 136 perc, 2019)
  • 2017
    Igaz történet alapján 5.7 rendező rendező, forgatókönyvíró (francia-lengyel-belga thriller, 102 perc, 2017)
  • 2017
    Igaz történet alapján 5.7 forgatókönyvíró (francia-lengyel-belga thriller, 102 perc, 2017)
  • 2015
    Steve McQueen: The Man & Le Mans színész színész (angol dokumentumfilm, 102 perc, 2015)
  • 2013
    Vénusz bundában 6.7 rendező rendező, forgatókönyvíró (francia filmdráma, 96 perc, 2013)
  • 2013
    Vénusz bundában 6.7 forgatókönyvíró (francia filmdráma, 96 perc, 2013)
  • 2013
    Elcsábítva és elhagyatva 8.8 szereplő szereplő (amerikai dokumentumfilm, 98 perc, 2013)
  • 2012
    Roman Polanski: Ki vele! 5.7 szereplő szereplő (amerikai dokumentumfilm, 88 perc, 2012)
  • 2011
    Az öldöklés istene 7.1 rendező rendező, forgatókönyvíró (francia-német-lengyel vígjáték, 79 perc, 2011)
  • 2011
    Az öldöklés istene 7.1 forgatókönyvíró (francia-német-lengyel vígjáték, 79 perc, 2011)
  • 2011
    Roman Polanski: A Film Memoir szereplő szereplő (90 perc, 2011)
  • 2010
    Szellemíró 7.6 rendező rendező, forgatókönyvíró (francia-német-angol filmdráma, 128 perc, 2010)
    • Filmbox:
      • hétfő (ápr. 22.) 20:00,
      • szombat (ápr. 27.) 15:30,
      • hétfő (ápr. 29.) 06:50
    • Filmbox Premium:
      • szerda (ápr. 24.) 05:25,
      • kedd (ápr. 30.) 12:10,
      • csütörtök (máj. 2.) 09:45
    • VIASAT FILM:
      • csütörtök (ápr. 25.) 15:30,
      • péntek (ápr. 26.) 14:15,
      • kedd (ápr. 30.) 07:00
    • Filmbox Extra HD:
      • csütörtök (ápr. 25.) 17:00
  • 2010
    Szellemíró 7.6 forgatókönyvíró (francia-német-angol filmdráma, 128 perc, 2010)
    • Filmbox:
      • hétfő (ápr. 22.) 20:00,
      • szombat (ápr. 27.) 15:30,
      • hétfő (ápr. 29.) 06:50
    • Filmbox Premium:
      • szerda (ápr. 24.) 05:25,
      • kedd (ápr. 30.) 12:10,
      • csütörtök (máj. 2.) 09:45
    • VIASAT FILM:
      • csütörtök (ápr. 25.) 15:30,
      • péntek (ápr. 26.) 14:15,
      • kedd (ápr. 30.) 07:00
    • Filmbox Extra HD:
      • csütörtök (ápr. 25.) 17:00
  • 2008
    Roman Polanski: Körözött és kívánatos 5.0 szereplő szereplő (amerikai-angol dokumentumfilm, 99 perc, 2008)
  • 2007
    Csúcsformában 3. 7.8 színész színész (amerikai akció-vígjáték, 90 perc, 2007)
  • 2005
    Twist Olivér 8.9 rendező rendező, producer (angol-cseh-olasz-francia krimi-dráma, 130 perc, 2005)
  • 2005
    Twist Olivér 8.9 producer (angol-cseh-olasz-francia krimi-dráma, 130 perc, 2005)
  • 2002
    A zongorista 8.3 rendező rendező, producer (francia-német-lengyel-angol-holland filmdráma, 143 perc, 2002)
    • M5:
      • csütörtök (ápr. 25.) 21:10,
      • péntek (ápr. 26.) 22:40
  • 2002
    A zongorista 8.3 producer (francia-német-lengyel-angol-holland filmdráma, 143 perc, 2002)
    • M5:
      • csütörtök (ápr. 25.) 21:10,
      • péntek (ápr. 26.) 22:40
  • 2002
    A bosszú 6.0 színész színész (lengyel vígjáték, 100 perc, 2002)
  • 2000
    Társam, a fény 5.8 közreműködő közreműködő (svéd dokumentumfilm, 85 perc, 2000)
  • 2000
    Társam, a fény 7.0 színész színész (svéd-dán dokumentumfilm, 78 perc, 2000)
  • 1999
    A kilencedik kapu 7.6 rendező rendező, producer, forgatókönyvíró (spanyol-francia-amerikai thriller, 134 perc, 1999)
  • 1999
    A kilencedik kapu 7.6 producer (spanyol-francia-amerikai thriller, 134 perc, 1999)
  • 1999
    A kilencedik kapu 7.6 forgatókönyvíró (spanyol-francia-amerikai thriller, 134 perc, 1999)
  • 1994
    Segítség, csaló! 6.7 színész színész (francia vígjáték, 85 perc, 1994)
  • 1994
    Puszta formalitás 8.8 színész színész (olasz-francia pszichothriller, 106 perc, 1994)
  • 1994
    A halál és a lányka 8.8 rendező rendező (angol-amerikai-francia thriller, 99 perc, 1994)
  • 1992
    Keserű méz 8.2 rendező rendező, forgatókönyvíró (angol-francia filmdráma, 138 perc, 1992)
  • 1992
    Keserű méz 8.2 forgatókönyvíró (angol-francia filmdráma, 138 perc, 1992)
  • 1988
    Őrület 7.5 rendező rendező, forgatókönyvíró (amerikai thriller, 114 perc, 1988)
  • 1988
    Őrület 7.5 forgatókönyvíró (amerikai thriller, 114 perc, 1988)
  • 1986
    Kalózok 8.1 rendező rendező, forgatókönyvíró (francia-tunéziai kalandfilm, 107 perc, 1986)
  • 1986
    Kalózok 8.1 forgatókönyvíró (francia-tunéziai kalandfilm, 107 perc, 1986)
  • 1979
    Egy tiszta nő 7.9 rendező rendező, forgatókönyvíró (francia-angol romantikus dráma, 150 perc, 1979)
  • 1979
    Egy tiszta nő 7.9 forgatókönyvíró (francia-angol romantikus dráma, 150 perc, 1979)
  • 1976
    A lakó 7.0 színész színész, rendező, forgatókönyvíró (francia thriller, 125 perc, 1976)
  • 1976
    A lakó 7.0 rendező (francia thriller, 125 perc, 1976)
  • 1976
    A lakó 7.0 forgatókönyvíró (francia thriller, 125 perc, 1976)
  • 1974
    Kínai negyed 8.4 rendező rendező (amerikai krimi, 126 perc, 1974)
  • 1973
    Micsoda? 8.0 rendező rendező, író (NSZK-francia-olasz vígjáték, 108 perc, 1973)
  • 1973
    Micsoda? 8.0 író (NSZK-francia-olasz vígjáték, 108 perc, 1973)
  • 1972
    Weekend of a Champion producer producer, színész, rendező (angol dokumentumfilm, 80 perc, 1972)
  • 1972
    Weekend of a Champion színész (angol dokumentumfilm, 80 perc, 1972)
  • 1972
    Weekend of a Champion rendező (angol dokumentumfilm, 80 perc, 1972)
  • 1972
    Micsoda? 3.8 rendező rendező, forgatókönyvíró (olasz vígjáték, 112 perc, 1972)
  • 1972
    Micsoda? 3.8 forgatókönyvíró (olasz vígjáték, 112 perc, 1972)
  • 1971
    Macbeth 9.2 rendező rendező, forgatókönyvíró (angol-amerikai filmdráma, 140 perc, 1971)
  • 1971
    Macbeth 9.2 forgatókönyvíró (angol-amerikai filmdráma, 140 perc, 1971)
  • 1970
    Egy nap a tengerparton 4.7 forgatókönyvíró forgatókönyvíró (90 perc, 1970)
  • 1968
    Rosemary gyermeke 7.7 rendező rendező, forgatókönyvíró (amerikai thriller, 132 perc, 1968)
  • 1968
    Rosemary gyermeke 7.7 forgatókönyvíró (amerikai thriller, 132 perc, 1968)
  • 1967
    Vámpírok bálja 7.7 rendező rendező, forgatókönyvíró, színész (amerikai-angol vígjáték, 105 perc, 1967)
  • 1967
    Vámpírok bálja 7.7 forgatókönyvíró (amerikai-angol vígjáték, 105 perc, 1967)
  • 1967
    Vámpírok bálja 7.7 színész (amerikai-angol vígjáték, 105 perc, 1967)
  • 1966
    Zsákutca 7.4 rendező rendező, író, forgatókönyvíró (angol thriller, 111 perc, 1966)
  • 1966
    Zsákutca 7.4 író (angol thriller, 111 perc, 1966)
  • 1966
    Zsákutca 7.4 forgatókönyvíró (angol thriller, 111 perc, 1966)
  • 1965
    Iszonyat 8.3 rendező rendező, forgatókönyvíró (angol horror, 110 perc, 1965)
  • 1965
    Iszonyat 8.3 forgatókönyvíró (angol horror, 110 perc, 1965)
  • 1964
    Les plus belles escroqueries du monde rendező rendező (francia-olasz-japán-holland vígjáték, 108 perc, 1964)
  • 1962
    Kés a vízben 8.0 rendező rendező, forgatókönyvíró (lengyel filmdráma, 95 perc, 1962)
  • 1962
    Kés a vízben 8.0 forgatókönyvíró (lengyel filmdráma, 95 perc, 1962)
  • 1961
    A kövér és a sovány 6.0 rendező rendező, forgatókönyvíró, színész (francia rövidfilm, 16 perc, 1961)
  • 1961
    A kövér és a sovány 6.0 forgatókönyvíró (francia rövidfilm, 16 perc, 1961)
  • 1961
    A kövér és a sovány 6.0 színész (francia rövidfilm, 16 perc, 1961)
  • 1960
    Ártatlan varázslók 7.7 színész színész (lengyel romantikus film, 95 perc, 1960)
  • 1960
    Viszlát, holnapig... színész színész (lengyel romantikus dráma, 88 perc, 1960)
  • 1959
    Amikor az angyalok hullnak 6.0 rendező rendező, forgatókönyvíró, színész (lengyel rövidfilm, 21 perc, 1959)
  • 1959
    Amikor az angyalok hullnak 6.0 forgatókönyvíró (lengyel rövidfilm, 21 perc, 1959)
  • 1959
    Amikor az angyalok hullnak 6.0 színész (lengyel rövidfilm, 21 perc, 1959)
  • 1958
    Lámpa 7.0 rendező rendező (lengyel rövidfilm, 8 perc, 1958)
  • 1958
    Két ember szekrénnyel 6.3 rendező rendező, forgatókönyvíró, színész (lengyel rövidfilm, 15 perc, 1958)
  • 1958
    Két ember szekrénnyel 6.3 forgatókönyvíró (lengyel rövidfilm, 15 perc, 1958)
  • 1958
    Két ember szekrénnyel 6.3 színész (lengyel rövidfilm, 15 perc, 1958)
  • 1957
    Szétverjük a mulatságot 5.0 rendező rendező, forgatókönyvíró (lengyel rövidfilm, 8 perc, 1957)
  • 1957
    Szétverjük a mulatságot 5.0 forgatókönyvíró (lengyel rövidfilm, 8 perc, 1957)
  • 1957
    Gyilkosság 5.0 rendező rendező (lengyel rövidfilm, 2 perc, 1957)
  • 1957
    Fogas mosoly 6.3 rendező rendező (francia rövidfilm, 2 perc, 1957)
  • 1955
    A mi nemzedékünk 8.7 színész színész (lengyel háborús filmdráma, 90 perc, 1955)
  • BAFTA-díj (2003) - Legjobb film: A zongorista
  • BAFTA-díj (2003) - Legjobb rendező: A zongorista
  • BAFTA-díj (1975) - Legjobb rendező: Kínai negyed
  • Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (2010) - Legjobb rendező: Szellemíró
  • Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (1966) - Arany Medve: Zsákutca
  • Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (1965) - FIPRESCI-díj: Iszonyat
  • Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (1965) - Ezüst Medve: Iszonyat
  • Cannes-i fesztivál (2002) - Arany Pálma: A zongorista
  • Európai Filmdíj (2010) - Legjobb film: Szellemíró
  • Európai Filmdíj (2010) - Legjobb rendező: Szellemíró
  • Golden Globe-díj (1975) - Legjobb rendező: Kínai negyed
  • Oscar-díj (2003) - Legjobb rendező: A zongorista
  • Velencei Nemzetközi Filmfesztivál (1962) - FIPRESCI-díj: Kés a vízben
  • Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (2010) - Arany Medve jelölés: Szellemíró
  • Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (1965) - Arany Medve jelölés: Iszonyat
  • Cannes-i fesztivál (2013) - Arany Pálma jelölés: Vénusz bundában
  • Cannes-i fesztivál (1976) - Arany Pálma jelölés: A lakó
  • Cézár-díj (2003) - Legjobb rendező jelölés: A zongorista
  • Cézár-díj (2002) - Legjobb rendező jelölés: A zongorista
  • Európai Filmdíj (2012) - Legjobb forgatókönyv jelölés: Az öldöklés istene
  • Európai Filmdíj (2002) - Legjobb rendező jelölés: A zongorista
  • Európai Filmdíj (2002) - Legjobb film jelölés: A zongorista
  • Golden Globe-díj (1969) - Legjobb forgatókönyv jelölés: Rosemary gyermeke
  • Oscar-díj (2003) - Legjobb film jelölés: A zongorista
  • Oscar-díj (1975) - Legjobb rendező jelölés: Kínai negyed
  • Oscar-díj (1969) - Legjobb adaptált forgatókönyv jelölés: Rosemary gyermeke
  • Velencei Nemzetközi Filmfesztivál (2011) - Arany Oroszlán jelölés: Az öldöklés istene
  • Velencei Nemzetközi Filmfesztivál (1962) - Arany Oroszlán jelölés: Kés a vízben

Hozzászólások

The Cortez 2023 dec. 29. - 03:08:31

A Therapy

4 perces Prada-reklám Polanskitól, Ben Kingsley-vel & Helene Bonham Carterrel a főszerepben. Az egészet viccesre kreálták, igényesen van fényképezve és persze még ebben a 4 perces szösszenetben is színvonalas a színészi játék, főleg Kingsley-é, aki végig mélyen kussol benne.

6/10
The Cortez 2023 szept. 27. - 21:14:50
Emlősök

Ez rövid némafilm egy fekete fehér burleszk. Mind a 10 perc totálisan unalmas és röhejes, ráadásként még szarul is néz ki az egész téli képi világ. Mindezek mellett, végig nevetséges zene szól a képek alatt.

4/10
The Cortez 2022 nov. 04. - 00:05:50 Előzmény pod tibi
Még jó, hogy felülmúlják az alkotásai Az emberi százlábút. Aki pedofil az gyerekekre gerjed, és nem 30+-os nőnek kinéző emberekre. Hova kellett volna menekülnie?
pod tibi 2021 ápr. 26. - 21:37:11
Akkor az az ember nomális aki a könyvében a nácikat dicsőíti? Az az ember normális aki öl? Márpedig az ember alkotta dolgok és történő cselekmények is hozzátartoznak a személyiséghez. Az én szememben ez a fickó intézetbe való. Lehet akármilyen zseniális rendezős és forgatókönyvíró, alkotásai még az emberi százlábút is jóval felülmúlják. Amit leművel ez a fickó, az zseniális és undorító. Értem hogy mindennek meg van a művészete, de az nem azt jelenti hogy az alkotó biztosan normális. Aki pedig pedofíl az pedofíl, tehát ami büntetendő az büntetendő. Az is sokat mond a jelleméről hogy franciaországba menekül, tehát isten tudja hogy mi jár ennek az embernek a fejében. Ha pedig jól olvastam a bíróságokon sem fogalkoztak minden bűntettével megfelelően, tehát ne védjük már mindazért mert valamiben tehetséges.
7/10
Ra 2017 febr. 13. - 19:26:18 7/10 Előzmény Ra
Amit még hozzáfûznék:
Roman Polanski (és hozzátartozói) életében (véleményem szerint) semmi sem volt véletlen; Polanski életmûvén végig (elég)jól látható egy mély okkult kötõdés a természet sötét oldalához ... a szabadság mellett ez volt (lehetett) még az, ami egész életén keresztül foglalkoztatta ... ez jól kivehetõ a filmjeibõl (vagy: bizonyos filmjeibõl).

Mai nyelvezettel úgy mondanák, hogy a "balkezes ösvény" egyik alakja volt, erõs kötõdéssel a természet sötétebb, árnyékos oldalához (=a húshoz, a vérhez, az érzékiséghez, az elmúláshoz). A filmek (vagy bizonyos filmek) rendezése Roman Polanski számára Rítus lehetett (a rítus lényege az, hogy valamire irányul ... tehát nem véletlenül történik). (( Egy példa: Tudta, vagy csak ösztönös volt, a késekkel Vágás-t idézett meg, ami késõbb valóban manifesztálódott a hollywoodi gyilkosságban.))

Röviden a lényeget: (egy idõben) talán túl sok volt a dollárja, és ez elragadta.

A dollár: 2 oszlop, amit egy kígyó egyesít. Nem (feltétlenül) jó jel.
K.Patrik19 2016 nov. 03. - 20:33:19
Röviden itt is le kell írjam a véleményemet. Nagyon sokan szidják Polansky-t, mert hogy pedofília miatt ítélték el. Viszont a filmjeit nem szabad a személyével összemosni. El kell különíteni a kettõt. Nem a személyét értékeljük egy filmnél, hanem a termékét, ami a személyével nem egyenértékû. És valóban jó rendezõ Polansky, sok filmjét szeretem és pont a zongorista az egyik leggyengébb.
7/10
Ra 2016 szept. 24. - 00:30:59 7/10
A lelkében cigány volt a kis Polanski, kötetlen és szabad. A szabad lelkek nem korlátozhatók, a társadalmi szabályokkal nem törõdnek, a saját útjukat járják, a mások által rájuk kényszerített kereteket (=az igát) nem állják.

Szerintem jó rendezõ volt, tehát nem (csak) a profitért alkotta meg a filmjeit, hanem belülrõl égette a vágy, hogy kifejezze magát.
10/10
Nira1900 2014 ápr. 15. - 02:35:50 10/10
Végigolvasva a hozzászólásokat: Ki gondolná, hogy néhányan milyen jól informáltak lehetnek több évtizeddel ezelõtti, a világ másik felén történt dolgokkal kapcsolatban, mintha ott lettek volna õk maguk is, noha lehet, hogy akkor még meg sem születtek. :o
Nem láttam az összes filmjét (be fogom pótolni), de az Iszonyat, a Keserû méz vagy a Vámpírok bálja a kedvenceim közé tartoznak. Szuggesztív, igényes rendezõ, hiteles színész, és olyan jólesõen európai. :-)
hanguktaekwondooo 2013 márc. 19. - 15:27:24
romlott
büdös
ki kell dobni
dubcseksanyi 2010 szept. 27. - 11:50:23
Én nem értem mi bajuk van egyeseknek Polanskival? Már az is baj, hogy szereti a gyerekeket?
Drogba56 2010 szept. 27. - 01:31:23 Előzmény FaTraktor
A Zongoristát láttad? Vagy inkább úgy kéredezem, hogy azon kívül láttál tõle valamit is egyáltalán? Mert ugye a kurucon írják h az nem jó, és akkor Polanski is már rögtön mehet a levesbe...? (persze a Zongorista qrva jó)
FaTraktor 2010 aug. 23. - 21:20:20
Szerintem van az a pénz amiért nem akar vádaskodni ;) A dokumentumokból nem derül ki, hogy fizetett vagy sem, de van egy tippem... :)
FaTraktor 2010 aug. 10. - 16:39:03
Talán az anya volt olyan naív és megbízott polanskiban. Meg a lány is... Nincs az emberek arcára írva, hogy perverz, szóval nem igazán lehetett sejteni, hogy polanski ilyen abberált... Én legalábbis ha ránézek, nem sejteném.

A filmjeit illetõen korrigálok: a kilencedik kapu egész nézhetõ alkotása még. De a többi... (A Twist Olivér filmje viszont nagyon jó, jól eltalált!)
offtopic
Jim Hacker 2010 aug. 10. - 11:08:09
Állítólag nem ez volt az egyetlen ilyen eset Polanski magánéletében. Nem török pálcát felette, sem a lány és anyja felett. Ráadásul, nem szeretem Polanski filmjeit.
FaTraktor 2010 aug. 09. - 16:18:52
Láttam pár filmet tõle, és a Twist Olivér filmjén kívül nem tetszett egy sem. (A mostani szellemírót még nem láttam, majd késõbb fogom) Egyébként undorító ez a szerecsenmosdatás, hogy lány a hibás, meg az anyja a hibás. Attól, hogy filmeket rendez (nem sorolnám korunk legjobb rendezõi közé...) még nem mentõdik fel egy bûn alól. Lehet mismásolni meg hámmogni, a büntetés jár neki.
10/10
Gabriella54 2010 aug. 05. - 16:25:21 10/10
Sajnos - és ez több, mint szomorú :(
10/10
Gabriella54 2010 aug. 05. - 15:59:48 10/10
Hát ez az! Hagyjuk is ezt a csontot a többieknek - csak mindig úgy felháborít, ahogy elõ-elõveszik ezt a témát...
10/10
Gabriella54 2010 aug. 05. - 11:38:54 10/10 Előzmény Kulipintyo88
Nem vagyok belé szerelmes, csak nagyra értékelem a munkásságát.
Amúgy valld be õszintén: ismerve Hollywood-ot, te elengedted volna egyedül a 13 éves lányodat? Ugye hogy nem? Ráadásul a kislány már nem is volt szûz!
Nem mondom, hogy ártatlan, nem is lehetne ezt mondanom, de nézzük már meg a másik fél felelõsségét is!
Hadd kérdezzem meg, hogy ezt a csontot meddig fogjuk még rágni?
mulao 2010 júl. 16. - 18:09:57
Igaziból nem tudom arra mit mondjak, hogy megerõszakolta azt a kislányt, bár már az a felnõtt, családos nõ kérte, hogy hagyják békén ezt az ügyet. Persze nem helyeselem. Rendezõként nem tartom rossznak.
10/10
Noncika 2010 júl. 16. - 13:53:54 10/10
Nagyon jó rendezõ, az egyik kedvenc:)A Rosemary gyermeke, Tess, A zongorista mind kitünõ film, de még sorolhatnám! És szerintem elég szánalmas, hogy itt egyesek a mostani pedofil botránya miatt szavaztak 1-sel rá. Amúgy is úgy tudom, hogy nem erõszak történt, a csaj benne volt a dologban...
Összes hozzászólás