Személy

Weszely Ernő

előadó, közreműködő, zene
Született: 1953. április 10. (71 éves) (Magyarország, Sümeg)

"1953. április 10.-én születtem Sümeg városában. Három éves koromtól kezdve nagyon vonzódom a zenéhez, ezt akkoriban egy Orion típusú rádió és egy lemezjátszó segítette. Négy éves voltam, amikor apám elvitt egy vak kántorhoz Sümegen és ott kezdtem ismerkedni a zongorázás alapjaival. 1959 szeptemberében kezdtem meg iskolai tanulmányaimat a vakok általános iskolájában. Itt 1971-ig tanultam, zenei képzésben is itt volt részem. Azoktól az időktől kezdve a vendéglátóiparban dolgoztam, jobb-rosszabb körülmények között. 1984 szeptemberében a Budapest Ragtime együttes meghívott tagjai sorába, tulajdonképpen ekkor indult el valódi zenészkarrierem. Bejártuk a fél világot, de én mint énekes szólista sikereimre való tekintettel 1986-ban kénytelen voltam kiválni az együttesből. Ezt követően sokat jártam ki külföldre dolgozni, egyedül, egészen 1992-ig. Azóta itthon próbálkozom.

Az utóbbi tíz évben sokat tanultam a digitális hangtechnikát, ebben nagy inspirációt adott, hogy az 1996-ban megjelent Ray Charles lemezen írva vagyon, hogy a keverési munkákat Ray Charles saját maga készítette.

A digitális technika nyújtotta lehetőségek miatt manapság egyre többet gondolok a zeneszerzésre is, mert a hangok világa mindjobban megnyílik előttem és amit a fejemben hallok, azt ki tudom magamból játszani, meg tudom valósítani. Végre akadálymentesen élek, a többi nem számít."

  • 2002
    Elszakítva 5.7 zene zene (magyar dokumentumfilm, 39 perc, 2002)

Hozzászólások