Személy

John Leguizamo

színész, szereplő, író
Született: 1964. július 22. (59 éves) (Kolumbia, Bogotá)

Bogotában született, családjában voltak olasz, Puerto Rico-i és libanoni nagyszülők is. Három éves volt, amikor a családja az USA-ba költözött, a New York Universityn tanult színjátszást. Komikusként kezdte pályáját, éjszakai mulatókban lépett fel, a vásznon a Miami Vice egy kisebb szerepében debütált. A '90-es években már számos komolyabb szerepet kapott, csak néhány a filmjei közül: Csak egy lövésSuper Mario Brothers, Rómeó és Júlia, a Die Hard második része, Egy sorozatgyilkos nyara. 2001-ben feltűnt a Moulin Rouge!-ban Nicole Kidman és Ewan McGregor oldalán, valamint a Négybalkézben Martin Lawrence és Danny DeVito mellett. 2002 óta adja hangját Sidnek, az őslajhárnak a Jégkorszakból. Egyebek mellett szerepelt Az igazság nevében, A porA holtak földje és Az esemény című filmekben, valamint játszott a Vészhelyzet című sorozatban is.

  • 2022
    Vérapó 6.8 színész színész (amerikai vígjáték, akcióthriller, 112 perc, 2022)
  • 2022
    A menü 6.7 színész színész (amerikai horror-vígjáték, 107 perc, 2022)
  • 2022
    The Seville Communion / The Man from Rome színész színész (spanyol-kolumbiai-amerikai thriller, 2022)
  • 2021
    Túlélő 6.7 színész színész (kanadai-magyar-amerikai életrajzi film, 2021)
  • 2021
    Godot-ra várva 10 színész színész (amerikai filmdráma, 180 perc, 2021)
  • 2021
    Encanto 6.8 színész színész (amerikai animációs vígjáték, kalandfilm, 99 perc, 2021)
  • 2021
    Harry Haft 3.0 színész színész (kanadai-magyar-amerikai életrajzi film, 2021)
  • 2021
    Dark Blood 7.0 színész színész (filmdráma, 83 perc, 2021)
  • 2020
    The Night Clerk 6.0 színész színész (amerikai krimi-dráma, 90 perc, 2020)
  • 2019
    Ne játssz a tűzzel 5.3 színész színész (amerikai vígjáték, 96 perc, 2019)
  • 2019
    A Nap is csillag 5.8 színész színész (amerikai dráma, 105 perc, 2019)
  • 2018
    Nancy 9.0 színész színész (amerikai misztikus film, 85 perc, 2018)
  • 2017
    John Wick: 2. felvonás 6.8 színész színész (amerikai thriller, 122 perc, 2017)
  • 2017
    A csőd szélén 5.0 színész színész (amerikai krimi, thriller, 84 perc, 2017)
  • 2017
    Salamander színész színész (amerikai filmdráma, 2017)
  • 2017
    The Hollow Point színész színész (amerikai thriller, 97 perc, 2017)
  • 2016
    Jégkorszak: A nagy bumm 6.5 szereplő szereplő (amerikai családi animációs film, 95 perc, 2016)
  • 2016
    Beépülve: Az Escobar ügy 7.7 színész színész (amerikai krimi, 127 perc, 2016)
  • 2015
    Lehull az éj 5.5 színész színész (amerikai filmdráma, 105 perc, 2015)
  • 2015
    Ifjú bűnök 4.8 színész színész (amerikai dráma, 94 perc, 2015)
  • 2015
    Experimenter 5.3 színész színész (amerikai életrajzi dráma, 90 perc, 2015)
  • 2015
    Csizmás, a kandúr kalandjai 7.4 színész színész (amerikai animációs kalandfilm, 22 perc, 2015)
    • Minimax:
      • péntek (ápr. 19.) 14:30,
      • péntek (ápr. 19.) 15:00,
      • szombat (ápr. 20.) 14:30,
      • szombat (ápr. 20.) 15:00,
      • vasárnap (ápr. 21.) 14:30,
      • vasárnap (ápr. 21.) 15:00,
      • hétfő (ápr. 22.) 14:30,
      • hétfő (ápr. 22.) 15:00,
      • kedd (ápr. 23.) 14:30,
      • kedd (ápr. 23.) 15:00,
      • szerda (ápr. 24.) 14:30,
      • szerda (ápr. 24.) 15:00,
      • csütörtök (ápr. 25.) 14:30,
      • csütörtök (ápr. 25.) 15:00,
      • péntek (ápr. 26.) 14:30,
      • péntek (ápr. 26.) 15:00,
      • szombat (ápr. 27.) 14:30,
      • szombat (ápr. 27.) 15:00,
      • vasárnap (ápr. 28.) 14:30,
      • vasárnap (ápr. 28.) 15:00,
      • hétfő (ápr. 29.) 14:30,
      • hétfő (ápr. 29.) 15:00,
      • kedd (ápr. 30.) 14:30,
      • kedd (ápr. 30.) 15:00,
      • szerda (máj. 1.) 14:30,
      • szerda (máj. 1.) 15:00,
      • csütörtök (máj. 2.) 14:30,
      • csütörtök (máj. 2.) 15:00
  • 2015
    BeSZERvezve 5.6 színész színész (amerikai vígjáték, 100 perc, 2015)
  • 2014
    Pofázunk és végünk 6.0 színész színész (amerikai akció-vígjáték, 99 perc, 2014)
  • 2014
    John Wick 7.2 színész színész (amerikai akcióthriller, 96 perc, 2014)
  • 2014
    John Leguizamo: a gettó bohóca 5.5 szereplő szereplő, forgatókönyvíró (amerikai vígjáték, 92 perc, 2014)
  • 2014
    John Leguizamo: a gettó bohóca 5.5 forgatókönyvíró (amerikai vígjáték, 92 perc, 2014)
  • 2014
    A séf 7.2 színész színész (amerikai vígjáték, 114 perc, 2014)
    • Moziverzum:
      • szombat (ápr. 20.) 05:50,
      • péntek (ápr. 26.) 06:15
  • 2014
    Cymbeline színész színész (amerikai filmdráma, 97 perc, 2014)
  • 2013
    Kick-Ass 2 6.9 színész színész (amerikai-angol akció-vígjáték, 113 perc, 2013)
  • 2013
    Dinoszauruszok - A Föld urai 7.5 színész színész (angol-amerikai-ausztrál családi kalandfilm, 87 perc, 2013)
  • 2012
    Jégkorszak 4. – Vándorló kontinens 7.8 színész színész (amerikai animációs film, 94 perc, 2012)
  • 2012
    A szingli fejvadász 5.4 színész színész (amerikai vígjáték, 92 perc, 2012)
  • 2011
    Jégkorszak - Állati nagy karácsony 8.8 szereplő szereplő (amerikai animációs film, 20 perc, 2011)
  • 2011
    Az igazság ára 8.8 színész színész (amerikai krimi, 118 perc, 2011)
  • 2011
    Pelotero narrátor narrátor (amerikai-dominikai dokumentumfilm, 72 perc, 2011)
  • 2010
    Eltűnések a 7. utcában 6.8 színész színész (amerikai horror, 92 perc, 2010)
  • 2009
    Jégkorszak 3. – A dínók hajnala 8.7 színész színész (amerikai animációs film, 94 perc, 2009)
  • 2009
    Gamer - Játék a végsőkig 6.7 színész színész (amerikai akciófilm, 95 perc, 2009)
  • 2009
    A titkos rend 5.4 színész színész (amerikai thriller, 89 perc, 2009)
  • 2009
    Rage 5.5 színész színész (angol-amerikai filmdráma, 98 perc, 2009)
  • 2008
    Végre karácsony! 6.1 színész színész (amerikai vígjáték, 98 perc, 2008)
  • 2008
    Hatások: John Leguizamo szereplő szereplő (dokumentumfilm, 25 perc, 2008)
  • 2008
    Az esemény 6.4 színész színész (amerikai-indiai-francia thriller, 91 perc, 2008)
  • 2008
    A törvény gyilkosa 7.4 színész színész (amerikai krimi, 97 perc, 2008)
  • 2007
    Szerelem a kolera idején 7.4 színész színész (amerikai romantikus dráma, 133 perc, 2007)
  • 2007
    Otthonkeresőben 8.7 színész színész (amerikai filmdráma, 96 perc, 2007)
  • 2007
    Különleges indíték 7.7 színész színész (amerikai krimi, 96 perc, 2007)
  • 2007
    Kutyaszorítóban 8.3 színész színész (amerikai krimisorozat, 2007)
  • 2007
    The Babysitters színész színész (amerikai filmdráma, 88 perc, 2007)
  • 2006
    Jégkorszak 2. – Az olvadás 8.7 színész színész (amerikai animációs film, 91 perc, 2006)
  • 2006
    Esküvő, rock, haverok 5.3 színész színész (amerikai vígjáték, 98 perc, 2006)
  • 2006
    Alibi - Ha hiszed, ha nem 6.5 színész színész (holland-amerikai vígjáték, 86 perc, 2006)
  • 2005
    Holtak földje 6.8 színész színész (kanadai-francia-amerikai horror, 93 perc, 2005)
  • 2005
    Amerikai álom 6.0 színész színész (amerikai vígjáték, 104 perc, 2005)
  • 2005
    A 13-as rendőrőrs 8.3 színész színész (amerikai-francia akciófilm, 109 perc, 2005)
  • 2004
    Cronicas 6.5 színész színész (mexikói-ecuadori thriller, 108 perc, 2004)
  • 2003
    A verhetetlen 5.5 színész színész, rendező, író (amerikai filmdráma, 88 perc, 2003)
  • 2003
    A verhetetlen 5.5 rendező (amerikai filmdráma, 88 perc, 2003)
  • 2003
    A verhetetlen 5.5 író (amerikai filmdráma, 88 perc, 2003)
  • 2002
    Jégkorszak 9.1 színész színész (amerikai animációs film, 81 perc, 2002)
  • 2002
    Gyújtópont 6.0 színész színész (amerikai krimi-dráma, 87 perc, 2002)
  • 2002
    Cikkcakk 7.2 színész színész (amerikai filmdráma, 101 perc, 2002)
  • 2002
    Birodalom 6.3 színész színész (amerikai krimi, akciófilm, 99 perc, 2002)
  • 2002
    Az igazság nevében 8.1 színész színész (amerikai akciófilm, 108 perc, 2002)
  • 2002
    A por 7.6 színész színész (amerikai vígjáték, 101 perc, 2002)
  • 2001
    Négybalkéz 7.9 színész színész (amerikai vígjáték, 99 perc, 2001)
  • 2001
    Moulin Rouge! 8.6 színész színész (amerikai-ausztrál zenés dráma, 127 perc, 2001)
  • 2000
    Az Ezeregy éjszaka meséi 9.1 színész színész (amerikai kalandfilm, 175 perc, 2000)
  • 1999
    Egy sorozatgyilkos nyara 6.6 színész színész (amerikai filmdráma, 142 perc, 1999)
  • 1998
    Halott gengszterek 7.3 színész színész (amerikai vígjáték, 85 perc, 1998)
  • 1997
    Spawn - Az ivadék 6.7 színész színész (amerikai akciófilm, 97 perc, 1997)
  • 1997
    Kíméletlen kaméleon 5.5 színész színész, író (amerikai vígjáték, 84 perc, 1997)
  • 1997
    Kíméletlen kaméleon 5.5 író (amerikai vígjáték, 84 perc, 1997)
  • 1996
    Tűzparancs 7.6 színész színész (amerikai akciófilm, 134 perc, 1996)
  • 1996
    Rómeó és Júlia 7.9 színész színész (amerikai filmdráma, 120 perc, 1996)
    • AMC:
      • szombat (ápr. 27.) 07:15
  • 1996
    A rajongó 8.1 színész színész (amerikai thriller, 112 perc, 1996)
  • 1995
    Wong Foo, kösz mindent! - Julie Newmar 7.3 színész színész (amerikai vígjáték, 109 perc, 1995)
  • 1995
    Pirománc 7.5 színész színész (amerikai romantikus film, 96 perc, 1995)
  • 1993
    Super Mario Brothers 5.0 színész színész (angol-amerikai sci-fi kalandfilm, 100 perc, 1993)
  • 1993
    Carlito útja 9.1 színész színész (amerikai krimi, 145 perc, 1993)
  • 1993
    Night Owl színész színész (amerikai horror, 77 perc, 1993)
  • 1992
    Suttogások a sötétben 8.0 színész színész (amerikai thriller, 102 perc, 1992)
  • 1991
    Utcakölykök 8.3 színész színész (amerikai filmdráma, 85 perc, 1991)
  • 1990
    Revans 8.1 színész színész (amerikai krimi, 124 perc, 1990)
  • 1990
    Az utcai vadász 4.6 színész színész (amerikai akciófilm, 95 perc, 1990)
  • 1989
    A háború áldozatai 8.2 színész színész (amerikai háborús filmdráma, 113 perc, 1989)
  • 12
    Vészhelyzet 8.3 színész színész (amerikai drámasorozat, 45 perc, 12)
  • Waco: Madman or Messiah színész színész (angol-amerikai ismeretterjesztő műsor)
  • The Power 5.0 színész színész (amerikai drámasorozat)
  • Tin Soldier színész színész (akcióthriller)
  • Critical Thinking rendező rendező, színész (amerikai filmdráma, 117 perc)
  • Critical Thinking színész (amerikai filmdráma, 117 perc)

Hozzászólások

10/10
nikato 2020 aug. 16. - 18:30:06 10/10
Nagyon jó színész! Vészhelyzetben is favorit karakter volt!
mulao 2010 máj. 29. - 11:17:07
Õ már a vége felé, olyan 12.-13. évadban lehetett.
Én is bírtam a 13-as rendõrõrsben, nemrég meg a Porban láttam, szerintem nagyon jól játszott.
10/10
Ili65 2010 máj. 29. - 09:51:33 10/10 Előzmény mulao
A Vészhelyzet melyik évadában játszott? Nem láttam mindet, kb. az elsõ nyolcat. Én a 13-as rendõrörsben kedveltem meg,azóta érdekelnek a filmjei.
mulao 2010 márc. 25. - 11:19:01
Ja, pasinak is jó.:)
mulao 2010 márc. 25. - 11:18:34
Én a Vészhelyzetben bírtam, meg egypár filmjében. Szerintem is jó színész, az év színésze is lett (nem tudom melyik évben, bár tavaly lehetett) az ALMA Award's-on is.
civil 2009 aug. 15. - 21:54:48 Előzmény neugassaman
Egyik legjobb és egyben legalulértékeltebb színész.
10/10
rockqueen 2009 jan. 02. - 11:54:43 10/10
Tegnap láttam a Nevem Earl-ban. Tök bírtam abban is. Mindig mások gatyáját akarta.:D
offtopic
neugassaman 2009 jan. 01. - 23:58:20 Előzmény maximus
Ahhoz képest hogy mennyi filmje van, és kép alapján felismertem rögtön, a neve elsõre nem mondott semmit.
10/10
rockqueen 2008 jún. 17. - 00:16:57 10/10
Eredeti címe: Kill Point. Ez egy sorozat, amit nemrégiben adtak a TV2-ön. A másik fõszereplõje Donnie Wahlberg.
10/10
rockqueen 2008 jún. 16. - 15:06:20 10/10 Előzmény maximus
Szerintem is jó színész. A Kutyaszorítóban nagyon jó volt, viszont a Vészhelyzetzetben egy kicsit fura volt, de nem mondanám, hogy rossz.
maximus 2008 márc. 17. - 14:52:25
Nagyon nagyot alakított a Holtak Földjében és a Kutyaszorítóban.Jó színész.