Színház

Alexandrov

táncelőadás, 2015.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Az Alexandrov a világ legismertebb és legelismertebb katonai ének- és táncegyüttese.

Az együttes 120 főből áll, amelyet egy férfikórus, egy zenekar és egy táncegyüttes alkot. A zenék a mindannyiunk által kedvelt orosz népi dallamok egyvelege, amelyek mindenhol a világon óriási népszerűségnek örvendenek. Az együttes exkluzív koncertjei jól mutatják, hogy a kommunizmus bukása közel sem elég ahhoz, hogy az egykori Vörös Hadsereg kórusa világhírűvé váljon. Amellett, hogy az Alexandrov a jelenlegi orosz vezetés egyik kedvence, az együttes vatikáni koncertje után anno elnyerte II. János Pál pápa tetszését és áldását is. Sőt az Alexandrov beteljesítette az egykori kommunista vezetés álmát, hiszen bevette a nyugat legféltettebb erődjét, a brüsszeli NATO központot is. Ott adott, óriási sikert hozó koncertjükkel megmutatták, hogy a zene képes összekötni olyan világokat is, amik egyébként semmiképp sem találkozhatnának. Ebből nem maradhat ki a magyar közönség sem, hiszen az Alexandrov nemsokára egy kihagyhatatlan budapesti koncerttel kedveskedik az érdeklődőknek. Az együttes alapítója Alexander Alexandrov, aki 1926-ban gondolt egy nagyot és létrehozott egy férfikórust, amely a legnépszerűbb dalokat adta elő szerte a Szovjetunióban méghozzá templomokban. Fia Boris Alexandrov apja halála után vette át az együttes vezetését és 1946-tól egészen 1987-ig igazgatta a kórust. Az évek során persze ez az együttes is újított és bővített. Egyes estéken csatlakozott egy két női szólista is, míg végül kialakult a végleges verzió, amely most már férfi és női szólóénekesekkel kiegészülve szórakoztatja a közönséget. Persze ahhoz, hogy egy ilyen létszámot felvonultató produkció jól tudjon működni, szükséges egy erős vezető is. A zenészeket 1987 óta már az a Raevszkij professzor vezényli, akinek érdemeit a mellén díszelgő rengeteg kitüntetés is jelzi, melyek húzóereje miatt valószínűleg kénytelen tőkesúllyal a nadrágjában fellépni a neves karmester. Természetesen a zenekar sem hiányozhat egy ilyen kórus mögül. Így kiválogatva a legjobbakat immáron zenészek is kísérték az énekeseket még nagyobb show-t generálva ezzel. Ma már ez az egyetlen olyan együttes, ahol megtalálhatóak az eredeti autentikus orosz hagyományos hangszerek, mint a balalajka, a domra, a Baján, a nagybőgő, fafúvós, rézfúvós és ütőhangszerek. Ahhoz, hogy feltegyük az I-re a pontot, már csak táncművészekre volt szükség és hol lehet megtalálni a legjobb balett művészeket a világon? Hát Oroszországban. Az együttes népszerűsége és profizmusa megkövetelte, hogy a táncosok terén is a legjobb színvonalat nyújtsa, így az Alxandrov együttes táncművészei egytől egyig a legjobb iskolákban végzett szakmailag magasan elismert művészek. Az ő tolmácsolásukban láthatjuk a Matróz táncot, a Kozák táncot, de természetesen eredeti orosz autentikus táncokat is mutatnak majd nekünk a kiváló művészek. Az Alexandrov népszerűségének receptje nagyon egyszerű. Végy egy tökéletes zenekart, tegyél mellé kiváló zenekart és fűszerezd meg a legjobb táncművészekkel.

Az Alexandrov Együttes arra is ékes bizonyíték, hogy egy megkérdőjelezhetetlen művészeti produkció képes a történelem legszörnyűbb viszontagságait és fordulatait is átvészelni. Az egykori Szovjetunióban alapított együttes mára már felzárkózott Oroszország legismertebb nevezetességei közé. Ha a világ bármely pontján megkérünk valakit, hogy szedje össze az első öt dolgot, ami Oroszországról eszébe jut, akkor a listán az Ermitázs és a Vörös tér mellett az Alexandrov Együttes is helyet kap.

A(z) SYMA Sport- és Rendezvényközpont (BOK) előadása

Bemutató időpontja:

Hozzászólások