Színház

János vitéz

előadás, 2016., 6 - 14 éves kor között

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Folytatva és megújítva a 2013-ban elindított iskolaszínházi programot, mikor Madách Imre Az ember tragédiája került színre hasonló elgondolás szerint, most Petőfi Sándor örökbecsű elbeszélését, a János vitézt állítja színpadra tíz ferencvárosi iskola, több, mint száz általános és középiskolás diák és felkészítő tanáraik alkotó együttműködésében.

Az idei projektben a Kosztolányi Dezső Általános Iskola, a Novus Gimnázium, a Puskás Tivadar Távközlési Technikum, a Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium, a Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnázium, a Harsányi János Szakközépiskola, a Bakáts Téri Ének-Zenei Általános Iskola, a Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola, a József Attila Általános Iskola, s a Telepy Károly Általános Iskola és Gimnázium vesz részt.

A János vitéz zseniális verses meséje - ilyet írni a legnagyobbaknak is csak egyszer sikerül - a ferencvárosi fiatalok friss, mai értelmezésében és Lázár Balázs színművész, a Ferencvárosi Pinceszínház irodalmi referensének összerendezésében, valamint Szabó-Gyenes Szilvia koordinálásában egy változatos és színes előadás ígéretével kecsegtet.

A(z) Ferencvárosi Művelődési Központ előadása

Hozzászólások