Színház

Mellékhatás

színmű, magyar, 2016.

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

Lucy Prebble a kortárs angol drámairodalom kiemelkedő és elismert szerzője. Mellékhatás (The Effect) című darabját 2012-ben hatalmas sikerrel mutatta be a Londoni Nemzeti Színház, és még abban az évben megnyerte a legjobb drámának járó kritikusok díját.

A darab egy hétköznapinak induló egyszerű gyógyszerkísérletről szól, ahol egy új depresszió elleni szert tesztelnek. A kísérlet résztvevői arra vállalkoznak, hogy némi díjazás fejében heteken át, a világtól elzárva, szigorú megfigyelés alatt szedik az új gyógyszert, vagy annak placebóját.

Két huszonéves kísérleti alany, Connie és Tristan között már az első napokban forrni kezd a levegő, de senki nem tudja, hogy a két fiatal egyre fokozódó érdeklődése egymás iránt, a kórházban kibontakozó titkos szerelmük valódi vonzalom-e, vagy csak az új antidepresszáns mellékhatása. Azt se lehet tudni, melyikük kap placebót, és melyikük valódi gyógyszert. Connie és Tristan szeretnének kiigazodni ebben az érzelmi zűrzavarban, és szeretnének bízni a saját érzéseikben, meg persze a másikéban is, de ez csak úgy lehetséges, ha kézbe veszik a kísérlet irányítását.

A helyzetet bonyolítja, hogy a vizsgálatot a zárkózott, és meglehetősen labilis lelkiállapotú pszichiáternő, Lorna James vezeti, aki nem hiszi, hogy a depresszió egy agyi kémiai folyamat zavarának eredménye lenne, így abban sem hisz, hogy tablettákkal gyógyítható lenne az. Főnöke, Toby viszont azt vallja, hogy mindenre van gyógyszer, csak meg kell találni a megfelelő összetételű pirulát. Lorna a két fiatal kapcsolatában lehetséges veszélyforrást, érzelmi összeomlást lát, Toby viszont a váratlan eredménytől, a "pozitív" mellékhatástól áttörési lehetőséget és pénzt remél: hiszen ha ilyen heves érzelmeket képes kiváltani az új szer, lehet, hogy megtalálták a szív potencianövelő szerét.

Lucy Prebble lebilincselően szórakoztató és elgondolkodtató drámája a tudományos objektivitást állítja szembe az emberi szív és agy rejtelmeivel, a tiszta számokat és adatokat az érzéseink kuszaságával, kiismerhetetlenségével.

"A THE EFFECT című színdarabot először 2012 november 13-án mutatták be a londoni Nemzeti Színházban, Rupert Goold rendezésében és a Headlong Theatre Company-val koprodukcióban.

A Színdarabot Magyarországon a Theatrum Mundi Színházi és Irodalmi Ügynökség képviseli"

A(z) Rózsavölgyi Szalon Arts & Café előadása

Bemutató időpontja:

2016. szeptember 16., Rózsavölgyi Szalon Arts & Café

Stáblista:

Hozzászólások