Kattintson a képre!

"Kiállításunkon látogatóinknak bemutatjuk a fűtés rövid történetét, a szombathelyi távhőszolgáltatás kialakulásának főbb állomásait. Vendégeink szemügyre vehetnek olyan, korábban használatban levő tárgyakat és gépezeteket, mint a gázfogadó, a gázégő vagy a szivattyúk, megismerkedhetnek ezek funkciójával és feladatával a hőszolgáltatásban. Ezen kívül egy élethű rekonstrukció segítségével végigkövethetik, hogyan jut el lakásaikba a felmelegített víz. Elsötétített bemutatótermünkben rövidfilmeket, képgyűjteményeket tekinthetnek meg. A kiállított tárgyak bemutatásán és a távhőszolgáltatás megismertetésén kívül interaktív lehetőségeket is biztosítunk vendégeink számára. A bejáratnál kedves látogatóink saját kezűleg, gomb megnyomásával segíthetik a látogatószámlálást, melyet egy képernyőn ők maguk is figyelemmel kísérhetnek.

A kisebbekről és a tréfás kedvű nagyobbakról sem feledkeztünk meg: a gyermekek mágneses puzzle-lal játszhatnak, vendégeink fotóparaván mögé bújva válhatnak a hatalmas gépek működtetőivé, így a távhőszolgáltatás mozgatórugóivá. Kisgyermekes családok fogadására is felkészültünk, a kicsik számára alkotósarkot alakítottunk ki, ahol puha párnákon pihenve készíthetnek szebbnél szebb rajzokat. A kész műveket magukkal vihetik, de akár a látogatóközpont falán is elhelyezhetik, hogy így mások is megcsodálhassák azokat a későbbiekben. A tárlat sosem látott részletességgel mutatja be a távhőszolgáltatást. Egyedülálló, hiszen nem csak vitrin mögött láthatóak a tárgyak, berendezések, hanem minden testközelből érzékelhető, megfogható. A megtapasztalt élmények szemléletes módon közvetítik a látogató számára a távhőszolgáltatás mindennapi hátterét. Felnőttek és gyerekek számára is páratlan élményt nyújthat a kiállítás."

A látogatók előzetes bejelentkezést követően tekinthetik meg a kiállítást.

Az ajánló betöltése folyamatban...