Robert Mapplethorpe kiállítása

Leírás

A kortárs fotográfia világhírű alakja, Robert Mapplethorpe (1946-1989) otthonosan mozgott a konvenciók és a lázadás, a klasszicizmus és a nonkomform kultúrák által meghatározott területen, ahol minden kép a megharcolt identitások dokumentuma, egyszersmind társadalmi és művészeti viták kezdeményezője és lenyomata.

A budapesti Ludwig Múzeum kiállítása Robert Mapplethorpe közel kétszáz munkáját mutatja be, korai polaroid képeitől az utolsó évekig. A Magyarországon első alkalommal látható, nagyszabású tárlat a New York-i Robert Mapplethorpe Foundation-nel együttműködésben született.

Mapplethorpe nem készült fotográfusnak. Korai kollázsaihoz és talált elemeket felhasználó oltárszerű installációihoz magazinfotókat használt, ezek célzatosabbá és tökéletesebbé tételéhez kezdett el maga is fényképezni. Közvetlen környezete és személyes vágyai, a New York-i alternatív körök, saját homoszexuális identitása, a szexualitás nem hagyományos formái, s az ekörül szerveződő közösségek meghatározó témái lettek. A hetvenes évek New Yorkja az egymásba érő szubkultúrák, a szexuális szabadság, a poszt-pop és a rock-and-roll nagy olvasztótégelye volt. Andy Warhol és holdudvara, a Factory, filmjeinek és életművészetének szupersztárjai, vagy a legendás Chelsea-hotel lakói egyaránt Mapplethorpe környezetéhez, művészetének inspirálóihoz és közönségéhez tartoztak.

Legbensőségesebb sorozatát, a törékeny és kiszolgáltatott szépséget a maga egyszerűségében bemutató portréit egykori élettársáról, az énekes-költő Patti Smithről készítette; az egymás iránti megértés és elfogadás mindkettőjük életét és művészetét végigkísérte. Fiatalon, 1967-ben ismerkedtek meg, amikor a művészet még mindkettejük életében csak vágy és lehetőség volt, realitását együtt kezdték megtapasztalni; a közös évek úgy a művészi munka, mint a társadalmi szerepek terén vízválasztó jellegűek voltak mindkettőjük számára.

A tökéletes kép a tökéletes testet kereste: fekete férfiakról, testépítő nőkről és szinte szigorúnak tűnő virágokról készített felvételei mintha ugyanazt az egy képet fogalmaznák meg újra és újra. Szinte mindig műteremben dolgozott, leginkább fekete-fehérben, az idő előrehaladtával egyre határozottabb tónusokkal. Képeinek egységes háttere és a formák egyensúlya kiszakítja az ábrázoltat a saját valóságából, és áthelyezi a fénykép időtlen, zárványszerű terébe. Szoborszerűen szép, minden részletében megkomponált képei a klasszikus fotográfiai hagyomány folytatói és megújítói. Klasszicizmusuk azonban nem tette érinthetetlenné ezeket a képeket a kritika számára: témái és bemutatási módjuk egyaránt vitákat gerjesztett. A szexuális témák ingerültséget váltottak ki, a testrészek és torzók szoborszerű szépségét, a fekete férfitesthez fűződő szexuális sztereotípiákat és a testek tárgyiasulását a kritika nem tette egymástól elválaszthatóvá.

Halála után nem sokkal az Egyesült Államok kortárs művészetének egyik legemlékezetesebb vitája bontakozott ki képei körül. 1989-ben a washingtoni Corcoran galéria a "The Perfect Moment" (A tökéletes pillanat) című kiállítás által generált kultúrpolitikai vitákra hivatkozva törölte programjából azt a már meghirdetett tárlatot, melynek számos elgondolkodtató képét a konzervatív jobboldal erkölcstelennek, közízlést rombolónak ítélt. A hosszan tartó, hisztérikus és abszurd kommentárokkal egyaránt tarkított vita rendőrségi akcióig és a következő, a Cincinatti-i kiállítóhely perbe fogásáig hevült. Az intézményt végül minden vád alól felmentték, de az eset azóta is a cenzúra (ez esetben sikertelen) működésének kiemelkedő példája, amelynek tanulságai nem szűnnek meg aktuálisak maradni.
2012. május 25. (péntek) - szeptember 30. (vasárnap)