(Budapest, acb Kortárs Művészeti Galéria - május 11. - június 1.)
Mátrai Erik festőként végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetemen 2004-ben, azonban már diplomamunkája is egy videoinstalláció volt, s azóta született alkotásaira is a médiumokkkal való kísérletezés jellemző. Porticus című kiállítása egyetlen hatalmas, a kiállítóteret teljesen betöltő fényinstalláció. A sötét, füsttel teli térben egy fénypászmákból kialakított virtuális oszlopcsarnok látható. Az oszlopcsarnok beosztása és arányai az ókori templomépítészet hagyományát idézi.
(Szeged, Móra Ferenc Múzeum - május 11. - június 24.)
Veterán kerékpár-paradicsommá alakult a Móra Ferenc Múzeum: a bejárati csarnoktól kezdve az emeleti kupolán át egészen a kiállítótérig várják a bicikli-különlegességek az érdeklődőket. A legkorábbi darabok nem csak fémből, hanem fából és bambuszból is készültek. Igazi különlegesség a "Csontrázóként" emlegetett 1860-as öntöttvas gép, melyet súlya miatt komoly erőfeszítésbe került megmozdítani.
(Budapest, Sterling Galéria - május 24. - június 8.)
Piros Pünkösdöt ezer éve virággal köszöntik Európa sok országában. A Sterling Galéria 2012. május 24-én nyíló Virágok Világa - Világok Virágai című kiállitásán a legnevesebb hazai designékszerészek mutatják be az ünnep ihlette legfrissebb tárgyaikat. A június 8-áig nyitva tartó kiállításon olyan neves külföldi mesterek tárgyait is megcsodálhatja a közönség, mint Philiph Sajet, Fritz Maierhofer, Marta Mattsson, Denise Julis Reyton, Li-chu Wu és Perta Zimmermann.
(Székesfehérvár, Szent István Király Múzeum - május 19. - augusztus 26.)
Az ördög a DNS-ben című válogatás több mint 100 munkát vonultat fel Győrffy Lászlótól a gyerekkori rajzoktól a legfrissebb művekig, miközben főleg az utóbbi öt év programjára fókuszál, amelyet a provokatívabb hang mellett az egyre több médium (grafika, festészet, szobrászat, installáció) párhuzamos használata jellemez.
Jégszakadás - A klímaváltozások hatásai Grönlandon
(Budapest, Néprajzi Múzeum - április 17. - núnius 24.)
A Dán Kulturális Intézet szervezésében megvalósuló kiállítás a klímaváltozást úgy mutatja be, ahogy azt az Ilulissatban lakók megélik, az Unesco világörökség listáján szereplő híres fjord közelében. Egy 2010-es interjúkon alapuló kutatás meggyőzően kimutatta, hogy a jövő legnagyobb veszélyét a klímaváltozás és a természeti források kizsigerelése hordozza.
(Budapest, Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház - május 10. - június 17.)
A kiállítás kortárs magyar fotográfia két jelentős alkotói bázisa a Magyar Fotóművészek Szövetsége fiatal generációja és a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója alkotóinak legújabb munkáiból mutat be válogatást. A kiállításon melynek kurátora Kincses Károly fotómuzeológus, 23 alkotó 144 munkája látható.
A világ élvonalában - XXX. Magyar Sajtófotó Kiállítás
(Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum - március 24. - május 20.)
A Magyar Újságírók Országos Szövetségével és a Magyar Nemzeti Múzeummal közös program. Jubileumi, 30. évfordulójához érkezik a Magyar Sajtófotó Kiállítás, amely az egyetlen olyan kiállítás Magyarországon, amely ilyen hosszú időt élt meg. Nem véletlenül.
(Budapest, Platán Galéria - március 28. - május 18.)
A Kertemlékezet a családi kert elvesztése által inspirált projekt, amely a gyökerek kereséséről szól. A művész egy személyes, családi élményét dolgozza fel, gyermekkora mitológiájához tér vissza. Amikor Katarzyna Majak úgy döntött, hogy a szülői háztól távol, Varsóban szeretne letelepedni, édesapja, hogy támogassa lakásvásárlását, eladta szeretett kertjét. Ezt a traumát dolgozza fel Majak. Egy olyan kert történetét meséli el, amely a valóságban már nem létezik, de benne tovább él.