|
| Kattintson a képre!
|
|
Palota Színházi Játékok
Sümeg -
(2012. június 30.
- 2012. augusztus 18.) Web: www.pannonvarszinhaz.hu
Az egész nyarat átölelő fesztivál az idei évben már nyolc estén várja közönségét a közelmúltban felújított, barokk Püspöki Palota udvarán.
Rátosi Ferenc, Sümeg polgármestere a veszprémi sajtótájékoztatón elmondta, régi a kapcsolat a Pannon Várszínházzal. Évekkel ezelőtt várszínházi keretek között működtek már együtt. A városvezető külön örömét fejezte ki, amiért a tavalyi évben Vándorfi László megkereste és felajánlotta Sümegnek - színházat hozna a városba. "Meggyőződésem, hogy nagyon sokat tett az együttműködés városunk kultúrájához és turizmusához is" - mondta Rátosi Ferenc. Megjegyezte, a tavalyi évben voltak vendégek, akik 200-300 kilométerről érkeztek a Palota Színházi Játékok hírére. És ha már eljöttek megnézni egy színházi előadást, ellátogattak a várba, megnézték a Püspöki Palotát, a kiállításokat, sőt sokan maradtak is néhány éjszakát Sümegen. "A kulturális sorozat jelentősen megnövelte településünk idegenforgalmát, ezen keresztül a bevételeinket is - fogalmazott a polgármester.
Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgatója igazi ékszerdoboznak nevezte Sümeget. Megjegyezte, az utóbbi években annyit feljlődött a város, hogy a felújítási munkálatok után páratlan szépségű turistaközponttá nőtte ki magát a barokk település. Történelmi belvárosa felveheti a versenyt bármely európai kisvárossal - mondta a színházigazgató. Emlékeztetett 2011-ben hét előadást játszott itt a teátrum, amelyet az idei évben még eggyel megtoldanak.
A Palota Színház Játékok kulturális színházi fesztivál június 30-án kezdődik majd, a Börtönmusical Veszprém megyei premierjével. Júliusban négy előadást játszanak a sümegi helyszínen: Július hatodikán az első magyar musicalként ismert, Déry Tibor művén alapuló, nagysikerű Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című művet, majd július 13-án ősbemutatónak ad otthont Sümeg. Ahogy Vándorfi László fogalmazott, a Monte Cristo Grófja egy a regényen alapuló, de új mű, mely illeszkedik Sümeg történelmi belvárosához, ráadásul az új adaptáció igazi magyar bemutató. Július 21-én a Pannon Várszínház Sümegen mutatja be először a Valahol Európában című, minden idők legsikeresebb magyar musicalét - amelyen nagyon komoly érdeklődésre számítanak. Július végén a 60-as, 70-es, 80-as évek zenéjéből készült játék, a Tánc-dal-fesztivál lesz látahtó, melyet augusztus 4-én a Dzsungel könyve követ, új szereposztásban. Kékesi Gábor főszereplésével. Augusztus 10-én a családoknak szeretnének kedvezni a Padlással, mely szinte levehetetlen a műsorról, a közönség minden évben visszaköveteli. A fesztivál augusztus 18-án zárul a Made in Hungáriával - mely Fenyő Miklós aranykorát idézi meg. A jegyárak igazán kedvezőek - mondta Vándorfi, hozzátéve, hogy aki bérletet vásárol az összes előadásra, az még kedvezőbb áron nézheti meg az előadásokat.
|