Színház

Rozsda lovag

mesemusical, magyar, 2013.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A népszerű Rozsda lovag végre színpadon! Kalandos mese-musical a Csodalények Erdejének mélyéről, Páncélvárból, ahol a Rozsda lovag Koksszal, a több ezer éves sárkánygyerekkel, és Szélvésszel, a talpraesett várkisasszonnyal él.
Zenekar: Cserta Gábor, Kovács Gergő, Kovács Zsolt, Réti Anikó, Ruff Tamás

Két szög, három csavar, négy irodakapocs és... egy Rozsda lovag!
A Rozsda lovaggal jön Szélvész várkisasszony és a beszélő süvege, Koksz, a sárkány, Nyivák, a vérfarkas, és más csodalények. Jörg Hilbert írta és rajzolta, Felix Janosa pedig hangszerelte azt a népszerű musicalkönyvet, amelyet - Magyarországon először - a Vörösmarty Színház is bemutat, mégpedig egy kalandos mese-musical formájában. A Rozsda lovagot Bozsik Yvette rendezi.

"Anyaként nagyon fontos számomra, hogy a gyermekeimnek élményt tudjak adni. Ebbe pedig beletartozik a színház is, sőt, úgy érzem, a színházra való nevelést nem lehet elég korán kezdeni. Sok gyerekdarabot rendeztem már több korosztály számára, még csecsemőelőadást is. Szerintem egy jó gyerekelőadásnak látványosnak kell lennie, sok-sok történéssel, követhető dramaturgiával. Egy musical pedig mindig jó lehetőség arra, hogy a tánc, az ének, az élőzene és a szöveg együtthatása megadja a játék ritmusát, energiáját" - véli az előadás rendezője, Bozsik Yvette.

A(z) Bozsik Yvette Társulat előadása

Bemutató időpontja:

2013. január 20., Bozsik Yvette Társulat

Stáblista:

Szereplők

Rozsda lovag
Szélvész várkisasszony
A várkisasszony beszélő süvege
Koksz (a sárkány)
Fagylaltárus
Cirkuszigazgató
Nyivák (a vérfarkas)
Fokhagyma Gerezd gróf (vámpír)
Hasbeszélő

Alkotók

Hozzászólások