Sok kis éji zene - avagy a gyermek Mozart kalandjai



MISKOLCI CSODAMALOM BÁBSZÍNHÁZ előadása

Rendező: Majoros István

Színész:
Heiszmann Ildikó
Juhász Judit
Tari Edit
Láng Bernadett
Károlyi Szabolcs
Oláh Tibor

Bábok: Máger Ágnes, Végvári Zsófia
Díszlettervező: Máger Ágnes, Végvári Zsófia
Ismertető:

Mozartot 1762 októberében, Bécsben mutatták be Mária Terézia császárnénak. Az eseménynél jelen volt a császárné lánya, Mária Antónia hercegnő, a későbbi tragikus sorsú francia királyné is, akinek Mozart ott helyben megkérte a kezét. A hercegnő ekkor hétéves volt, Mozart hat. A gyermekkor telve van csodákkal. Csakhogy Mozart csodagyerek volt, aki napközben nem ért rá a gyermekkor csodáival foglalkozni. Ezt legfeljebb éjszaka, álmában tehette meg. És meg is tette. Mihelyt álomba szenderült, átélte mindazt a sok csodálatos dolgot, amit a hatéves kisfiúk általában ébren szoktak eljátszani. Az előadás a gyermek Mozart álombéli kalandjait meséli el. Amikor megjelentek neki a gyermekkor mesefigurái: a szépséges hercegkisasszony, a kegyetlen királynő, a jóságos öreg király, a furfangos cselédek, a gonosz török börtönőr. Azok a figurák, akik később, a felnőtt korában írt nagyszerű operáinak halhatatlan szereplői lettek.
Bemutató időpontja: 2009. június 20., Miskolci Csodamalom Bábszínház