Színház

Szutyok

színmű, 1 felvonás, 115 perc, magyar, 2010.

Értékelés:

26 szavazatból
Szerinted?

Akit kevésbé szeretnek, soha sem tudja pontosan, miért is szeretik őt "kevésbé". A világ igazságtalanságát okolja, vagy az emberek érzéketlenségét, holott valójában érzelmi intelligenciájának fejletlensége; önzése és beszűkültsége miatt kerüli őt mindenki. Mert bizony kerülik. Nem szívesen állnak vele szóba. Nem szeretve lenni, pokoli kín. Tekintete összeszűkül, fogát összeszorítja, keze ökölbe szorul. Ilyenkor a legveszélyesebb. Ő, akit kevésbé szeretnek.

A(z) Pintér Béla és Társulata előadása

Bemutató időpontja:

2010. március 29., Pintér Béla és Társulata

Stáblista:

Hozzászólások

István Boromisza 2019 okt. 16. - 10:13:20
1. Erős a gyanúm, hogy ezt a darabot elkészültekor sokkal inkább szánták tragédiának, mint tegnap este, amikor javarészt komédia került színpadra. Tapasztaltam ezt már máskor/máshol is, a magyar rendezők nem mernek elmerülni a tragédiában, ezért itt-ott humort csempésznek bele. Gondolom így hálásabb a közönség. Pedig ez a történet vééégtelenül tragikus. Semmi helye nincs benne a viccelődésnek. 2. Friedenthal Zoltán játéka egysíkú volt, érzelmeit statikus kiabálással fejezte ki, a humort pedig Koltay Róbert-féle ripacskodással. 3. A játékidő kétharmadánál volt egy jókora bicsaklás: Az addig szerethető és kedves Szutykot nagyjából 2 perc alatt "megutálták", érthető és érezhető ok nélkül.
A darab amúgy mindezek ellenére lekötött, egyetértek a korábbi hozzászólókkal, hogy tömény. Hogy ajánlom-e? Igen, mert így is jobb színházi élményeim közé tartozik. Hogy fogok-e rá emlékezni 5 év múlva? Kétlem.
3/10
jetset 2019 ápr. 07. - 19:07:16 3/10
A hiba biztosan bennem van, de én egy összecsapott darabot láttam. Túl sokat akar a darab, így sok szál kidolgozatlan maradt. Hiteltelen jelenetek egymás után, semmi vezérfonal, néhol már ripacskodás.
virata 2014 nov. 24. - 22:02:28
Szerintem meg Szalontay Tünde korunk legnagyobb színésznõje. Mindent el tud játszani: a dívától a kurtizánig, a becsapottól a becsapóig.
Bélának gratulálok, nagyon aktuális, helyes a judíciuma és annak is örülök, hogy történetei mindig vidéken játszódnak. De!!! Hidd el, néha a kevesebb a több. Minek minden problémát egyetlen darabba begyömöszölni? Nem fér be, vagy kilóg, elnagyolttá válik.
8/10
Mandzsi 2012 ápr. 02. - 17:48:44 8/10
mh....nem egy lányregény, az biztos....nyomasztó darab, de jó!!

hihetetlenül megfogja a darab is és a színészek is a karakterek jellemvonásait.....eddig mindössze két elõadást láttam ettõl a társulattól, de mindkétszer napokig bennem maradt a történet és forgattam magamban....
10/10
lászló57 2011 febr. 12. - 00:30:49 10/10
Szamosi Zsófia minden szerepében csodálatos, de ebben az elõadásban rajta kívül is mindenki a helyén van. Nincs kilógó, gyengébb teljesítmény. Az elõadás ritmusa magával ragadó.
10/10
lászló57 2011 febr. 12. - 00:25:47 10/10
Most láttam másodszor, közel egy év után. Talán még érettebb lett az elõadás. Fergeteges.
zimzum1111 2010 okt. 28. - 14:06:15
Remek! Kötelezõ!

Én nem is tudom, mikor láttam ilyen sûrû darabot.
Drámai, korszerû, és úgy marad a hétköznapok felszínén, hogy valami elképesztõen mély.

Igaz. Kiábrándítóan. Mint a világ.
Az alkotás csodálatosan fûzi össze a sorsokat, a hatásokat, a képzeteket és az azokra alapuló tetteket.
A karakterek - az összes (ilyet még nem láttam) - fele jó és fele rossz tulajdonságúak. Minden jó tettet leront egy rossz, és minden rosszaságot felemel valami igazság.
Zavarbaejtõen precíznek látom...
Egy két nap kell megemészteni...

Filmre vele! Hogy kapjon sok díjat! :)
Gabriella54 2010 aug. 08. - 01:42:48 Előzmény csuribuksi
Nyíregyházán is láthatod, a VIDOR Fesztiválon!
Móricz Zsigmond Színház nagyszínpad:

2010. szept. 3. (péntek) – 19.00 és 22.00
Pintér Béla és Társulata, Budapest
Pintér Béla: Szutyok
Rend.: Pintér Béla
Fõsz.: Szamosi Zsófi, Thúróczy Szabolcs, Tóth József
9/10
csuribuksi 2010 máj. 28. - 08:19:06 9/10 Előzmény balna33
Ha Pintér Béla, akkor mindig valami újat, izgalmasat, formabontót láthatunk, most is nagy élmény volt, és még különösen tetszett, hogy nem 70 perces szösszenet, hanem teljes 2 órás darab.
Kiemelem Szalontai Tündét és Túróczy Szabolcsot.
9/10
oszizambo 2010 ápr. 06. - 10:40:35 9/10 Előzmény FElepHánt
Thúróczy Szabolcs
9/10
FElepHánt 2010 ápr. 02. - 12:55:43 9/10
FeHér Elephánt Kulturális Ajánló Portál--------- www.toptipp.hu--------------------- SZUTYOK ------------------ Pintér Béla------------------------------- Szkéné----------- Virágmaszkkal takarja üszkös fogazatát, elgyötört, rideg és csúnya, miközben feltûnõen okos, képzett és tájékozott is. Érzelmeit kimutatni képtelen, hamar kiismeri magát a felnõttek világában, végül a fanatikus eszmehitben, az agresszív manipulációban találja meg igazi énjét. Szamosi Zsófi állami gondozott Rózsikája az elmúlt idõk kiemelkedõ karakter- alakítása: az eltorzított mimika, a furcsa hanghordozás, a kétségbeesett kitörésekben robbanó elfojtott erõszakosság megjelenítése színészi pályafutásának eddigi tetõpontja. Pintér Béla, egyetlen átmeneti megtorpanás után, újra a régi lendülettel találja meg témáit: meddõség, örökbefogadás, cigányellenesség és antiszemitizmus, gárda-jelenség és nyugdíjas-falu a maga ügyeskedõ biogazdájával, na meg természetesen az örök családi, párkapcsolati problémák. A hangvétel komolyabb abban az értelemben, hogy a humor kisebb teret kap, bár az eszméletlen szuggesztivitású Thuróczy Balázs beszólásai így is viharos derültséget keltenek. A szövegkönyv írója remekel a tudálékos fõorvos mondataival is, a zsûritag Regõs János /!!!/ monológjában pedig a kritikusok, mûelemzõk ismert zagyvaságait sikerült összesûrítenie. Mindkét szerepet fantasztikusan el is játssza, különösen az utóbbit, messze elvonatkoztatva a mintaadó személytõl, az általánosítás szinjén alkotva meg a hatalmi helyzetbõl bírálók emblematikus típusát. Átváltozási képességeinél csak a rendezõiek nagyobbak, egyenletes tempóban mozgatja egyre érettebb társulatát, amelyben a régi és új tagok máris tömör egységgé kovácsolódtak. Szakonyi Györk ütõgardon-játékán kívül, lassított futómozgású buszsofõr-férjként, sõt mint nemzetközi színházi guru is kiválóan helytáll, Friedenthal Zoltán most is emlékezetes a fél-értelmiségi fél-sikerember szerepében. A saját gyerekért mindenre képes anya figuráját Szalontay Tünde tölti meg keserû élettapasztalattal, az irodalmi színpad ballada-játékát pedig delejes erejû énekléssel koronázza meg. A szinte gyévuskai szélességûre tágított, shakespeare-i kopárságú színpad /Tamás Gábor/ és a magasban trónoló Kerényi Róbert igen invenciózusos, furulyás, fûzfasípos zenei háttere, új elemként tovább bõvíti a lehetõségeket. Eddigi színészi munkáit meghatványozva, Enyedi Éva, a kis cigánylány Anita megformálásával, kiugró teljesítménnyel rukkol elõ. Nem a jellegzetes hanghordozás, - a tökéletes belsõ átlényegülés teszi maradéktalanul hitelessé, gyarlóságaival együtt szeretetreméltó, nyílt érzelmességével végtelenül szimpatikus. Még a zsigerileg ellenséges parasztemberek szívét is meglágyítja, az egyik gyönyörû jelenetben végül elemózsiájukat is megosztják vele, (úgy, ahogy mindannyiunknak kéne, ha valamilyen korrekt mód lenne erre). Az egyik oldalon a gárdisták fekete martalóc-ruhája, a másikon a roma ösztönösség vöröse... és a tisztítótûz igazságtevõ lángja! - Reménykedjünk.
10/10
balna33 2010 márc. 30. - 14:45:53 10/10
Nagyon tetszett!! Érdemes megnézni! Szamosi Zsófia minden szerepében tetszett eddig is, de ebben lenyûgözõ volt!! Ajánlom nem csak PBest-fanoknak.
9/10
oszizambo 2010 márc. 29. - 22:59:10 9/10 Előzmény _ev_
Végre PB. visszatalált önmagához, a gyökerekhez, és egy két gyengébb dolgozat után ismét maradandót alkotott.
_ev_ 2010 márc. 29. - 10:02:36
Sokat hozzáadott az élményhez, hogy a nyilvános fõpróbán bent ült a kritikus, akirõl a darabbeli karaktert mintázták.
Vagy legalábbis nagyon hasonlított rá :D