Színház

TIKK

színmű, magyar, 2014.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A történet egy gimnáziumi tantestület "stratégiai hosszú hétvégéjét" követi végig az eldugott kulcsos-házba való megérkezéstől a tankerületi igazgató betoppanásáig. Erre az alkalomra csak félig-meddig önszántukból, nagyobb részt központi utasításra került sor, az intézményfenntartó TIKK ugyanis elvárja a gimnáziumtól, hogy a köznevelés átszervezéséhez igazodva alakítsa ki profilját, szakmai hitvallását. A kidolgozandó arculat szerint az iskolák a "kultúra végvárai", hiszen, ahogyan a hivatalos jelszó is megfogalmazza: "A barbarizmust mi állítjuk meg!"

Az eldugott kulcsos-házban az oktatás-nevelés célját és értelmét keresve, tanítási helyzeteket modellezve, csapatépítő és stratégiai tréningek során átbukdácsolva, már-már osztálykirándulásokat megidéző hangulatban közösen eltöltött pár nap az önállóság próbája is: mi történik egy csapat összezárt felnőtt emberrel, ha a gondviselő állam távol van? A helyzet A legyek uráéhoz hasonló, könnyen lehet, hogy a történet kimenetele is. A belső konfliktusok kiéleződése oda vezet, hogy az egyik kolléga a helyzetből kimenekülve nekivág a vadonnak, egy másik, kezdő kolléga a keresése közben tűnik el. A háttérben zajlik egy másik történet is: az igazgatóhelyettes ugyanis olyan sikeresen végzi a tréning dokumentációját, a "lepapírozást", hogy a feltöltött dokumentumokat olvasva fellelkesült tankerületi igazgató is útnak indul, hogy személyesen gratulálhasson a testületnek. Amikor megérkezik, már csak egy utolsó mentő ötletre van idő.

A(z) KB35 Társulat előadása

Bemutató időpontja:

2014. november 15., KB35 Társulat

Stáblista:

Hozzászólások