Személy

Tony Curtis

színész, szereplő, executive producer
Született: 1925. június 3. (Amerikai Egyesült Államok, Bronx, New York)
Meghalt: 2010. szeptember 30. (Amerikai Egyesült Államok, Las Vegas, Nevada)

Tony Curtis eredetileg Bernard Schwartz néven született New Yorkban, családja Mátészalkáról emigrált az Egyesült Államokba. 1943-ban bevonult a haditengerészethez, majd a háború után színészként folytatta pályafutását. Eleinte olyan kosztümös filmekben játszott, mint A tolvaj hercege vagy az Ali baba fia, míg később romantikus történetekben vállalt szerepet. 1959-ben Marilyn Monroe és Jack Lemmon partnereként a Van, aki forrón szereti című világsikerben láthattuk, a film bemutatója után világsztárként ünnepelték.


Humora miatt főként vígjátékokban szerepelt, de a komolyabb hangvételű Spartacusban is remekül helytállt. A televízió aranykorában az 1970-es évek elején Roger Moore társaként a Minden lében két kanál című sorozatban alakított nagypályás amerikai üzletembert. A filmezést később lecserélte a festészetre, művei híres galériákban láthatóak. 2009-ben jelent meg önéletrajzi kötete, a Hollywood hercege.

  • 2011
    Tony Curtis - Hollywood bálványa 9.0 szereplő szereplő (francia dokumentumfilm, 2011)
  • 2011
    Unlawful Killing szereplő szereplő (angol dokumentumfilm, 2011)
  • 2008
    The Jill & Tony Curtis Story színész színész (francia dokumentumfilm, 73 perc, 2008)
  • 2006
    CSI: A helyszínelők 8.8 színész színész (amerikai-kanadai krimisorozat, 45 perc, 2006)
    • Sorozat+:
      • péntek (ápr. 19.) 21:00,
      • péntek (ápr. 19.) 22:00,
      • szombat (ápr. 20.) 15:10,
      • szombat (ápr. 20.) 16:10,
      • szombat (ápr. 20.) 17:05,
      • szombat (ápr. 20.) 18:00,
      • szombat (ápr. 20.) 18:55,
      • vasárnap (ápr. 21.) 15:10,
      • vasárnap (ápr. 21.) 16:05,
      • vasárnap (ápr. 21.) 17:05,
      • vasárnap (ápr. 21.) 18:00,
      • vasárnap (ápr. 21.) 18:50,
      • hétfő (ápr. 22.) 13:10,
      • hétfő (ápr. 22.) 14:10,
      • hétfő (ápr. 22.) 21:00,
      • hétfő (ápr. 22.) 22:00,
      • kedd (ápr. 23.) 13:10,
      • kedd (ápr. 23.) 14:10,
      • kedd (ápr. 23.) 21:00,
      • kedd (ápr. 23.) 22:00,
      • szerda (ápr. 24.) 13:10,
      • szerda (ápr. 24.) 14:10,
      • szerda (ápr. 24.) 21:00,
      • szerda (ápr. 24.) 22:00,
      • csütörtök (ápr. 25.) 13:10,
      • csütörtök (ápr. 25.) 14:10,
      • csütörtök (ápr. 25.) 21:00,
      • csütörtök (ápr. 25.) 22:00,
      • péntek (ápr. 26.) 13:10,
      • péntek (ápr. 26.) 14:10,
      • péntek (ápr. 26.) 21:00,
      • péntek (ápr. 26.) 22:00,
      • szombat (ápr. 27.) 15:10,
      • szombat (ápr. 27.) 16:10,
      • szombat (ápr. 27.) 17:05,
      • szombat (ápr. 27.) 18:00,
      • szombat (ápr. 27.) 18:55,
      • vasárnap (ápr. 28.) 15:10,
      • vasárnap (ápr. 28.) 16:10,
      • vasárnap (ápr. 28.) 17:05,
      • vasárnap (ápr. 28.) 18:00,
      • vasárnap (ápr. 28.) 18:55,
      • hétfő (ápr. 29.) 13:10,
      • hétfő (ápr. 29.) 14:10,
      • hétfő (ápr. 29.) 21:00,
      • hétfő (ápr. 29.) 22:00,
      • kedd (ápr. 30.) 13:10,
      • kedd (ápr. 30.) 14:10,
      • kedd (ápr. 30.) 21:00,
      • kedd (ápr. 30.) 22:00
    • Cool:
      • szombat (ápr. 20.) 05:40,
      • szombat (ápr. 20.) 06:30,
      • szombat (ápr. 20.) 07:25,
      • vasárnap (ápr. 21.) 05:15,
      • vasárnap (ápr. 21.) 06:00,
      • vasárnap (ápr. 21.) 06:55,
      • vasárnap (ápr. 21.) 07:50,
      • hétfő (ápr. 22.) 12:45,
      • kedd (ápr. 23.) 12:45,
      • szerda (ápr. 24.) 12:45,
      • csütörtök (ápr. 25.) 12:45,
      • péntek (ápr. 26.) 12:45,
      • szombat (ápr. 27.) 05:00,
      • szombat (ápr. 27.) 05:45,
      • szombat (ápr. 27.) 06:35,
      • szombat (ápr. 27.) 07:20,
      • vasárnap (ápr. 28.) 05:00,
      • vasárnap (ápr. 28.) 05:45,
      • vasárnap (ápr. 28.) 06:35,
      • vasárnap (ápr. 28.) 07:30,
      • hétfő (ápr. 29.) 12:45,
      • kedd (ápr. 30.) 12:45
    • RTL:
      • hétfő (ápr. 22.) 04:15,
      • csütörtök (ápr. 25.) 02:15,
      • csütörtök (ápr. 25.) 02:55,
      • szombat (ápr. 27.) 03:15
  • 2001
    A bostoni fojtogató nyomában szereplő szereplő (amerikai dokumentumfilm, 120 perc, 2001)
  • 1998
    Stargames színész színész (amerikai sci-fi, 90 perc, 1998)
  • 1997
    Vérdíj 2.: A nagy robbanás 6.3 színész színész (amerikai akciófilm, 97 perc, 1997)
  • 1995
    Halhatatlanok 6.9 színész színész (amerikai akcióthriller, 98 perc, 1995)
  • 1995
    The Celluloid Closet szereplő szereplő (francia-angol-német-amerikai dokumentumfilm, 102 perc, 1995)
  • 1994
    Smokey és a Bandita 6.: Bandita és a szépség 5.0 színész színész (amerikai kalandfilm, 88 perc, 1994)
  • 1993
    Csupaszon New Yorkban 6.3 színész színész (amerikai romantikus vígjáték , 95 perc, 1993)
  • 1993
    Az élő múmia 6.3 színész színész (amerikai horror, 97 perc, 1993)
  • 1992
    Karácsony Connecticutban 7.9 színész színész (amerikai vígjáték, 89 perc, 1992)
  • 1992
    A cselszövés 3.7 színész színész (amerikai krimi-dráma, akciófilm, 92 perc, 1992)
  • 1991
    Elsőrendű célpont 5.9 színész színész (amerikai akciófilm, 90 perc, 1991)
  • 1989
    Tarzan Manhattanben 5.5 színész színész (amerikai kalandfilm, 89 perc, 1989)
  • 1989
    Homár úr a Marsról 5.3 színész színész (amerikai vígjáték, 82 perc, 1989)
  • 1986
    Gyilkosság három felvonásban 7.4 színész színész (amerikai krimi, 94 perc, 1986)
  • 1986
    Balboa: Gazdagok játszótere 5.0 színész színész (amerikai filmdráma, 93 perc, 1986)
  • 1985
    A színésznő és a relativitás 5.3 színész színész (angol dráma, 105 perc, 1985)
  • 1983
    Psycho 2 7.7 executive producer executive producer (amerikai thriller, 113 perc, 1983)
  • 1981
    A milliókat érő arc 5.0 színész színész (amerikai filmdráma, 94 perc, 1981)
  • 1980
    Zálogocska 8.6 színész színész (amerikai vígjáték, 103 perc, 1980)
  • 1980
    Agatha Christie: A kristálytükör meghasadt 8.3 színész színész (angol krimi, 105 perc, 1980)
  • 1978
    Sextett 6.1 színész színész (amerikai vígjáték, 91 perc, 1978)
  • 1978
    Gáz van, jövünk! 3 színész színész (amerikai vígjáték, 102 perc, 1978)
  • 1978
    The Manitou 9.3 színész színész (kanadai-amerikai horror, 104 perc, 1978)
  • 1976
    Minden lében két kanál: Sportesélyek 9.0 színész színész (angol akció-vígjáték, 103 perc, 1976)
  • 1976
    Minden lében két kanál: A London-összeesküvés 8.5 színész színész (angol akció-vígjáték, 98 perc, 1976)
  • 1976
    Az utolsó filmcézár 6.5 színész színész (amerikai romantikus dráma, 122 perc, 1976)
  • 1975
    Monte Cristo grófja 8.5 színész színész (angol-olasz kalandfilm, 98 perc, 1975)
  • 1975
    Lepke 6.5 színész színész (izraeli-amerikai életrajzi dráma, 110 perc, 1975)
  • 1974
    Minden lében két kanál: A Monte Carlo-i küldetés 10 színész színész (angol krimi, 102 perc, 1974)
  • 1971
    Minden lében két kanál: Örökség 8.5 színész színész (angol akció-vígjáték, 52 perc, 1971)
  • 1971
    Minden lében két kanál 10 színész színész (angol vígjátéksorozat, 1971)
  • 1970
    Nem lehetsz mindig győztes! 7.3 színész színész (angol-amerikai vígjáték, 97 perc, 1970)
  • 1969
    Azok a csodálatos férfiak 7.7 színész színész (angol-francia-olasz vígjáték, 120 perc, 1969)
  • 1968
    Az erényöv 7.0 színész színész (olasz vígjáték, 89 perc, 1968)
  • 1968
    A bostoni fojtogató 8.2 színész színész (amerikai thriller, 116 perc, 1968)
  • 1967
    Don't Make Waves 7.0 színész színész (amerikai vígjáték, 97 perc, 1967)
  • 1966
    Ég veled, drágám! 7.1 színész színész (angol vígjáték, 100 perc, 1966)
  • 1966
    El a kezekkel a feleségemtől! 8.7 színész színész (amerikai vígjáték, 119 perc, 1966)
  • 1965
    Verseny a javából 8.8 színész színész (amerikai vígjáték, 180 perc, 1965)
  • 1965
    Boeing, Boeing! 8.3 színész színész (amerikai vígjáték, 102 perc, 1965)
  • 1964
    Viszlát Charlie! 8.6 színész színész (amerikai vígjáték, 112 perc, 1964)
  • 1964
    Majd most kiderül 7.9 színész színész (amerikai vígjáték, 110 perc, 1964)
  • 1964
    Wild and Wonderful színész színész (amerikai vígjáték, 88 perc, 1964)
  • 1963
    Adrian Messenger listája 7.9 színész színész (amerikai krimi, 98 perc, 1963)
  • 1963
    Captain Newman, M.D. 8.5 színész színész (amerikai vígjáték, 126 perc, 1963)
  • 1962
    Vidámparki bajkeverő 6.2 színész színész (amerikai vígjáték, 106 perc, 1962)
  • 1962
    Tarasz Bulba 7.3 színész színész (amerikai-jugoszláv kalandfilm, 122 perc, 1962)
  • 1960
    Spartacus 8.7 színész színész (amerikai történelmi dráma, 184 perc, 1960)
  • 1959
    Van, aki forrón szereti 9.4 színész színész (amerikai vígjáték, 120 perc, 1959)
  • 1959
    Fehérnemű hadművelet 8.2 színész színész (amerikai háborús vígjáték, 124 perc, 1959)
  • 1958
    Vikingek 7.7 színész színész (amerikai kalandfilm, 105 perc, 1958)
  • 1958
    Indulnak a királyok 7.3 színész színész (amerikai háborús filmdráma, 106 perc, 1958)
  • 1958
    A megbilincseltek 8.3 színész színész (amerikai filmdráma, 90 perc, 1958)
  • 1958
    The Perfect Furlough színész színész (amerikai romantikus vígjáték , 93 perc, 1958)
  • 1957
    A siker édes illata 8.4 színész színész (amerikai filmdráma, 92 perc, 1957)
  • 1957
    The Midnight Story 7.0 színész színész (amerikai film noir, 89 perc, 1957)
  • 1956
    Trapéz 8.7 színész színész (amerikai filmdráma, 102 perc, 1956)
  • 1955
    The Purple Mask színész színész (amerikai kalandfilm, 82 perc, 1955)
  • 1955
    The Rawhide Years színész színész (amerikai western, 85 perc, 1955)
  • 1955
    So This Is Paris színész színész (amerikai zenés vígjáték, 96 perc, 1955)
  • 1954
    Támaszpont 6.4 színész színész (amerikai háborús filmdráma, 90 perc, 1954)
  • 1954
    Falworth fekete pajzsa 6.4 színész színész (amerikai romantikus kalandfilm, 99 perc, 1954)
  • 1954
    Johnny Dark színész színész (amerikai akciófilm, 85 perc, 1954)
  • 1953
    Houdini 7.0 színész színész (amerikai életrajzi dráma, 106 perc, 1953)
  • 1952
    No Room for the Groom színész színész (amerikai vígjáték, 82 perc, 1952)
  • 1952
    Flesh and Fury színész színész (amerikai dráma, 83 perc, 1952)
  • 1952
    Son of Ali Baba 7.0 színész színész (amerikai fantasy, 75 perc, 1952)
  • 1951
    The Prince Who Was a Thief 10 színész színész (amerikai kalandfilm, 88 perc, 1951)
  • 1950
    Kansas Raiders színész színész (amerikai akciófilm, 80 perc, 1950)
  • 1949
    Johnny Stool Pigeon színész színész (amerikai film noir, 76 perc, 1949)
  • Golden Globe-díj (1959) - Legjobb színész - drámai kategória jelölés: A megbilincseltek
  • Oscar-díj (1959) - Legjobb férfi főszereplő jelölés: A megbilincseltek

Hozzászólások

Rgabi 2014 jún. 23. - 01:33:16 Előzmény Dalmát
Ne divat ez mostanság, pedig mennyi szuper filmje van...
Dalmát 2014 jún. 03. - 13:19:32
Jövõre kerek évforduló. Remélem, valamelyik tévécsatorna veszi a fáradságot, hogy a filmjeibõl egy kis válogatást nyújt. Persze olyan tévécsatornára gondolok, amelyik nem szabdalja szét a filmeket reklámokkal, mert egy ideje csak olyat nézek. Amúgy Happy Birthday, Mr. Curtis!
baribarany 2010 okt. 10. - 14:00:00
.
baribarany 2010 okt. 10. - 09:18:46
együtt is játszottak
(Sajnos nem minden képet lehet elküldeni, remélem, ezt már sikerül).
baribarany 2010 okt. 10. - 09:14:40
.
baribarany 2010 okt. 10. - 09:13:09
.
baribarany 2010 okt. 10. - 09:12:46
És Jamie Lee Curtis édesanyja.
baribarany 2010 okt. 10. - 09:11:55 Előzmény erroris
Elsõ felesége Janet Leigh volt, a Psycho sztárja.
10/10
Danny Wilde 2010 okt. 09. - 20:36:03 10/10 Előzmény Demolition Man
Irigyellek,nem tudtam hogy itt lesz így nem találkozhattam vele,és már nem is fogok...:-(
10/10
Danny Wilde 2010 okt. 09. - 20:34:12 10/10
Akkor tudom ajánlani a Bostoni fojtogató-t vagy a Lepke cimû filmjét.Meg fogsz lepõdni.
9/10
offtopic
Gábor 32 2010 okt. 03. - 15:33:45 9/10
Nyugodjék Békében!
Monica1980 2010 okt. 03. - 12:36:01
Nyugodjék békében, én nagyon szerettem a filmjeit. :(
nagytimi26 2010 okt. 02. - 16:28:42
Isten nyugasztalja!
Õ volt az egyik legnagyobb csillaga Magyarországnak.

El a kezekkel a feleségemtõl!
RTl klub Vasárnap 16:10

Tartalom(Részlet)
Tom Ferris (Tony Curtis) ezredes boldogan él a légierõ kötelékében, jóképû, kellemes férfi és imádja a légierõ nyújtotta lehetõségeket, úgy mint az unatkozó katonatiszt feleségek szórakoztatását....
AvatáR Gil Maerth 2010 okt. 02. - 11:12:19
Isten nyugosztalja
Hoolywood ízlését jelzi, hogy sajnos Õ nem kapott Oscar-t.
Pedig jobban megérdemelte volna mint mások.
TonySoprano86 2010 okt. 01. - 12:49:08
Fantasztikus színész és egyéniség volt, valóban õ volt Hollywood Hercege:-)))
blackman 2010 okt. 01. - 00:05:57
ismét egy remek színészt vesztettünk el. R.I.P. Tony
Gabriella54 2010 okt. 01. - 00:00:04
Szerintem a legjobb filmje!
Emlékezzünk rá ilyen fiatalon...
9/10
M4RT!N! 2010 szept. 30. - 22:55:33 9/10
Oks.Megnézem kösz.
hirlevelem 2010 szept. 30. - 21:38:56
Helyén volt a középszerû filmjeiben, oda való. Túl magasra azért nem helyezné. Az az igazi, kicsit még szimpatikus csepûrágó.
MrsMaverick 2010 szept. 30. - 20:48:10 Előzmény M4RT!N!
Szombaton este az m1 leadja - rá emlékezve - a Van, aki forrón szereti c. filmjét. Na, azt nézd meg, érdemes!
Én már számtalanszor láttam, de mindig nagyon jól szórakozom rajta. Csúcs a szövege (még a régi jó szinkron!), még azt is megkockáztatom, hogy talán jobb is mint az eredeti.
Összes hozzászólás