Színház

Vörös ördögök

színmű, 2 felvonás, magyar, 2013.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Négy fiatal lány Londonban az angol kupadöntőre készül. Közel egykorúak, valaha egy gimnáziumi osztályba jártak, de szociális, társadalmi és anyagi helyzetük nagyon különböző. Vágyaik, céljaik. ambícióik meglehetősen beszűkültek, vagy egyáltalán nincsenek. Az egész generációjukat fojtogató reménytelenség hajszolja bele őket az egyetlen közös, mindent pótolni látszó, az együvé tartozás felemelő érzését ígérő futball-mániába. A történet főhőse Phil, a négyes szellemi vezére, aki intelligenciájával, szuggesztivitásával és kialakultnak látszó értékrendjével magával ragadja a többieket, és aki az egyetlen igazán elkötelezett Manchester United szurkoló. Hamar kiderül, hogy a futball mindannyiuknak valami helyett van: kinek a családot, kinek a közösségi élményeket, kinek az értelmes célokat, de legfőképpen mindannyiuknak az igazi öröm és boldogság megszerzését pótolja, amire saját élethelyzeteikben egyáltalán nem látnak esélyt. Még Philnek is, aki bár kitűnőre érettségizett, de nyomorúságos, megalázó munkával egyedül kényszerül eltartani magát, így nem mer nekivágni az egyetemnek.
Az első rész a meccsre való készülődés, a második a döntőn való részvétel története. Az eseményt körülvevő folyamatos izgalom felszínre hozza mindazt, amelyeket napjaink gazdasági és társadalmi vállságban szenvedő világa erre, a felnőtt életbe most induló, fiatal generációra zúdít. A készülődés és a szurkolás izgalma kirobbantja köztük azokat a konfliktusokat, amelyekkel naponta együtt élnek (munkanélküliség, rasszizmus, generációs és családi problémák, szex és szerelem, stb.), és amelyeket nem elég megvívni, de szembe is kell velük nézni. A futball emocionális világa, a szurkolás szélsőséges érzelmeket felszabadító katarzisa a darab végére mindezt új megvilágításba, megéltebb, valóságosabb közegbe helyezi, és azt a reményt sugallja, hogy ez a nehézsorsú, mostohán kezelt generáció előbb-utóbb szembe tud majd nézni és megbirkózik problémáival.
Az előadás a fiatalok nyelvén szól, könnyeden, játékosan, súlyos és szigorú tartalma ellenére is sok humorral, nevetéssel. Az erős érzelmeket hordozó és felszabadító játék egyszerre szórakoztat és elgondolkoztat majd.

A(z) Rátkai Márton Színházi Műhely előadása

Stáblista:

Hozzászólások