Színház

While We Strive

táncelőadás, 2016.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

"A feszültség látható és tapintható, és talán még a szagát és az ízét is érezhetjük egy kicsit."

Három táncos szüntelen mozgása ingázik a békét árasztó nyugalom és a kirobbanó dinamika között az előadásban. A költői és egyben nyers produkció nemcsak az érzékszerveinkkel játszik, de az idő- és térérzékelésünket is megváltoztatja. Egyszerre tart két lábbal a földön, és enged hallucinálni, így nemcsak a táncosokat látjuk már szereplőnek, de minden más elemet is: fény és hang egyaránt markáns szerepet kapnak a produkcióban.

Az előadás körbejárta már Európát, 2013-ban pedig azon az Aerowaves fesztiválon szerepelt, amelyiken Molnár Csaba és Fehér Ferenc koreográfiája is bekerült a legjobb húsz közé, egy évvel később ugyanott pedig a sokak által ismert magyar Hodworks társulat előadása és a Nyúzzatok meg! című produkció is az élvonalban szerepelt.

Arno Schuitemaker a fenti két magyar alkotóközösséghez hasonlóan fiatal, friss energiákkal robbant be a kortárs táncba, és vívta ki az egyre nagyobb szakmai figyelmet. Kíváncsisága, érdeklődése új és újabb formák felé sodorja, bár a test áll gondolkodásának középpontjában, mozgásnyelve egyszerre földhöz ragadt és elemelkedett. Előadói és nézői között szoros kapcsolatot teremt, munkái frissek és mélyek.

A(z) Trafó előadása

Stáblista:

Hozzászólások