Aktuális mozifilmek Összes vetítés

Most a TV-ben Teljes tv műsor

LEGFONTOSABBAK

Tévé

A Netflix segítségével oldódhat meg a világ leghírhedtebb gyerekrablási ügye?

40 tanúval készült dokumentumsorozat a négyéves Madeleine McCann 2007-es eltűnéséről, de a szülők szerint ezzel csak a nyomozást hátráltatták.

Interjú „Nem a kudarcról szól a film” - Rupert Wyatt interjú

Rupert Wyatt, az A majmok bolygója: Lázadás rendezője a Földet megszálló idegen lények ellen küzdő lázadókról forgatott filmet, és lelkesen válaszolt néhány kérdésre a filmről.

Heti tévéajánló

5 sztár, akiről álmodban sem gondoltad volna, hogy képregényfilmben is szerepelt

Tom Hanks, Al Pacino, Dustin Hoffman és Kate Beckinsale is forgatott már képregényadaptációt, nem is akármilyet! Rendhagyó heti tévéajánló.

Gyász

Meghalt Baló György

Életének 72. évében hétfő reggel meghalt Baló György televíziós újságíró - közölte a család az MTI-vel.

Trailer

Megvan, mi hiányzott eddig az életünkből: egy akciófilm a kriptovalutáról!

Kurt Russell nagyon pórul jár, miután beleüti az orrát a kriptopénzemberek dolgába – itt a Crypto első trailere!

Tévé

A Jóbarátok egyik alkotója elárulta, miért nem lesznek soha új részek

A rajongók nagyon szeretnének folytatást. Évről évre felröppen a pletyka, hogy jön a reunion, de aztán jön a hivatalos cáfolat is.

Programok, amiket ne hagyj ki!

VIASAT3

Hurrikán

amerikai filmdráma, 1999

A fekete bőrű Rubin Carter, akit mindenki csak Hurrikánnak becézett, a középsúly egyik kedvence volt a hatvanas évek elején. A bokszkarrierjét azonban kettétörte, hogy gyilkossági ügybe keveredett.

SuperTV2

G. I. Joe: A kobra árnyéka

amerikai akciófilm, 2009

A G.I. Joe szuperkommandót a terroristák elleni harcra hozták létre. A nemzetközi összetételű csapat vezetője az amerikai Duke, aki nem éppen a szavak embere.

SuperTV2

Tulipános Fanfan

francia kalandfilm, 2003

Fanfan (Vincent Perez), az ifjú kalandor, a női nem nagy csodálója kénytelen XV. Lajos hadseregébe menekülni, mivel a házasságba akarják kényszeríteni.

John Mayall 85th Anniversary Tour

Akvárium Klub, NagyHall, 19:00

John Mayall 2019-ben ismét európai turnéra indult, amire elkíséri Carolyn Wonderland, elképesztő tehetségű gitáros - aki az album munkálataimban is segített, illetve vele tart Greg Rzab, basszusgitáros és Jay Davenport dobos is, akik a John Mayall Band állandó tagjai.

Egy piaci nap

Radnóti Szanház, 19:00

1946. Kunvadas: fiktív magyar falu Szolnok közelében. Nemrég ért véget a második világháború, és a deportált zsidók közül csak kevesen tértek haza. Hadnagy Sándort, a falusi tanítót, háborús bűnökkel vádolják meg, és politikai csaták kereszttüzébe kerül. Eközben egyre jobban lángra kap a lincshangulat.

Konrád György és Szakcsi Lakatos Béla estje

Magvető Café, 18:30

L!ve - zenés felolvasóest a Magvető Caféban Konrád György olvas fel Ásatás című regényfolyamának két megjelent kötetéből, zenél Szakcsi Lakatos Béla zongoraművész.

Utolsó színházjegyek

Jegy
Kérsz teát?!
márc. 19. 19:30 - Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház - Budapest
Jegy
Prah
márc. 20. 19:00 - Hatszín Teátrum - Budapest
Jegy
Doboz
márc. 20. 19:00 - Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház - Budapest
Jegy
re:Verze
márc. 21. 19:00 - IMPRÓ (Momentán Társulat) - Budapest
Jegy
Ők2en
márc. 21. 19:00 - UP Újpesti Rendezvénytér - Up4event.hu - Budapest
Jegy
Noir
márc. 21. 20:00 - MU Színház - Budapest
Jegy
Othello
márc. 22. 19:00 - Kecskeméti Katona József Színház - Kecskemét
Jegy
A tanú
márc. 22. 19:00 - Pannon Várszínház - Veszprém
Jegy
OMG
márc. 22. 19:00 - Erkel Színház - Budapest
Jegy
Orfeum
márc. 22. 19:00 - Munkácsy Mihály Művelődési Ház - Törökbálint
Jegy
Radioaktív
márc. 22. 19:00 - Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház - Budapest
Jegy
Tasso
márc. 23. 15:00 - Színház- és Filmművészeti Egyetem (Ódry Színpad) - Budapest
Jegy
Hűség
márc. 23. 19:00 - MU Színház - Budapest
Jegy
HA DÔ
márc. 23. 19:00 - Nemzeti Táncszínház - Budapest
Jegy
OMG
márc. 23. 19:00 - Erkel Színház - Budapest
Jegy
A gyilkos
márc. 23. 19:00 - Szegedi Nemzeti Színház - Szeged
Jegy
PszichOpera
márc. 23. 19:00 - UP Újpesti Rendezvénytér - Up4event.hu - Budapest
Jegy
Othello
márc. 23. 19:00 - Kecskeméti Katona József Színház - Kecskemét
Jegy
Alhangya
márc. 23. 19:00 - Színház- és Filmművészeti Egyetem (Ódry Színpad) - Budapest
Jegy
OMG
márc. 24. 11:00 - Erkel Színház - Budapest
Jegy
Vacsora négyesben
márc. 24. 15:00 - Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ - KÖSZI - Budapest
Jegy
A gyilkos
márc. 24. 19:00 - Szegedi Nemzeti Színház - Szeged
Jegy
Ithaka
márc. 24. 19:00 - Katona József Színház - Budapest
Jegy
OMG
márc. 24. 19:00 - Erkel Színház - Budapest
Jegy
Naplemente
márc. 24. 19:30 - Nemzeti Táncszínház - Budapest

Heti mozipremierek Összes premier

  • A királynő kutyája
    Talán még soha nem volt olyan uralkodó a történelemben, aki annyira rajongott volna a corgikért, mint II. Erzsébet. A brit királynő számos alkalommal jelent meg hűséges ebei...
    Időpontok
  • Apró mesék
    Hónapokkal a II. világháború után egy szökevény szélhámos szenvedélyes szerelmi viszonyba keveredik, amely könnyen az életébe kerülhet.
    Időpontok
  • Családi bunyó
    Az igaz történet alapján készült CSALÁDI BUNYÓ hősei a jó útra tért bűnöző, Ricky, felesége, Julia, lányuk, Paige és fiuk, Zak, akik együtt lépnek ringbe kisebb pankrációs...
    Időpontok
  • Egon Schiele: A halál és a lányka
    A 20. század elején Bécs egyik legizgalmasabb művésze Egon Schiele volt. Életét és munkáit az erotika és az elmúlás alakítják, éppen ezért a maga korában festményeit olyan botrányok...
    Időpontok
  • Itt járt Britt-Marie
    A svéd háziasszony, Britt-Marie negyven év házasság után elhagyja a férjét. Hamar felismeri, hogy szokatlan új életében önmagával és a külvilággal is szembe kell néznie. Egy isten...
    Időpontok
  • Szabadúszók
    Bertrand a negyvenes éveihez közeledve úgy érzi, nem találja helyét a világban. Már közel két éve nem talál munkát, gyerekei pedig a világ legnagyobb lúzerének tartják és hát nem is...
    Időpontok

CIKKEK

Mozi

Ez a nap is elérkezett: remake készül a Forrest Gumpból!

De nem Hollywoodban, hanem Bollywoodban, Amir Khan főszereplésével.

Mozi Ők korunk legjobb rendezőnői

Március eleje óta játsszák a magyar mozik a Marvel Kapitány című szuperhősfilmet, amelynek nemcsak a főhőse nő, hanem két rendezője közül az egyik szintén. De Anna Bodenen kívül is tevékenykednek nagyszerű női direktorok – mi épp egy tucatot találtunk. Íme az első hat!

Mozi Híres színészek, akik hátat fordítottak Hollywoodnak

Néha a sztárgázsi és a rajongók hada sem tántoríthatja el azt, aki vissza szeretne vonulni a színészettől. Így történt ez Greta Garbótól a Trónok harca Joffrey királyaként ismert Jack Gleesonig több ismert színésszel.

Mozi 5 kultfilm, ami a '80-as években jósolta meg, milyen lesz 2019-ben élni

A Szárnyas fejvadászban repülő kocsi, a Menekülő emberben gyilkos tévéshow, a Mad Max-klónokban nukleáris sivatag volt – egyik sem vált valóra.

Mozi Keira Knightley egy igazi zenebohóc

Eljátszotta a fogán a Despacitót, és egy nagyon vicces sztorit is mesélt az Igazából szerelem forgatásáról egy talkshow-ban. Nézd meg a videót!

Mozi Biztos jelek, hogy egy film pocsék lesz

Persze kivételek mindig akadnak, de elég árulkodóak ezek a jelek.

Mozi Elrabolt világ - Jó kis zsákbamacska ez a film!

Rupert Wyatt, a Majmok bolygója: Lázadás rendezője egészen különös hangulatú sci-fit készített az idegen lények uralta Földről.

Filmes érdekességek

Ezért nem láthatja senki Tarantino első filmjét

A Kutyaszorítóban előtt egy vígjátékkal kezdte pályafutását Quentin Tarantino, a bemutató aztán mégis elmaradt, és nem ő az egyetlen rendező, aki így járt. Összeszedtünk néhány filmet, amik hiába készültek el, sosem mutatták be őket rendesen.

Mozi

9 kedvenc neowesternünk

Neowesternnek szokás nevezni azokat az elmúlt években készült filmeket, amik a western műfajához képesek valami újat, valami mást is hozzáadni, mint a napokban a mozikba kerülő Testvérlövészek, és ez jó ürügy volt egy listához!

Mozi

Annyira bírjuk ezeket az aljas gyilkosokat!

Mert imádunk félni Hannibal Lectertől, Darth Vaderért már gyerekként is rajongtunk, Tyler Durdennel pedig szívesen elmennénk sörözni.

ketrec

A magyar gémersajtó története

Az IDDQD-brigád 200. alkalommal ült le Checkpoint podcastet készíteni retró, videojátékos és retró videojátékos témákról.

Farkas Lajos kap idén Korcsmáros-díjat

5 képregénykötete jelent meg Franciaországban, az Átkozottak balladája már magyarul is olvasható.

NB Olasz képregények magyarul, 2019 elején

A nagy amerikai képregényinvázió árnyékában szép csendesen begyűrűzött hozzánk a fumetti is.

Vintage Star Wars érdekességek

1984-ben hegyekben álltak a raktárakban az eladatlan Star Wars-játékok, ki kellett találni valamit – így születtek meg jóárasított Palitoy Playpack-ok!

Filmek a polcról Retrókritika: Dante pokla (1997)

Elszórakoztat annyira, hogy ne azzal foglalkozzunk, hogy egyre-másra halmozza a lehetetlen baromságokat.

FV Jókai a moziban: adaptációk öt politikai rendszerben

Egy magyar nábob, A kőszívű ember fiai, Kárpáthy Zoltán, Fekete gyémántok, Az aranyember, Szaffi!

Lehet-e csomagolásmentesen élni? Kipróbáltuk!

Minden csak elhatározás kérdése. Eláruljuk, nekünk hogy ment.

Belterjesség a nemesi családokban

A „Kinek van kevesebb dédszülője?” verseny győztese II. Károly!

Kiutak a kétségbeesésből és a szenvedésből

Sosem vagy teljesen tehetetlen a nehéz időkben.